A reformáció második szellemi vezére

Melanchthon, eredeti nevén Philipp Schwartzerdt 1497-ben született Németországban, Bretten városában. Apját tízévesen elveszítette, rokonainál nevelkedett. Pforzheimban latin iskolába került, ahol a tehetségesebbek görög nyelvet is a tanultak. Az igyekvő Philippet Johannes Reuchlin is észrevette, aki neves görögtanárként 1515-ben megalapította Lipcsében a görög tanszéket, és később egész Németországban bevezette a görög nyelv tanítását. Reuchlinnek tetszett a tehetséges diák, 1509-ben görög szótárt ajándékozott neki, az ajánlásban a fiú vezetéknevét görögül írta le, így lett a Schwartzerdtből Melanchthon. A tizenkét éves diák a heidelbergi egyetemen tanult tovább, egy évvel később latin verseskötetet adott ki, és tizennégy évesen Baccalaures Artium akadémiai titulust szerzett. 1512-ben a tübingeni egyetemen folytatta tanulmányait, a latin, héber és görög nyelv mellett csillagászatot, zenét, aritmetikát és geometriát hallgatott.

Bölcs Frigyes választófejedelem 1518-ban a wittenbergi egyetemen görög tanszéket alapított, melynek vezetésére a legismertebb görögnyelv-szakértőt, Reuchlint kérték fel. Ő azonban korára hivatkozva elutasította az állást, maga helyett a huszonegy éves Melanchthont ajánlotta, aki 1518. augusztus 25-én meg is érkezett a városba. A 150 cm magas, vékony, beszédhibás fiataltól a wittenbergiek nem voltak elragadtatva. Előnytelen küllemét azonban heves és magával ragadó előadásmódja, logikus eszmefuttatásai ellensúlyozták. A wittenbergi vártemplomban tartott székfoglaló beszédével, mely az iskolarendszer átszervezését sürgette, a város lakóival elfeledtette a róla alkotott első benyomást. A diákok is hamar felismerték képességeit, kedvenc tanáruk lett, előadásaira néha négyszázan is eljöttek. 1519-ben Baccalaureus biblicus titulust szerzett, amely lehetővé tette, hogy nemcsak a bölcsészeten, hanem a teológiai karon is előadjon. A lelkészi hivatástól beszédhibája tartotta vissza, ám a teológia elméleti alapjainak megfogalmazásában fontos munkát végzett, s vezetése alatt a wittenbergi egyetem Luther hittérítői munkáját kiegészítve hamarosan a reformáció legjelentősebb szellemi központja lett Európában.

Luthert a heidelbergi vitabeszéde alatt ismerte meg 1517-ben. Az egyházújító, aki 95 tézisben próbálta összefoglalni az egyház megreformálását, fontos szellemi társat talált az iskolarendszert felújítani igyekvő Melanchthonban. A két erős egyéniség nagyon különbözött egymástól. Míg Luther erős testes alakjával, zajos és egyszerű kifejezésmódjával népközelinek tűnt, Melanchthon érzékeny, finom és sértődékeny természetű lévén inkább a háttérben szeretett maradni. Az ellenétek dacára a két férfi tisztelte egymás képességeit. Luther 1521 őszén kezdte el a Biblia fordítását, melynek nyelvi felügyeletét Melanchthon végezte; az Ótestamentum lefordítására 1524-ben került sor, az egész bibliafordítás 1534-ben jelent meg.

Melanchthon 1519-ben elkísérte Luthert a lipcsei hitvitára, 1521-ben kiadta az első rendszerezett reformátori teológiát Loci Communes Rerum Theologicarum címen, amelyben megfogalmazódtak a reformátori eszmék fő pontjai. A mű az evangélikus egyház első dogmatikája lett, 1535-ben és 1543-ban, valamint 1559-ben átdolgozták. Luther halála után Melanchthon lett a protestáns törekvések vezető személyisége, ő a békés megoldások híve volt. Igyekezete ellenére a két ellentétes tábor között egyre éleződtek a feszültségek, mígnem 1546 és 1547 között háború tört ki a katolikus V. Károly császár és az evangélikus nagyfejedelem között. Bizonyos teológiai témákban a protestánsok soraiban is eltértek a vélemények, így Melanchthonnak többször hitvitákon kellett részt vennie. Ezek közül ismert a marburgi, amelyen 1530 októberében Melanchthon és Luther a svájci reformátorokkal, Ulrich Zwinglivel és Kálvin Jánossal vitáztak. A különbözőségek miatt a reformátorok útjai később kettéváltak.

Melanchthon alakját nemcsak a reformáció kezdeteivel lehet összefüggésbe hozni, iskolaújító szerepe is jelentős. Életében a Praeceptor Germaniae (Németország tanára) kifejezéssel illették. A wittembergi egyetem tanáraként ragaszkodott az értelmes szóhasználathoz és helyes beszédhez. Úgy vélte, a Bibliára alapozó teológiát a három klaszszikus nyelv, a héber, görög és latin ismerete nélkül nem lehet elsajátítani. Iskolareformjának alapja a diákokkal való egyéni foglalkozás nevelők, házitanítók segítségével, és a nyelvi kifejezőkészség oktatása. A wittembergi egyetem rektoraként 1523 és 1524 között új oktatási rendet vezetett be, először a bölcsészeti karon. Hangsúlyozta, hogy az evangélikus lelkészek számára a klasszikus-humanista műveltség elkerülhetetlen. Kivette részét az iskolarendszer általános megreformálásában is. Több iskolát alapított (1524-ben Magdeburgban, 1525-ben Eislebenben és 1526-ban Nürnbergben), melyeknek tanrendjét is kidolgozta. Megfogalmazta a fő oktatási elveket, amelyek szerint az iskoláknak tanítaniuk kellene. A nürnbergi Szent Egyed Felsőiskola létesítésével új iskolatípust hozott létre, ami a német gimnázium átszervezéséhez vezetett.

Luther Márton 1520-ban feleséget keresett a nála tizenöt évvel fiatalabb egyetemi tanárnak, hogy életkörülményei javuljanak. Melanchthonnak először nemigen tetszett az ötlet, attól tartott ugyanis, hogy a családalapítás eltereli figyelmét a tanulmányairól. Végül mégis beleegyezett, 1520. november 27-én elvette egy befolyásos kendőkereskedő és Wittemberg polgármesterének lányát. Noha a feleség jómódú családból származott és az egyetemi tanári állás is jövedelmezett, a családnak nem volt sok pénze. Melanchthon szívesen csoportosította maga köré a fiatal tehetséges diákokat, akiket anyagilag is támogatott. A takarosnak mondható wittenbergi Melanchthon-házba 1537-ben költözött feleségével és négy gyermekével. 1560. április 19-én, 63 éves korában halt meg, miután egyik lipcsei útján megfázott.

Philipp Melanchthont humanista filológusként, filozófusként, teológusként, tankönyvíróként, újlatin költőként, az egész német nemzet tanáraként tartják számon. A német és az európai egyházpolitikai reformáció egyik hajtóeleme volt, aki elméleti síkon kiegészítette Luther Márton reformtörekvéseit.