Amíg a népdal él, hiába zárják be az iskolákat

Magyarországon is sokan irigylik népviselet-gyűjteményét Fotó: Somogyi Tibor

Születésnapja alkalmából két kitüntetést is kapott. Néprajzkutató tevékenységét nemcsak itthon, hanem Magyarországon is elismerik, egyebek közt azért is, mert Szlovákia magyarok lakta területén föltérképezte csaknem az összes népviseletet.
Természetesen népszokásokat is gyűjtött és tárgyi néprajzkutatással is foglalkozott. Méry Margit néprajzkutatót a Csallóköztől a Bodrogközig szinte minden faluban ismerik, ezért bár pünkösd van, nem csupán az egyházi ünnepről és a hozzá kapcsolódó népszokásokról beszélgettünk.

A keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és a keresztény egyház megszületését ünnepli. 1945 és 1989 között nemigen ünnepelték, pontosabban nem ápolhatták a pünkösdi népszokásokat. Mi maradt meg belőlük, mit lehet még felújítani?

A pünkösd az egyik legjelentősebb ünnep, áldozócsütörtök és az Úrnapja között helyezkedik el. Hétfőn Nyitracsehibe utazom, egy idős asszony boldogan mondta, menjek nyugodtan, nem dolgoznak, mert pünkösdhétfő van, ők ma is megtartják. Korábban háromnapos ünnep volt, mára csak a vasárnap maradt, de a falusiak még a hétfőt is ünnepnek tartják. 1945 és 1989 között pünkösd egyházi jelentősége és jellege maradt meg csupán, főleg a hagyományőrző vidékeken tartották meg az ünnepeket a templomokban. Pünkösd után 10 nappal az Úrnap következik, ám az úrnapi körmeneteket abban az időben tiltotta a hatalom. Az egyik legjelentősebb pünkösdi szokás a pünkösdi király és a pünkösdi királyné választása, ez 1945 után elmaradt. Már csak az idősek emlékeznek rá. Egy Muzsláról szóló korai néprajzi leírásban nagyon szép pünkösdikirály-választást ismerünk, de erre már a mai idősek sem emlékeznek. A legtovább a Zoborvidéken és az Ipolymentén maradt meg a pünkösdi király és a királyné választásának szokása. Egy kicsit eltér egymástól a kettő, formailag is és zenéjében is.

Hogyan, kik közül választották a pünkösdi királyt és a királynét?

A Zoborvidéken a pünkösdi király mindig a falu első legénye volt. A legtalpraesettebb legényt választották, akinek volt tekintélye és rendet tudott tartani a legények közt. Pünkösd vasárnapján virágokkal, zöld ágakkal feldíszített kocsira felültették a legénybírót, a pünkösdi királyt, és a legényekkel együtt, bejárták az egész falut, mindenkit meghívtak a kocsma előtti ünnepségre. A pünkösdi királynak komolynak kellett lenni, nem nevethette el magát, amíg be nem járták az egész falut. A legények persze huncutkodtak, meg a falusiak is. Ha elnevette magát, ő fizette az egész táncmulatságon az italt. Nagyon aranyos történeteket hallottam ezzel kapcsolatban. Az egyik legény anyja azt mondta a fiának, ne félj, majd én gondoskodom róla, hogy a pünkösdi király állja a cehhet. Amikor az ő háza elé ért a menet, az asszony kecske hátára ült, azon vonult ki az utcára. Persze, hogy elnevette magát a legénybíró is, és kifizette az italt. Pünkösdi királynénak a legszebb, legfiatalabb, 12–15 év körüli kislányt választották ki a szűz lányok közül. Ő kasmírkendő alatt vonult, amelynek négy sarkát négy lány tartotta, így járták be az egész falut. Énekeltek, minden házhoz betértek, megtáncoltatták a háziakat is, és ezért tojást kaptak. A végén ezt sütötték meg. Kenyérre tették a rántottát, és az egész falu lányserege evett belőle.

Az énekes-zenés felvonuláson kívül mi tette érdekessé, izgalmassá a királyválasztást?

Muzslán például a királyválasztást ügyességi versennyel kapcsolták össze; a királlyá avatás feltétele volt, hogy ki lovagol a legjobban. Volt vidék, ahol a királyjelöltnek a gúnár nyakát kellett elszakítania. A pünkösdi királyság rövid ideig tartott, csak a pünkösdi ünnepek alatt, van is ezzel kapcsoltban egy mondás: rövid, mint a pünkösdi királyság. Legtovább egy évig tartott, a következő pünkösdkor újat választottak.

Ünnepeinknek megvannak a jellegzetes ételei. A rántotta mellett vannak hagyományos pünkösdi ételek?

