A szlovákiai magyar lakosság kor és iskolai végzettség szerinti megoszlása

Külön tanulmányokban ismertettük a szlovákiai magyarság fogyásának okait, illetve a magyarlakta területek településszerkezeti megoszlásának változásait az 1990-es években. Ebben a dolgozatban két további aspektusból vizsgáljuk a magyar lakosság etnodemográfiai változásait: a korösszetétel és az iskolai végzettség szerinti megoszlás változásait ismertetjük.

Korösszetétel – korcsoportok szerinti megoszlás

Szlovákia lakossága az utóbbi évtizedekben az elöregedés jeleit mutatja. 1970 és 1991 között a lakosság átlagéletkora 31,7 évről 33,6 évre, 2001-ben 36,1 évre növekedett. A magyar lakosság elöregedése előrehaladottabb, mint az összlakosságé. 1970-ben a magyar lakosság átlagéletkora 34 év volt, ez 2,3 évvel, 1991-ben 36,2 év volt, ez 3,1 évvel, 2001-ben pedig 39,0 év volt, ez 2,9 évvel volt magasabb, mint Szlovákia lakónépességéé. (A magyar nemzetiségűek 2001-es évi adata számított érték.)

Szlovákia lakosságának biológiai korcsoportok szerinti megoszlása jelentős mértékben módosult: a gyermekkorúak (0–14 évesek) száma (1 313 961-ről 1 015 493-ra) 298 468-cal, részaránya 24,9 %-ről 18,9 %-re csökkent. A felnőtt korúak (15–59 évesek) száma (3 177 510-ről 3 487 171-re) 309 661-gyel, 60,2 %-ról 64,8 %-ra emelkedett, az időskorúak száma (781 391-ről 829 267-re) 14,8 %-ról 15,4 %-ra növekedett. A korábbi népszámlálásoktól eltérően nem hanyagolhatjuk el az ismeretlen korúak számának alakulását, mivel számuk a 10 évvel korábbinak 32-szeresére, (1473-ról 47 524-re) arányuk 0 %-ról 0,9 %-ra emelkedett.

A magyar lakónépesség biológiai korcsoportok szerinti megoszlása az előzőnél is kedvezőtlenebb változásokról nyújt részletesebb áttekintést (1. táblázat). A gyermekkorúak (0–14 évesek) száma (1991 és 2001 között) (116 117-ről 77 943-ra) 38 174-gyel, részaránya 20,5 %-ról 15,0 %-ra csökkent. A felnőtt korúak (15–59 évesek) száma (348 845-ről 339 062-re) 9783-mal, részaránya (61,4 %-ról 65,1 %-ra) növekedett. Az időskorúak száma kis mértékben (102 374-ről 101 462-re) csökkent, részaránya (18,0 %-ról 19,5 %-ra) emelkedett.

Szlovákia lakossága szintén öregszik, de a magyarság koröszszetétele gyorsabb mértékben válik egyre kedvezőtlenebbé.

A magyar lakosság korcsoportok szerinti megoszlása

A továbbiakban a magyar lakosság ötéves korcsoportok szerinti megoszlását az országos adatokkal egybevetve vizsgáljuk. A szlovákiai magyar lakosság és Szlovákia népességének ötéves korcsoportok szerinti megoszlását az 1. ábra tartalmazza. Az adatokból látható, hogy az összlakosság és a magyar népesség ötéves korcsoportok szerinti megoszlása nagymértékben hasonló. Ugyanakkor itt is megfigyelhető, hogy a magyar népesség elöregedése előrehaladottabb az országos trendeknél: a magyar népességen belül a legfiatalabb korcsoportokhoz tartozók aránya jelentős mértékben alacsonyabb, mint a szlovákiai értékek. Az összlakosság és a magyar nemzetiségűek 30–34 évesek korcsoportjának aránya csaknem azonos. A 35 éven felülieknél a magyar ötéves korcsoportok aránya rendre magasabb az országos értékeknél. Az országos és a magyar korfa egyfajta tükre a születések számában bekövetkezett változásoknak, de magán viseli a nagyobb társadalmi traumák (elsősorban háborúk) következményeit is. A magyar nemzetiségűek és Szlovákia lakossága ötéves korcsoportjaiban bekövetkezett változásokat a 2. ábra tartalmazza.

