A tárca ismerni akarja utazási szokásainkat

Pozsony |

<p>Honnan hová utazunk, milyen gyakran, miért és mivel &ndash; ezekre és hasonló kérdésekre keresi majd a választ a közlekedésügyi minisztérium egy májusban induló felmérés során.</p>

Az adatgyűjtők buszmegállókon, vonatokon, reptereken fogják kérdezni az utasokat, a válaszadóknak nem kell megadniuk a nevüket, a felmérés ugyanis névtelen – tájékoztatott Martin Kóňa, a közlekedésügyi tárca szóvivője.

A felmérés eredményeit olyan uniós forrásból finanszírozott projektek előkészítésénél akarják felhasználni, melyeknél meg kell indokolni a beruházás megalapozottságát. „Ezen kívül az összegyűjtött adatok alapján készül majd egy szoftver, mely tartalmazni fogja például a forgalom sűrűségét az egyes útszakaszokon, az utak túlterheltségét vagy az utasok számát az egyes vasút- vagy buszjáratokon” – mondta Kóňa.

A tárca arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a felmérésben és válaszoljanak az adatgyűjtőknek. A kérdőíveket az adatgyűjtők fogják kitölteni a megszólítottak válaszai szerint. „A felmérésnek köszönhetően jobb képet kaphatunk arról, mennyire használják ki régiójukban az egyes közlekedési lehetőségeket” – magyarázta a szóvivő azzal, hogy ezen adatok alapján könnyebb lesz eldönteni, hol milyen közlekedési projektekre van szükség.

A felmérés további részében a lakosság mobilitását fogják felmérni hat megyében, a Pozsonyi és a Nagyszombati kerület kivételével, ahol nem régen már készült hasonló felmérés. Az adatgyűjtők a felmérésnek ezt a részét lakásról lakásra járva készítik el, s a háztartásban élők általános adataira lesznek kíváncsiak, mint az életkor, végzettség, s azt is felmérik, van-e például gépkocsijuk vagy kerékpárjuk, s milyen gyakran használják ezeket és milyen célból. A felmérések elkészítését uniós forrásokból finanszírozzák, az Európai Unió minden tagállamában elkészítik az Európai Bizottság utasítására. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?