„A szülő elsősorban saját példájával nevel, ezért fontos, hogy ő is okosan internetezzen”

Pozsony |

A gyerek szüleivel való kommunikációjának kulcsfontosságáról, valamint az internetes kommunikáció előnyeiről és hátrányairól Szelle Elvira pszichológus beszélt, akit a Gyermekegészségügyi Igazgatóság (HBSC) tavalyi évre vonatkozó felmérésével kapcsolatban kerestünk meg.

A felmérésben a gyerekek majdnem 10%-a válaszolta, hogy sosem beszélgetnek a szülőkkel. Milyen hatásai lehetnek ennek hosszú távon?

A beszélgetések, ha jók (és nem csak szülők általi kioktatás, okoskodás), sok minden miatt fontosak: a gyerekek mintát kapnak, hogyan lehet kommunikációval konfliktusokat megoldani, érzelmeket közölni, indulatokat kezelni, közelséget kifejezni, élményeket nyújtani és kapni, hogy csak néhány fontos dolgot említsek. Az olyan gyerekekre, akiknek ilyenben egyáltalán nincs része, és nincs más korrigáló hatás sem az életükben, például egy nagyszülő személye által, nagyobb valószínűséggel jellemző az érzelmi ellaposodás, nagyobb mértékű sebezhetőség, agresszivitás, önértékelési zavarok, beilleszkedési problémák. Élethelyzeteiket tehát nagyobb nehézségekkel fogják tudni megoldani. Ha hasonlattal élnénk, olyan, mintha az ilyen gyermek egy dzsungelben magára lenne utalva, minden segítség és kísérő nélkül.

Nagyjából a gyerekek 20%-a mondta, hogy interneten könnyebben beszél önmagáról, titkairól, érzéseiről. Mi lehet ennek az oka? Hova vezethet ez?

Az ok, amiért könnyebben beszélnek magukról gyerekek az interneten, az, hogy az internetes „távolság” miatt nagyobb a biztonságérzetük, vagy pedig kimondottan névtelen a kommunikáció. Van ennek talán pozitív része is –hiszen megtanulni szavakba önteni az érzéseinket, véleményeinket hasznos képesség. Hosszú távon abban az esetben merülhetnek fel problémák, ha az online kapcsolatok mellett nincsenek valós kapcsolatai is egy fiatalnak, amelyekben szemtől szemben éli meg és tapasztalja a kommunikációt és az önkifejezést, mivel szemtől szemben más készségekre is szükség van, mint az online kommunikációban. A valós kommunikáció összetettebb, ezért hosszú távon egy „csupán online működő” fiatal kommunikációs és kapcsolati hiányosságaiba ütközhet.

 

Sokan mondták, hogy az internetezés otthon nincs szabályokhoz kötve. Jó vagy nem jó az, ha a szülő engedi a gyerekét szabályok nélkül internetezi?

Ezt a kérdést némileg ahhoz hasonlítanám, mintha azt kérdeznénk, kell-e vagy nem kell például gyermekünk édességfogyasztását felügyelni, és szabályokkal ellátni? Valamelyik gyermeknél az internetezés, akár a csokievés, nagyobb veszélyt jelent, valamelyiknél kisebbet – attól függ, mennyi idős, mennyire érett, milyen egyéb érdeklődései vannak. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy az internetezés (mint az édességek) általánosan rejteget veszélyeket, és káros lehet – például játékfüggőség, zaklatás, a gyermek számára ártalmas tartalmak miatt. Ezért fontosnak tartom, hogy a szülők foglalkozzanak gyermekük internethasználatával – ennek mértéke és módja családonként változó lehet. Ideális esetben az ilyen szabályozás egy közös gyerek–szülő megbeszélés eredménye.

Milyen jelei vannak az internetfüggőség kialakulásának? Hogyan lehet felismerni azokat?

Túlzott mennyiségű időt tölt a gyermek az internetnél. Nem alszik emiatt. Romlanak az iskolai eredményei. Ideges vagy lehangolt, amikor nem internetezik. Nem foglalják le a korábban érdekes egyéb programok. Mindennél jobban szeret otthon lenni. Nem csatlakozik a megszokott hétköznapi családi tevékenységekhez.

Mit lehet tenni ellene?

Szülői figyeléssel, megértéssel új szabályokat lefektetni. Kifejezni aggodalmunkat. Segíteni a gyermeknek visszatérni a való világban lévő tevékenységekhez, szórakozásokhoz. Mindehhez kitartás szükséges a szülők oldaláról is. Ápolni, elmélyíteni kapcsolatunkat gyermekünkkel – közös programokkal, valódi szülői érdeklődéssel, és ha nincs más megoldás, felkeresni egy függőségekkel foglalkozó szakembert.

Hogyan lehet „okos internetezésre” nevelni a gyerekeket? Mikor kell elkezdeni?

Elsősorban a szülő saját példájával tudja nevelni gyermekét. Tehát az első feltétel, hogy maga a szülő okosan használja az internetet. Az okos használaton érthetjük az internetezés mértékét, a tartalmak minőségét, illetve azt is, mire használjuk az internetet, és mennyire tudunk vigyázni magunkra a virtuális világban. De ide tartozik az internetezés, illetve telefonozás etikettje is, tehát hogy mikor „illik“ és mikor nem illik telefonozni. Csakúgy mint az, hogy vannak más, nem csak internetes szabadidős elfoglaltságai is. Ha minderre egy szülő tudatosan figyel, az alapköve annak, hogy gyermekére is pozitívan hasson. Ha a gyermek kora a kérdés, szerintem egészen pici kortól kezdjük a nevelést ezen a téren is, tehát amikor internetes mesékkel és tévénézéssel, esetleg telefonos játékokkal próbáljuk lefoglalni a kisgyermekeket. Érdemes már ekkor figyelni a mértékre, megfigyelni az elektronika használatának hatását gyermekünkre, és utána olvasni, milyen negatív hatásai lehetnek az említett elfoglaltságoknak egy kisgyermek fejlődésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?