Az adatokból itt is látható, hogy a magyar népesség egyes korcsoportjai számában bekövetkezett változások többé-kevésbé hasonló tendenciájúak voltak, mint az összlakosságon belül bekövetkezett változások. Ugyanakkor a magyar népesség valamennyi korcsoportjában a növekedés kisebb, a fogyás pedig nagyobb volt, mint az összlakosságon belül. Az egyes korcsoportokhoz tartozók arányának alakulása elég pontosan tükrözi a születések számának az utóbbi néhány évtizedben megfigyelhető igen jelentős ingadozását.

A legnagyobb mértékű fogyás a 0–4, illetve 5–9 évesek korcsoportjában tapasztalható, a magyar népesség körében a csökkenés mértéke a 0–4 éveseknél eléri a 38 %-ot (az összlakosságon belüli csökkenés 30,5 %). Növekedés országos szinten a huszonévesek korcsoportjaiban mutatkozik, a magyar népesség körében csak a 20–24 éveseknél. A 60-as években születettek aránya a magyar népesség körében több mint 20 %-kal, az országos adatok szintjén több mint 10 %-kal apadt. Az idősebb korcsoportok felé haladva megfigyelhető a 2. világháború után született évjáratokhoz tartozók (40–54 évesek) számának jelentős mértékű növekedése. A még korábban születettek arányszámának változásai is magukon viselik az első világháború utáni évtizedek változásait.

A magyar lakosság aránya az összlakosságon belül korcsoportonként

A fiatalabb korosztályok felé haladva fokozatosan csökken a magyar korcsoportok részaránya. 2001-ben a 35–39 éveseknél, illetve idősebbeknél éri el, illetve haladja meg a 10,5 %-ot, a 25–29 évnél fiatalabbaknál 9,0 % alatti, a 10 év alatti populáción belül 8 % alatt van a magyar gyermekek részaránya. Szlovákia népességének ötéves korcsoportok szerinti nemzetiségi megoszlása jobban megfoghatóvá teszi az egyes nemzetiségek részarányát az egyes korcsoportokon belül, másrészt valamelyest előrevetíti, prognosztizálja az egyes nemzetiségek részarányának várható változását az elkövetkező évtizedekben. A fiatalabb korcsoportok felől az idősebbek felé haladva fokozatosan növekszik a korcsoportokon belüli magyarság részaránya. 2001-ben a 4 évnél fiatalabb gyermekeknek 7,6 %-a, 1991-ben 8,5 %-a, 1980-ban 9,1 %-a, 1970-ben pedig 10,5 %-a volt magyar nemzetiségű. A kimutatott legidősebb (80 éven felüli) népességen belül a magyarok aránya 2001-ben 12,6 %, 1991-ben 14,2 %, 1980-ban 14,4 %, 1970-ben 16,7 % volt. Az utolsó évtized adatsorai meglehetősen kedvezőtlen képet tárnak elénk a magyar népesség lélekszámának alakulásáról. Ennek egyik, talán legmarkánsabb jegye a fiatalabb korosztályok számának csökkenése.

Az összlakosság számának alakulása mellett egyes népcsoportok számának változásai is kiemelkedő jelentőségűek. Ezek közül jelentősek a szülőképes korú nők számának és arányának változásai, melyek a születési mozgalom jobb megismeréséhez nyújthatnak segítséget (2. táblázat).

1991 és 2001 között a szülőképes (propagatív) korú nők száma összességében (1 333 708-ról 1 429 928-ra) növekedett, a magyar nemzetiségűeknél (141 367-ról 134 473-ra) csökkent. A magyar női populáción belüli részarányuk a 90-es években 48,2 %-ról 49,8 %-ra, a szlovákiai női népességen belüli arányuk 49,4 %-ról 51,7 %-ra emelkedett.

A szülések számának fokozatos csökkenése következtében a gyermekek többségét továbbra is a 20–29 éves korú nők hozzák világra, annak ellenére, hogy az első gyermek születése időben egyre inkább kitolódik. Ezért a legtermékenyebb korú nők demográfiai változásait is érdemes áttekintenünk. Országos szinten egy évtized alatt a 20–29 éves nők száma és aránya is jelentős mértékben emelkedett. Ez a szülésszám az 1970-es évekbeli jelentős növekedésnek köszönhető. Az 1970-es évek közepén, második felében születettek léptek a 90-es évekre a legtermékenyebb korba.

