Közélet
Ján Kuciakot és barátnőjét, Martina Kušnírovát nagymácsédi házukban gyilkolták meg február végén  - TASR/AP-felvétel

Alakulóban a nemzetközi nyomozócsoport a Kuciak-gyilkosság kapcsán

Demecs Péter

2018. március 21. 07:03

Pozsony | Már csak az olasz hatóságokon múlik, mikor áll össze az a nemzetközi nyomozócsoport, amely Ján Kuciak újságíró és barátnője, Martina Kušnírová meggyilkolását vizsgálná. Jaromír Čižnár főügyész elküldte Olaszországba a hivatalos kérvényt, jelenleg a reakcióra várnak.

Rekordnak számítana, ha már a napokban sikerülne összeállítani a nemzetközi nyomozócsoportot, hasonló egységek összeállításáról heteken, nemegyszer hónapokon át szoktak egyeztetni. Az európai rendőrségek ernyőszervezete, az Eurojust is segít abban, hogy az olasz rendőrök mielőbb megkezdhessék a közös munkát a szlovák hatóságokkal. A csoport pontos kompetenciáiról csak azután kezdenek egyeztetni, miután megérkezett Olaszországból a pozitív válasz. „Tárgyalni fogunk például a nyomozócsoport kompetenciáiról, a nyomozók kötelességeiről és jogairól, az együttműködés hosszáról, mint ahogy az Eurojust vagy Europol nemzetközi szervezetek bekapcsolódásának kérdéséről is” – tájékoztatott a Főügyészség.

Ján Kuciak újságíró utolsó cikkében az olasz maffiához köthető olasz állampolgárok szlovákiai tevékenységéről írt. Azt, hogy a kettős gyilkosság hátterében valóban az olaszok állnának, egyelőre hivatalosan nem támasztották alá a szlovák hatóságok, ám mivel épp az olaszok segítségét kérik, ez tűnik a legforróbb nyomnak.

Kezdődhet az egyeztetés

Az olasz hatóságokat elsősorban az olaszok szlovákiai tevékenységével kapcsolatos gazdasági vagy kábítószeres bűncselekmények érdeklik, ezért nem kizárt, hogy egy nemzetközi csoport ezzel a szállal is foglalkozni fog. A szlovák fél a gyilkosság kivizsgálását tartja prioritásnak, ezért először erre akar összpontosítani, majd miután történt előrelépés, további bűntettekre is kiterjeszthetik a vizsgálatot. Az, hogy egy vagy több nyomozócsoport dolgozik-e majd az országban, egyelőre nem nyilvánvaló.

Hasonló nemzetközi csoportokat határon átnyúló bűncselekmények kivizsgálásához szoktak összeállítani olyankor, amikor számos információt kell kikérni egy másik országból. A nemzetközi együttműködésről szóló egyezség felgyorsíthatja ezt a folyamatot, az információcserét.
 

2018. március 20. 19:50

Nagy erőkkel folytatják a nyomozást Kuciak meggyilkolásának ügyében

Telefonok feltörése

Az amerikai FBI és a brit Scotland Yard is igazolta, hogy a gyilkosság kapcsán indított nyomozáson együttműködnek a szlovák hatóságokkal, ám az ő részükről eddig csak technikai segítségnyújtás történt. Mobiltelefonokban és számítógépekben található információk dekódolásán, letöltésén dolgoznak, mivel olyan technológiai berendezésekkel rendelkeznek, amelyekkel lényegesen gyorsabban fel tudnak törni különböző belépési kódokat.

Bár első hallásra egyszerű dolognak tűnhet megszerezni a telefonban található adatokat, technikailag rendkívül bonyolult eljárásról van szó. Például az amerikai hatóságok képtelenek voltak feltörni Syed Rizwan Farook amerikai állampolgár mobiltelefonját, aki 2016-ban a kaliforniai San Bernandinóban lőtt le 14 embert.

Az FBI az Apple társaságtól kérte Farook iPhone telefonjának feltörését, a társaság viszont a személyes adatvédelemre hivatkozva ezt megtagadta. Ha valaki nem ismeri a telefon belépési kódjait, a hatóságoknak különböző szoftverekkel kell próbálkozniuk hozzáférni az iPhone tartalmához. Nem arról van szó, hogy próba szerencse taktikával táplálják be a lehetséges belépési kódot, a telefon ugyanis néhány sikertelen próbálkozás után biztonsági okokból végleg leblokkolja magát, s ezek után lehetetlen hozzáférni az információkhoz.

Többhetes huzavona után sem jutott egyezségre az FBI az Apple képviselőivel, ám végül az izraeli Mossad szakértőinek segítéségével sikerült feltörniük a telefon biztonsági kódját.
 

2018. március 18. 19:16

Ján Kuciak és Martina Kušnírová szülei is a rendőrfőkapitány menesztését követelik

Érvényes a hírzárlat

Nem tudni, történt-e valamilyen előrelépés az újságíró és barátnője meggyilkolása kapcsán indított vizsgálatban. Továbbra is érvényes a nyomozásra a főügyészség által kiadott hírzárlat, pontosabban az az utasítás, amely alapján a rendőrség csak és kizárólag Čižnár beleegyezése után adhat tájékoztatást. Az ügyészség szerint mindent, amit az esettel kapcsolatban elárulhattak, a Főügyészség utolsó, múlt heti sajtótájékoztatóján elmondták. Ekkor mondta Čižnár, hogy tekintettel arra, mennyi rendőr dolgozik az ügyön, már jelentősebb előrelépést várna, ezért nincs megelégedve a nyomozással. Kuciak apja, Jozef Kuciak a hétvégén a Markíza tévétársaság vitaműsorában közölte, hogy nem elégedett a hatóságok munkájával. „Fagyponton van az egész” – kommentálta a nyomozást Jozef Kuciak.

„Azt, amit a hatóságok már tudnak, tehát a gyilkosság időpontját, mennyi lövés érte az áldozatokat és hasonlókat, jelenleg nem árulhatjuk el. A gyilkosság nyomozásáról akkor fogunk tájékoztatni, amikor arra lehetőség lesz, és olyan terjedelmű információt teszünk közzé, amely nem fogja fékezni a további nyomozást” – közölte Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészség szóvivője.

Önnek ajánljuk