Különösebb étkezési szokások nem alakultak ki, a falusiak kalácsot, süteményt sütöttek, azt vitték a mulatságba. Nagyon szép ünnepélyként emlegetik a pünkösdöt, mert a szabadban az egész falura kiterjedő mulatozás folyt.

Van valamilyen összefüggés a pünkösd és a népdalokban is sűrűn szereplő pünkösdi rózsa közt?

Túl sok köze nem lehet a virágnak az ünnephez, nagyjából ilyenkorra virágzik ki, de ezt a témát nem kutattam. Ugyanolyan rövid életű, mint a pünkösdi királyság. Meg pünkösdkor összegyűjtötték, pincében, hűvös helyen tárolták, hogy kibírja Úrnapig, mert ilyenkor a kislányok virággal hintették be az utat, amerre az oltáriszentséget vitték.

Néprajzkutatói és szervező tevékenységéért nemrég két kitüntetést kapott. Egy ezüstplakettet Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől vehetett át. A másikat a Magyar Köztársaság adományozta a magyarság megőrzéséért kifejtett munkájáért.

Korábban nemigen szoktak figyelni arra, amit elvégeztem, bár beutaztam egész Dél-Szlovákiát, egész életemben buszoztam, vonatoztam. Meglehet, ennek is köszönhető, hogy ennyi megmaradt hagyományainkból. Az a sok kiállítás, amit tizenhat-tizenhét éven keresztül a zselízi fesztiválokon rendeztem, nem múlt el nyom nélkül. A falusiak kezdtek figyelni az értékeikre. Hiszem, hogy ezzel sokat tettem azért, hogy hagyományaink megmaradjanak. Jóleső érzés, hogy a legmagasabb szinten is értékelik, tettem valamit a megmaradásunkért, a magyarságunkért. Ami számomra a legmegtisztelőbb volt, nem akárkinek adtak ilyen elismerést. Úgy érzem, valahol az én kis munkám is ott van az eredmények között.

Ki indította el a néprajzkutatói pályán?

A gimnáziumi évek alatt kezdtem érdeklődni a néprajz iránt. Bár Tardoskeddről, azaz faluról származom, ott már alig éltek a hagyományok. Nem születtem bele a hagyományápolásba. Amikor a komáromi gimnáziumba kerültem, tagja lettem a Tomasek Mária vezette tánccsoportnak, amely akkor országos hírnevet szerzett. Tomasek Mária többször kivitt Martosra, Izsára, amikor gyűjteni ment. Ezekben a falvakban döbbentem rá, micsoda petróleumlámpás hagyományőrző falu az ott, mi mindent tudnak az emberek. Érettségi után jó pár évig tanítottam, s amit a gimnáziumi évek alatt a tánccsoportban meg a gyűjtőutakon elsajátítottam, azt pedagógusként felhasználtam. Akkor már szülőfalum hagyományai iránt is kezdtem érdeklődni. Kiderült, hogy ott is sok hagyományra emlékeznek még. Számtalan néprajzkutató, gyűjtő járt abban az időben a falunkban, mert az emberek kezdték felújítani a régi hagyományos táncokat, a váskatáncot. Előkerült a szinalázás szokása, melynek én gyerekkoromban részese is voltam. A kutatók által összegyűjtött anyagok meg is vannak a tudományos akadémián. Akkor még éltek azok az idős adatközlők, akiktől értékes anyagokat gyűjthettünk. Később a Csemadokban kezdtem dolgozni, de nem elégített ki a tevékenységem, úgy éreztem, esténként még lehetne valamilyen hasznos munkát végezni, a sok utazás mellett. Ezért beiratkoztam a Comenius Egyetem Bölcsészkarára, el is végeztem a néprajz szakot. Nagyon jó tanáraim voltak, Melicherčík meg Bednarik professzorok, mindkettő nagyon jól fel tudta készíteni a diákokat. Sokat gyűjtöttem magyarországi néprajzkutatókkal, Martin Györggyel, Pesorvár Ernővel, Kiss Lajossal, Szomjasi Ferenccel. Ez még az egyetemi tanulmányoknál is sokkal többet adott. Jártam a terepet, végeztem a munkámat. Persze, akkor szűk korlátok közt lehetett csak a néprajzkutató munkát végezni, hiszen múzeum sem volt, vagy más komoly intézmény, ahol a gyűjtések eredményét fel tudtuk volna dolgozni, rendszerezni. A Csemadokban pedig csak azt a szűk területet lehetett vállalni, amelyet a Csemadok hasznosítani tudott. Kezdetben ez a népzene és a néptánc volt, úgy kellett kiharcolnom, hogy legalább a viseletet is föltérképezhessem. Sikerült is egész Dél-Szlovákiában, nagyon részletesen, pontosan, irigylik is tőlünk a magyarországiak. Sehol Közép-Európában nem készült ilyen alapos feltárás a népviseletekről. Emellett néprajzi kiállításokat szerveztem a zselízi fesztiválon. Minden évben más-más járásból vettem a kiállítás anyagát, a falvakban szedtem össze padlásokon, ládafiákból, szekrényekből, csak azért, hogy figyeljenek fel arra, mennyi érték van még a falvakban, ha létrejöhetne egy magyar nemzetiségi múzeum, legyen miből meríteni. Sajnos senki nem tett túl sokat annak érdekében, hogy létrejöjjön a magyar nemzetiségi múzeum. Ezen túl a zselízi fesztiválon elindítottam egy műsort, amelyben a hagyományőrzők mutatták be a hagyományokat, egyrészt a viseletet, másrészt a munkafolyamatokat, szokásokat. Mindig a hozzá kapcsolódó viseletekkel. A kenyér feldolgozását a mag vetésétől az aratáson keresztül a kézi cséplésen, kenyérsütésen át egészen a kenyér megszenteléséig. Tizenöt-tizenhat falu szokott ebben részt venni. Virágba szőtt álmok volt a műsor címe, szerintem a fesztivál legértékesebb műsorai közé tartozott.