Az összlakosságon belül a 20–29 évesek aránya 13,9 %-ról 16,0 %-ra emelkedett. A magyar nemzetiségűek száma elenyésző mértékben (+106 fővel) aránya viszont 13 %-ról 14,2 %-ra emelkedett.

A 20–29 éves magyar nemzetiségű nők aránya a szlovákiai női populáción belül 10,2 %-ról 8,7 %-ra apadt. A magyar nemzetiségű 20–29 éves nők aránya a 21. század első évtizedében a magyar női populáción belül, de Szlovákia női népességén belül is nagy valószínűséggel csökken.Iskolai végzettség szerinti megoszlás

A II. világháború utáni, 1945–1948 közötti években a szlovákiai magyarságot sújtó intézkedések maradandóan meghatározták a magyarság társadalmi összetételét. A „hontalanság éveiben” a kitelepítéseket, lakosságcserét, reszlovakizációt átélt magyarságnak nemcsak a „statisztikai értelemben vett” nemzeti hovatartozása, de társadalmi rétegződése is alapjaiban megváltozott. A negyvenes évek végére gyakorlatilag értelmiség nélkül maradt a szlovákiai magyarság. Ennek következményeit huzamosabb időn át magukon viselték és részben ma is viselik az újra formálódó kisebbségi intézmények – iskolahálózat, sajtó, társadalmi szervezetek stb. Az anyanyelvű iskolahálózat 50-es években történt újraszervezése lehetővé tette egy viszonylag jelentős számú, magyar kultúrtérben felnőtt, középiskolai végzettséggel rendelkező réteg fokozatos kialakulását – ellentétben a szakmunkásképzéssel, ahol az anyanyelven történő képzés csak korlátozott keretek között valósult meg. A magyar pedagógustársadalom minőségi és számbeli gyarapodását a képzés szervezeti kereteinek megteremtése biztosította.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező szakértelmiség folyamatosan alakul(t) ki. A felsőfokú tanintézetekbe felvett diákok között a magyar nemzetiségűek százalékaránya általában meg sem közelítette a magyarság szlovákiai részarányát.

Az iskolai végzettség szerinti megoszlás az összlakosságon belül

Az 1991-es és a 2001-es népszámlálási adatok alapján a szlovákiai magyarság iskolai végzettség szerinti tagolódását és az ebben bekövetkezett változásokat a 3. táblázat tartalmazza.

Általános trendként fogalmazható meg az alapiskolai végzettséggel rendelkezők, illetve iskolai végzettség nélküliek (és a gyermekkorúak) számának és arányának csökkenése.

A magyar és a szlovák lakosság iskolai végzettség szerinti megoszlása a 90-es években is alapvetően különbözik. Az alapiskolai végzettséggel rendelkezők részaránya a magyar lakosságon belül továbbra is aránytalanul magas (30,5 %), összehasonlítva Szlovákia lakosságának azonos műveltségű rétegével (21,1 %). 1991 és 2001 között az alapiskolai végzettséggel rendelkezők aránya Szlovákiában 28,7 %-ról 21,1 %-ra, a magyar lakosság körében 39,5 %-ról 30,5 %-ra csökkent. Az igen jelentős különbség mérséklődéséről nem beszélhetünk, mivel a magyar alapiskolai végzettségűek részaránya 22,8 %-kal fogyatkozott, szemben az országos 25,1 %-os csökkenéssel. A magyar nemzetiségű szakmunkások részaránya (23,2 %) jóval magasabb a szlovákiai átlagos értéktől (19,7 %). A 90-es években a magyar nemzetiségű szakmunkások aránya (9,8 %-kal) emelkedett, miközben az országos emelkedés mértéke kisebb (5,6 %) volt. (A szlovák népességen belüli növekedés ennél is alacsonyabb: 4,9 %.)

