Alig repülő repülőszázad

Pozsony. Míg Robert Kaliňák belügyminiszter azzal vádolja Andrej Kiska államfőt, hogy a kormánygépeket indoko-latlanul gyakran használja magáncélokra, szakértők szerint a gépek még az államfő magánútjaival sem repülnek annyit, amennyit kellene.

Pozsony. Míg Robert Kaliňák belügyminiszter azzal vádolja Andrej Kiska államfőt, hogy a kormánygépeket indoko-latlanul gyakran használja magáncélokra, szakértők szerint a gépek még az államfő magánútjaival sem repülnek annyit, amennyit kellene. Nemegyszer előfordul, hogy üresen szállnak fel csak azért, hogy a pilótáknak megle-gyenek a repülési óráik.

A belügyminisztérium közel 50 millió euróért az elmúlt hónapokban újította fel a repülőszázadot, használt Airbus A319 és két Fokker 100 típusú repülőt vásárolt. Kaliňák szerint Kiska 2015 óta 454 alkalommal használta a kormánygépek (korábban az orosz TU vagy Jak típusú repülők valamelyikét), 70 százalékban magánutakra.

A kormánygépekkel az egész elmúlt évben összesen 245 illetve 326 órát repültek, ami Peter Švec repüléstechnikai szakértő, a védelmi minisztérium volt alkalmazottja szerint rendkívül kevés. A nemzetközileg elfogadott normák szerint egy pilótának ahhoz, hogy ne legyen túlterhelve, évente maximum 900 órát szabad levegőben töltenie; ezt a határt viszont a tíz szlovák pilóta együttesen sem éri el, ami annyit jelent, hogy nem mindegyiküknek van elegendő tapasztalata.

Švec szerint Szlovákiának ráadásul teljesen felesleges ennyi kormánygép, a statisztikák is igazolják, hogy a repülők nincsenek kihasználva. „Míg nem találunk sokkal gazdaságosabb módszert a közjogi méltóságok szállítására, a repülőket 100 százalékra ki kell használni” – mondta a Szlovák Rádiónak Švec azzal, hogy minél kevesebbet repülnek a pilóták, annál kevésbé tapasztaltak, s annál nagyobb a kockázata annak, hogy baleset történik.

A szlovák repülőszázad további nagy hátránya, hogy hiányzik belőle egy kisebb, rövidebb távok megtételére alkalmas repülő, amelynek üzemeltetési költségei is jóval alacsonyabbak lennének. Az Airbus 90 férőhelyes, átalakítható 6 fekvőbeteg szállítására, a Fokkerek standard kiszerelésben szintén körülbelül 100 férőhelyesek, a VIP-változatban legfeljebb 29 személy szállítására alkalmas.

Csehország repülőszázadában például két A–319-es, két orosz Jak repülő és még egy kisebb magángép, úgynevezett business jet challenger tartozik. Magyarországnak és Ausztriának nincsenek kormánygépei, a közjogi méltóságok kereskedelmi járatokat használnak. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?