Alexandra Pivková a Pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészkarán szerzett diplomát. Dolgozott az állami közigazgatás különböző területein, előbb igazgatóhelyettese, majd három éven keresztül a losonci munkahivatal igazgatója volt.
Alexandra Pivková
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14162988097691_75.jpg.webp?itok=0wsAkltc)
Alexandra Pivková a Pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészkarán szerzett diplomát. Dolgozott az állami közigazgatás különböző területein, előbb igazgatóhelyettese, majd három éven keresztül a losonci munkahivatal igazgatója volt. Ezt követően vállalkozóként különböző képzéseket tartott, és tanácsadással foglalkozott. Az európai uniós alapok lehívásával kapcsolatos projektek kidolgozásában is fontos szerepet vállalt. A 2010-es helyhatósági választások után került Losonc élére. 50 éves, férjezett, egy felnőtt fia van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.