A középiskolai érettségivel rendelkező magyarok aránya 14,9 %-ról 22,1 %-ra, emelkedett. A növekedés üteme (35,7 %) alacsonyabb, mint országos viszonylatban (43 %). Legnagyobb mértékben az érettségivel rendelkező magyar szakmunkások száma nőtt (230,0 %-kal), az általános középiskolai (gimnáziumi) érettségivel (40,8%-kal) és a szakközépiskolai érettségivel rendelkezők aránya már (17,6 %-kal) kisebb mértékben emelkedett. Az (érettségivel záruló) középiskolát végzett magyar szakmunkások száma nagyobb arányban nőtt, mint az érettségizett szakmunkások szlovákiai országos mutatói (177,6 %-kal), de a gimnáziumi és szakközépiskolai érettségivel rendelkezők száma is jelentős mértékben emelkedett (50,0 %-kal, ill. 24,0 %-kal). Ennek ellenére Szlovákiában nem elhanyagolható mértékben (15,8 %-kal) magasabb a középiskolai érettségivel rendelkezők aránya.

Amennyiben az összlakosságon és a magyar népességen belül az érettségivel vagy ennél magasabb végzettséggel rendelkezők arányát vetjük össze, a két csoport közti különbség még nagyobb: Szlovákiában a lakosság egyharmada (33,5 %), a magyar népességnek nem sokkal több mint 1/4-e (26,6 %-a) rendelkezik legalább érettségivel.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya 10 év alatt 2,9 %-ról 4,5 %-ra, Szlovákia lakosságán belül a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 5,8 %-ról 7,9 %-ra emelkedett. A 44,1 %-os emelkedés évtizedek óta első alkalommal haladja meg az összlakosságon belüli emelkedést (37,9 %). A Szlovákiában felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül azonban a magyar nemzetiségűek aránya 5,6 %, továbbra is igen alacsony. A magyar nemzetiségű felsőfokú végzettségűek belső tagoltsága sem kedvező. Leginkább még a baka-laureus végzettségűek aránya (8,2 %) közelíti meg a szlovákiai magyarság arányát. A magiszteri fokozattal rendelkezők aránya ettől jóval kisebb (5,5 %), s a doktori fokozattal rendelkezők aránya még alacsonyabb (4,7 %). 2001-ben nőtt az „ismeretlen” iskolai végzettségűek, pontosabban iskolai végzettségről szóló adattal nem rendelkezők aránya. (Az 1990-es évek demográfiai trendjeinek megfelelően a 16 éven aluli gyermekek aránya jelentős mértékben csökkent. A csökkenés jelentős mértékű annak ellenére, hogy 1991-ben még a 15 éven felüli népességre vonatkozólag kérdeztek rá az iskolai végzettségre. Az alapiskolai oktatás tartama az 1990-es évek második felében egy évvel meghosszabbodott.)

Az iskolai végzettség nemek szerint

Az iskolai végzettség szerinti megoszlás nemek szerint is jelentős mértékben eltérő. A magyar nők megoszlása az országos értékeknél két szempontból is kedvezőtlenebb. Befolyásolja ezt egyrészt a magyarság iskolai végzettség szerinti hátrányosabb összetétele, másrészt a nők iskolai végzettség szerinti megoszlása is kedvezőtlenebb a magyar népességen belül, mint az összlakosságnál (4. táblázat). A nemek szerinti megoszlás esetében a rendelkezésre álló adatok szintén az összlakosságra vonatkoznak. A következőkben az egyes iskolai végzettségek mutatóinak eltéréseit tekintjük át nemek szerinti bontásban.

A férfiak és a nők iskolai végzettség szerinti megoszlásában igen jelentősek napjainkban is az eltérések. Az adatokból látható, hogy a magyar női populáció 45,1 %-a rendelkezik alapiskolai végzettséggel (a magyar férfiak esetében ez 26,5 %). A magyar férfiak között több mint kétszer annyi a szakmunkás (38,8 %), mint a nők között (17,4 %). Hasonló arányú többlet mutatható ki – ezúttal a nők javára – az általános középiskolai (gimnáziumi) végzettséggel rendelkezők körében. A magyar nők 9,6 %-a, a férfiak 4,6 %-a rendelkezik gimnáziumi vagy ezzel egyenértékű érettségi bizonyítvánnyal. A férfiak között viszont a felsőfokú végzettségűek aránya (6,1 %) magasabb, mint a nőknél (4,7 %).