Nagy kár, hogy elmaradt ez a fesztivál.

Én is sajnálom. Egyebek közt azért, mert volt olyan eset is, hogy a kenderfeldolgozás folyamatát 70–80 év körüli öregek is eljöttek bemutatni. Ott volt Zselízen a lévai múzeum néprajzkutatója meg sok magyarországi is, persze, ott csodálkozott, hogy neki ezek az eszközök megvannak a múzeumában, de sohasem tudta, hogyan használták. Tehát ott működés közben is láthatta a számára addig holt eszközöket, azt, ahogy az öregember gajmolt a fonó asszony mellett. Minden olyan témára kitértünk, amely bemutatható színpadon is. Még a nagy család szerepét, a nagy családban uralkodó rendet, a gyerekek nevelését is színpadra vittük. Bemutattuk, hogyan aludtak; egy helyiségben néha tizennyolc-húsz személynek is el kellett férni, az asztalfióktól a ládán, a padon, hol mindenhol aludtak a gyerekek. Ezek olyan értékek voltak, amelyek már mind rég feledésbe merültek volna, de a falusiak utánajártak, hozták az ötleteiket és bemutatták. Ezért érzem úgy, hogy a munkám eredménye a hagyományok továbbélése. Mert amíg a népdal él, és magyarul énekelnek, hiába zárják be a magyar iskolákat, ez életben fogja tartani, ha nem is olyan hosszú ideig, a magyarságot.

Már gimnazistaként érdeklődött a néprajz iránt Fotó: Somogyi TiborHogyan tudta összeegyeztetni a gyűjtőmunkát, a szervezést a családi élettel?

Talán az volt a legnehezebb, és bizonyára ezért nem lettek a lányaim néprajzkutatók. Bizony volt olyan hónap, hogy több időt töltöttem munkaidő után kint a terepen gyűjtéssel, mint otthon. Volt úgy, hogy pénteken reggel elmentem munkába, az éjszakai vonattal elutaztam keletre, vasárnap éjszaka vissza, reggel az állomásról egyenesen munkába mentem, délután a lányomnak koncertje volt, a batyuimmal együtt érkeztem a fellépésére. Mielőtt elmentem, mindig meg-főztem, gondoskodtam róla, hogy mindenük meglegyen, de az volt a legfőbb baj, azt hányták a szememre szomorúan, hogy másnak otthon van az anyja, én meg nem. Sokszor előfordult, hogy az egyik lányomat vittem magammal, kettőt nem nagyon tudtam, már nem összpontosíthattam volna a munkámra.

Milyen a kapcsolata a fiatal folkloristákkal, a néprajzkutató-utánpótlással?

Azt hiszem, rengeteg néprajzos van. Valamennyi fiatalt nem ismerem, a középkorosztállyal szorosabb a kapcsolatom. Van egy koreográfusképző tanfolyam, a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség szervezi, ott tartok előadásokat, ott találkozom azokkal, akik érdeklődnek a néprajz iránt. Nagyon sok rendezvényre kapok meghívást az ünnepváró rendezvényekre mint előadó, szervező. A kapcsolat nem szűnt meg, de kevesebb a lehetőség, nincsenek nagy országos fesztiválok, a meglevők nem folklór jellegűek, inkább népünnepélyek – Gombaszögre gondolok például, és az sincs évente. Ott volt eleven a kapcsolat a néphagyományokkal. Egy időben nagyon jól működött a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, ez fogta össze a néprajzosokat és a néprajz iránt érdeklődő önkéntes gyűjtőket. Ez megszűnt. Magyarországra nehéz eljutni. Egyrészt a munkám is köt, meg az anyagiak miatt is nehéz.

