Aki nem változtatja óráról órára a véleményét

Pozsony. „Ivan Šimko nem változtatja óráról órára a véleményét.

Pozsony. „Ivan Šimko nem változtatja óráról órára a véleményét. A kormánypártok vezetőivel is közölte, hogy bármiféle együttműködés a koalícióval csak akkor lehetséges, ha Mikuláš Dzurindát más váltja fel a kormányfői székben” – szögezte le Peter Bódy, a Szabad Fórum tagja, aki szerint rosszul értelmezték a partnerek a múlt szerdai találkozón elhangzottakat. A Joj televízió tegnapi vitaműsorában Bódy hangsúlyozta: a Szabad Fórum támogatja a reformokat, ám nem ért egyet Dzurinda módszereivel. Robert Kaliňák Smer-képviselő az esetleges kormányfőcserét nem tartja lehetetlennek, sem tragédiának, hiszen a miniszterelnök távozása után újból megalakulhat a jelenlegi kabinet, és ismét 78 képviselővel rendelkezhetne a kormánykoalíció. Kaliňák azonban az idő előtti választásokat tartja jó megoldásnak: szerinte új kormányra van szükség, mert a jelenlegi csak saját válságainak orvoslásával foglalkozik. Bódy elárulta, pártja támogatja a kormányprogramot, ám lesznek pillanatok – például a miniszterek elleni bizalmatlansági indítványok vitájánál –, amikor éreztetni fogják erejüket. Hogy miképpen, azt nem árulta el. „Azért csatlakoztam Šimkóhoz, mert a miniszterelnök rosszul koordinálja a reformokat, nem törekszik konszenzusra, már partnerei sem akarnak vele négyszemközt tárgyalni, ráadásul túl sok gyanús ügybe keveredett, a titkos csoporttal pedig politikai hibát vétett” – mondta Bódy. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?