A nemek szerinti megoszlást egy másik aspektusból is megvizsgáljuk. Az alapiskolai végzettségű magyarok között a nők részaránya 65,3 % (országos viszonylatban 63,2 %), szakmunkás képesítése van a magyar nők 33,1 %-ának, és az általános középiskolai végzettséggel rendelkezőknél, ill. felsőfokú végzettségűeknél is jelentős eltérések mutatkoznak (a magyar nők aránya 33,1 %, 69,9 %, 46,1 %, országos viszonylatban: 37,8 %, 64,7 %, 45,9 %).

A magyar lakosságon belül is kedvezőtlen a nők iskolai végzettség szerinti megoszlása. Valószínű, hogy a meghatározó mértékben falusi településszerkezetű magyar lakosság értékrendjét, iskolai, pályaválasztási irányultságát bizonyos mértékben ez a hagyományos értékrend is befolyásolja.Az iskolai végzettség korcsoportok szerint

Az ötéves korcsoportok iskolai végzettség szerinti összehasonlítása lehetővé tesz hosszabb időszakra vonatkozó összehasonlításokat is, érzékelteti a változások dinamikáját, és utal az elkövetkező változások nagyságrendjére is (3. ábra).

A magyar alapiskolai végzettségűek részaránya minden egyes korcsoportban magasabb, mint az összlakosságnál. Az idősebb korcsoportoktól a fiatalabbak felé haladva részarányuk fokozatos csökkenést mutat ugyan, de még a legfiatalabbak (20–29 évesek) korcsoportjainál is mintegy másfélszer magasabb a részarányuk az országos értékeknél. (A 15–19 évesek korcsoportjait érdemlegesen nem lehet összehasonlítani, mivel döntő többségük az adatfelvétel időpontjában még tanult.)

A szakmunkás végzettségűek összehasonlítása már több, időben részben eltérő folyamatot tár fel. A szakmunkások részaránya magasabb a magyar nemzetiségűek körében (25,8 %), mint az összlakosságon belül (23,5 %). A szakmunkások részaránya országosan a 40–44 évesek korcsoportjában a legmagasabb. Az idősebb korcsoportok felé haladva arányuk erősen csökken, a fiatalabb korcsoportok irányába pedig mérsékelt csökkenésük figyelhető meg. Jelentős csökkenés a 20–24 éveseknél mutatkozik. A magyar népességen belül a szakmunkások aránya a 15 évvel fiatalabbaknál, a 25–29 éveseknél a legnagyobb. A két fiatalabb korcsoportnál jelentősen csökken.

Az 50 éven aluliak között a fiatalabb korcsoportok felé haladva a szlovákiai értékekhez viszonyítva a magyar szakmunkások aránya napjainkig növekszik (a 30–34 éves magyar szakmunkások aránya 1,13-szor, a 20–24 éveseké 1,22-szer magasabb az országos átlagnál) annak ellenére, hogy a magyar nemzetiség körében – mintegy 15 éves fáziskéséssel – a 25–29 évesek korcsoportjától a fiatalabbak felé haladva csökken a magyar népességen belül is a szakmunkások aránya. A középiskolai érettségivel rendelkezők aránya a fiatalabb korcsoportok felé haladva az összlakosságon belül és a magyar nemzetiségűek között is emelkedik. Az eltérés itt is jelentős, a magyar népesség hátrányára. Valamennyi korcsoporton belül alacsonyabb a középiskolai érettségivel rendelkező magyarok aránya az összlakosságnál. Az eltérés még jelentősebb, ha a teljes populáción belül vizsgáljuk meg a magyar népességen és az összlakosságon belül a legalább érettségivel rendelkezők arányának alakulását korcsoportonként. Hosszabb távon 1,15–1,10-szer magasabb országosan a legalább érettségivel rendelkezők aránya a magyar népességnél. (A legfiatalabb számba vehető korcsoportnál, a 20–24 évesek között a teljes populáción belüli arányuk 63,9 %, a magyar népességen belül 54,8 %).