A Pátria rádió szerkesztőjeként kizárólag folklórműsorokat szerkeszt?

Egy időben katolikus műsorokat is szerkesztettem, de amiért ott vagyok, amit vállaltam, azok a néprajzi műsorok. Régebben rövid néprajzi ismertetések, tudósítások is voltak, de ezek megszűntek, amióta átalakult a műsor struktúrája. De a meglevő néprajzi programokat is nagyon sokan irigylik tőlünk. Nemrég, a külföldi szerkesztőségek találkozóján sokan megcsodálták, milyen sok néprajzi anyagunk gyűlt össze. Egy műsorommal egy ukrajnai nemzetközi fesztiválon, a Kárpát-medencei szerkesztők versenyén második díjat kaptam. Amit a néprajzi műsoraimban különösen nagyra értékelek, hogy nagyon sok egyházi vonatkozású szokás jött elő, amelyekről tudjuk, hogy a régi rendszerben tiltva volt. Ennek az idősebb emberek is nagyon, mert ők is elfelejtették volna. ĺgy viszont, a rádió kedvéért előszedik a régi imakönyveket, régi énekeskönyveket, egy-két idős asszony még emlékszik a dallamára, meg tudjuk menteni és őrizni értékeinket a következő nemzedékeknek.

Mennyire élnek még a hagyományok, s mennyire eleveníthetők föl?

Funkciójukban úgy, mint régen, nem nagyon élnek. Az egyháziak kezdenek felelevenedni. A régiek közül a farsangi szokások maradtak meg, a Csallóközben majdnem megszakítás nélkül. Tudok olyanról is, hogy felelevenítették, új formájában a húsvét előtti szokásokat, a villőzést, a húsvéti locsolkodást, de az már természetesen nem olyan formában, mint régen volt.

Mi ennek az oka?

Az egyik és legfőbb, hogy a fiatalok nem tudnak és nem mernek énekelni, vagy kivonulni az utcára. Az ünnepekkel kapcsolatos szokások ugyanis mindig az együtt énekléssel voltak egybekötve. Az öregek nagyon nehezményezik, hogy a fiatalok nem tudnak, nem akarnak, nem mernek énekelni. Egy szép szokás él a folyamatában a Gömörben, Vecseklőn: a legénybíró-választás és a legényszervezet működése. Most már az egyetemisták is hazamennek szilveszterre, mert akkor választják a legénybírót, a belügyminisztert, a külügyminisztert, a nevelőt, a nótafát, a söprűst. Mindegyiknek megvan a maga feladata. A belügyminiszter arra ügyel fel, hogyan viselkednek a legények a faluban. Mindenről tud, arról is, mikor ment ki a legény az utcára, mikor ment be. A külügyminiszter a szomszédos falvakban ügyel a lakodalomban, diszkóban. A nótafa a nótát kezdi. A söprűs arra ügyel, ha húsvétkor mennek öntözni, senki le ne maradjon. A nevelő a fiatalok nevelését vállalja. Az egyletnek van egy anyakönyve, évszázadokra visszamenőleg megvan. Beleragasztják a legénybíró képét, abba beleírják, hogy az év folyamán melyik legény milyen vétséget követett el, milyen bírságot fizetett. A bírság majdnem mindig ital; főleg pálinka. Más hasonló szokás, főleg a lányok szokásai elmaradtak, folyamatukban nem élnek, itt-ott felújítják. Vecseklőn húsvétkor együtt járják be a legények cigányzene kíséretében a falut, a locsolás utáni lakomázáson már az egész falu részt vesz. Kár, hogy elmaradnak a szokások, még sok minden élhetne.

Ahhoz talán az is kellene, hogy az iskolában néprajzoktatás folyjék, és ezeken az órákon a helyi szokásokat is megismerjék.

Az nagyon hasznos volna. Vannak kezdeményezések, sok olyan pedagógus van, ezt a tanfolyamokról tudom, akik nemcsak elmondják a helyi szokásokat, hanem utána is járnak. Azt hiszem, azok a faluközösségek hiányoznak, amelyek életben tartották a szokásokat. Nagyon sok szokás akkor maradt el, amikor beszőnyegezték a szobákat. Keleten az volt a szokás, hogy András napkor öreg cserépfazékba összegyűj-tötték a hamut, és becsapták az András nevű illetőnek, így köszöntötték. Vagy a szent család szokása is: házról házra mentek keresni a szent családnak a helyet, és amikor kezdték beszőnyegezni a szobákat, ez is elmaradt. Vagy egy özvegyasszonynál jönnek össze, vagy a templomban. Az a fejlődés, amely egyrészt pozitív volt, a hagyományokra negatívan hatott.