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számarányainak vizsgálata egy lényeges vonatkozásban eltér a többi iskolai végzettség vizsgálatától. Lényegében a 25–29 évesek korcsoportjától felfelé figyelhető meg arányuk alakulása érdemlegesen. (A fiatalabb 20–24 évesek korcsoportján belül még csak egy kisebb hányaduk fejezte be iskoláit). Ezenkívül a felsőoktatásban résztvevők kora is nagyobb szóródást mutat, mint a többi oktatási forma keretében. A diákok egy része később kezdi, megszakítja, munka mellett végzi tanulmányait, ebből adódóan egy vizsgált kohorszon belül az életkor előrehaladásával egy bizonyos ideig nagyobb mértékben emelkedik a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, mint az egyéb (közép- vagy szakmunkás) végzettségűeké. Ily módon, ha a felsőfokú végzettséggel rendelkezők adatait vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 30–34 éves kortól fölfelé (13,6 %) emelkedik, s a 10 évvel idősebbek csoportjában éri el a maximumot (14,2 %), s utána fokozatosan csökken. Itt mindössze arról van szó, hogy pl. az 1967 és 1971 között születettek kohorszában (2001-ben 30–34 évesek) még emelkedni fog a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Az érdemlegesen számba vehető legfiatalabbak (25–29 évesek) korcsoportjában a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya megegyezik a 40–44 évesek korcsoportjával. Ennek oka a rendszerváltást követő időszakban bővülő felsőoktatási képzésben résztvevők számának jelentősebb emelkedésére, másrészt a felsőoktatás szerkezetének átalakulására vezethető vissza (bakalaureátus, azaz egyfajta főiskolai szintű oktatás bevezetése). A magyar népesség körében évtizedeken keresztül mintegy kétszer volt alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek aránya, mint az összlakosságon belül. Számottevő változásra a 90-es években került sor. A 90-es években nagyobb arányban szereztek magyar fiatalok felsőfokú végzettséget, mint a korábbi évtizedekben: a 35–39 éves magyarok között a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 1,7-szer, a 25–29 évesek körében 1,5-ször alacsonyabb az országos átlagnál.

A magyar népesség körében bekövetkezett változások némileg eltérnek az országos trendektől. A fiataloktól (25–29 évesektől) az idősebbek felé haladva (kivéve az 55–59 évesek korcsoportját) folytonosan csökken a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. A legmagasabb értéket a 25–29 évesek körében éri el (9,4 %). Az, hogy a magyar népesség egyes kohorszain belül – kb. a 40–44 évesekig – az életkor előrehaladásával nem növekszik a felsőfokú végzettségűek aránya, a fiatal felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok arányának az országoshoz viszonyított nagyobb mértékű emelkedésére vezethető vissza. (Az itt leírtakkal kapcsolatban azonban van néhány egyelőre megválaszolatlan kérdés. Ismeretes, hogy a 90-es években jelentős számban tanultak fiatalok magyarországi egyetemeken és főiskolákon. Egy jelentős részük a jelenlét és távollét határmezsgyéjén található. Nagy részük Magyarországon, egyelőre szlovák állampolgárként él, s általában a szlovákiai népszámlálás során Szlovákiában is számbavételre került. Ezért nem tűnik kockázatosnak az a feltételezés, hogy a tartósan Szlovákiában élő, dolgozó fiatal magyar felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának és arányának a kimutatott statisztikai adatoknál nem elhanyagolható mértékben alacsonyabbnak kell lennie.)

A továbbiakban vizsgáljunk meg néhány további összefüggést a magyar nemzetiségűek iskolai végzettségével kapcsolatban.

Az iskolai végzettség és a települések nagysága

Az iskolai végzettség és a települések nagysága közti szoros összefüggés Szlovákiában is kimutatható (4. ábra): az alapiskolai végzettségűek, a szakmunkások és a szakiskolások (kumulált) aránya nagyobb a kisebb településeken, bár ez utóbbiak aránya a legkisebb falvakban kissé alacsonyabb, mint a falvak többségében. A középiskolai érettségivel rendelkezők aránya a településeken élők számának emelkedésével folytonosan nő. A felsőfokú végzettségűek körében hasonló tendenciájú, de az előzőnél sokkal intenzívebb növekedés figyelhető meg. Míg a legnagyobb településeken élő középiskolások aránya közel kétszer akkora, mint az aprófalvakban, a felsőfokú végzettségűek aránya mintegy nyolcszor nagyobb az aprófalvakban élőknél.

A magyar népesség körében hasonló tendenciák figyelhetők meg, mint országos bontásban (5. ábra). Eltérések inkább a változások intenzitásában és csak kevésbé lineáris jellegében mutatkoznak. A magyar alapiskolai végzettségűek aránya az országosnál kevésbé dinamikusabban csökken a településnagyság növekedésével. (A legnagyobb településeken élő alapiskolai végzettségűek aránya a magyarok esetében 2,1-szer, országosan 2,7-szer nagyobb, mint a legkisebb településeken élők esetében.) A magyar szakmunkások aránya a községek lélekszámának emelkedésével lassan növekszik, s a legnagyobb értékeket a legnagyobb lélekszámú falvakban (2000–4999 fő) éri el, a helységek lakosszámának további emelkedésével arányuk csökken, s a legnagyobb városokban arányuk nem sokkal kisebb (22,3 %), mint az aprófalvakban (23,8 %). Az érettségivel rendelkezők arányának alakulásánál mutatható ki a legkisebb eltérés a magyar és az országos adatok alakulásánál. A magyar érettségivel rendelkezők aránya a legnagyobb településeken a legkisebb településekhez viszonyítva nagyobb mértékben (2,1-szeresére) nőtt, mint országos vonatkozásban (1,9-szer). Hasonló, de dinamikusabb trendek figyelhetők meg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében is. A két településtípuson élő felsőfokú végzettségűek arányának különbsége a magyarok esetében 9,6-szoros, országosan pedig 8-szoros az eltérés.

Érdekes összefüggésekre figyelhetünk fel, ha a magyar lakosság iskolai végzettségének a települések nagyságcsoportjai szerinti változásait közvetlenül az országos trendekhez viszonyítva vizsgáljuk (6. ábra). Az országos értékeket az egyes iskolai végzettségek, illetve településnagyságok esetében 100-nak vesszük, s ettől való eltérésként ábrázoljuk a magyar képzettségi szintek alakulását.

Ebben az esetben a 100-nál magasabb értékek jelentik a túlreprezentáltságot, a 100 alatti értékek pedig az egyes végzettségi szintek alulreprezentáltságát. A magyarok körében az alapiskolai végzettségűek túlreprezentáltsága a településnagysággal emelkedik, hasonló a helyzet a szakmunkások esetében is, bár kisebb a túlreprezentáltság mértéke, azaz nem ekkora nagyok az eltérések, másrészt a legkisebb településeken – 1000 fő alatt – az országos értékekhez képest a magyar szakmunkások relatív aránya kisebb. (Ez azonban az alapiskolai végzettséggel rendelkezők magas arányával hozható összefüggésbe.) A magyar érettségivel rendelkezők értékei térnek el legkevésbé az országos értékektől, azaz kevésbé alulreprezentáltak, viszonylag legkevésbé a nagyobb falvakban vannak jelen, s az országosnál nagyobb arányban pedig a két legnagyobb városban. A magyar felsőfokú végzettségűek aránya az országos értékeket leginkább a 20 000 főnél nagyobb lélekszámú településeken közelíti meg, Az 50–100 ezer lakosú városokban kimutatott relatív magyar értelmiségi többlet e városok szívóhatásával magyarázható. Egyébként az itt élő magyarok száma és aránya igen alacsony.

A magyar lakosság iskolai végzettség szerinti kedvezőtlen megoszlása több tényezőre vezethető vissza. A történelmi előzményeken kívül meghatározóak az anyanyelvi iskolahálózat hiányosságai (elsősorban a szakközépiskolai és a felsőfokú oktatás területén), továbbá a magyar lakosság hátrányosabb település- és társadalomszerkezete, mely közvetve hat a magyar közösség egy részének tudati értékrendjére is. A magyar lakosság iskolai végzettség szerinti megoszlása az 1990-es évek folyamán a felsőfokú végzettséggel rendelkezők csoportjában javult, de a hátrányos iskolai végzettség szerinti megoszlás belátható időn belüli felszámolása csak jelentős strukturális változások esetén következhet be.

(A szerző szociológus, a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport tagja. A tanulmány a HTMH által támogatott 2003-as demográfiai kutatás keretében készült, amely a 2001/2002-es népszámlálások adatai alapján, az egész Kárpát-medencére kiterjedően vizsgálta a magyarság etnodemográfiai helyzetét.)