A pártok nem mindenhatók és mindentudók

MOLNÁR NORBERT, MÓZES SZABOLCS

Kire szavazott a tavalyi választásokon?

(hosszú gondolkodás)

Pedig nem volt olyan rég…

Ez elég cinikus kezdés, mármint a közbevetés. Szerintem az ilyesmi magánügy. Egyébként a Hidat választottam. Nagy vita volt otthon a családban arról, hogy elmenjünk-e egyáltalán, a feleségem nem is akart szavazni. Az a kormány, amelyik ennyire nem tudja megőrizni a hatalmát, nem érdemli meg a szavazatunkat – ez volt a véleménye. Másrészt ilyen erős asszimiláció idején elég nagy luxus olyan pártra szavazni – s itt a Hídra gondolt –, amelyikben rengeteg olyan ember van, aki kettős identitású. Amikor ennyire fogyunk, nem lehet kompromisszumokat kötni. Sok mindenben igazat kellett neki adnom. És nem azért mentem el, mert meg voltam győződve arról, hogy a két párt közül az egyikre tiszta lelkiismerettel tudok szavazni. Azért választottam a Hidat, mert három olyan ember volt a listáján, akit a barátomnak tartok. De nem éreztem azonosulást, mint az előző választásokon, amikor stabil értékrend mentén voksoltam.

Tehát muszájból választott.

Nem. Nem elmenni választani nagyobb megalkuvásnak tűnt, mint olyan pártra szavazni, amellyel nem tudok teljesen azonosulni.

Egyszerűbb volt a választás, amíg egy párt volt?

Igen. Az az egy magyar párt sokkal világosabb politikai üzeneteket közvetített, még ha belülről nagy ellentétek feszítették is.

Jobb lenne, ha a két párt ismét összejönne?

Azt mondják, ami egyszer szétszakadt, azt nem könnyű összekötni. Ebben nem hiszek. Amikor a három párt egyesült, akkor is attól féltek a kétkedők, hogy nem fog működni. Másrészt ez attól is függ, hogy a két pártnak milyen az arculata. Ha hasonló, akkor könnyebb összehozni őket. Persze van pozitív hozadéka is a két párt létezésének. Ha például a dunaszerdahelyi helyi viszonyokat próbálom értékelni, akkor végre lett egy belső ellenzék az önkormányzatban. Most majdnem egyensúlyi helyzet van. Az utolsó két országos választás eredményeit nézve viszont komoly probléma, hogy 100 ezer magyar szavazat kihullott az ablakon. Ha koalíciós szerződést köt a két párt – amit én nagyon szerettem volna –, más erőviszonyok uralkodnának a parlamentben. Például a Smernek sem lenne ekkora többsége.

Ügyködött azon, hogy legyen koalíció?

Mindenkinek, akinek szerintem valamilyen befolyása volt az eseményekre, szóltam, hogy jó volna. A magam részéről – képességeimhez és lehetőségeimhez képest – mindent megtettem a koalíció érdekében. Hogy nem lett belőle semmi, egyéni döntések számlájára írható. Azóta a személyes sértődöttségek csak nőttek. A politikusok döntése mögött nem kell mély filozófiát keresni. Annak, aki koalíciót akart, mindkét pártban a többséggel kellett volna konfrontálódnia, kiállnia a meggyőződése mellett – s ezt kevesen vállalták fel.

A pártok csúcspolitikusai közül többen is azzal argumentáltak, hogy az emberek három év acsarkodás után nem hittek volna egy koalícióban, a Híd szerint ennek nem lett volna szinergikus hatása sem.

Igen, azt mondták, hogy nem ment volna el mindenki szavazni, de ha lett volna közös kampány, miért ne támogatták volna a szavazók a koalíciót? Ha megfelelően kommunikáltak volna a pártok, akkor a 18 képviselői hely megpályázása olyan reális célnak tűnt volna, ami mellé a választók nagy része fel tudott volna sorakozni. Egyszerűen sokan egyéni győzelemre játszottak, nem pedig a közösség győzelmére.

Említette, hogy Dunaszerdahelyen jót tett a konkurencia megjelenése. Nem hasznos az egész magyarságnak, hogy van választási lehetősége?

Helyi szinten igen. Megyei szinten még működhet. De országos szinten nagy a kockázata annak, hogy egyik párt sem kerül be a parlamentbe. Momentán azt sem látom, hogy a két pártnak milyen víziója, elképzelése van Dél-Szlovákiáról.

2009 előtt az egységes MKP-nak volt önképe, víziója?

Igen. Két alapelv mentén politizált: erősen regionális párt akart lenni, másrészt szeretett volna országos ügyekben is komoly szerepet játszani. Ez tisztább képlet, mint amikor azt mondom: szlovákiai magyar párt vagyok, ám úgy vélem, a szlovákiai magyar választók egy része nem annyira magyar, hogy együtt tudjak velük működni. Ez elég skizofrén elképzelés. Vagy: országos párt vagyok, szavazóim nagy részét mégis a magyarlakta területekről akarom megszerezni. Ugyanakkor azt akarom, hogy a szlovákok elhiggyék rólam, az ő ügyeiket ugyanúgy képviselem, mint a nemzetiségekét. Ezek az alapvetések nem állnak össze nekem.

Állítólag a 2012-es választások előtt megkereste az MKP-t, hogy segítene nekik. Igaz ez?

Nem kerestem meg senkit, hogy segítsek. Ez megint pletyka. Egyedül a koalíciókötést szerettem volna elősegíteni. Mindkét pártban több potenciált látok, mint amit most megmutatnak magukból. Meggyőződéses együttműködés- és megegyezéspárti vagyok. Ismétlem: legközelebb nem szabad kidobni 100 ezer voksot az ablakon! Másrészt az utóbbi időben átértékeltem a pártokról alkotott véleményemet. Túl nagy szerepet osztottunk ki a politikai pártoknak. Minden megoldást tőlük várunk, ami a pártokat is súlyos teherként nyomja. Sokkal inkább hiszek a közösségi cselekvésben és érdekcsoportokban, amelyek egy-egy régió, község érdekeiért tesznek, mozdulnak. Ha egy közösség megfogalmazza a saját érdekeit, akkor nehezen tudja azt mondani egy párt, hogy a Csallóköz közepén legyen egy akkumulátorgyár vagy Párkányban hozzunk létre egy abroncségetőt. Sajnos, néha politikai pártok is támogatják az ilyesfajta terveket. A helyi közösségek markáns állásfoglalásukkal visszatarthatják a politikai pártokat attól, hogy vállalhatatlan dolgokért álljanak ki.

Dél-Szlovákia iparosításához viszont például kell egy autópálya, azt pedig a helyi közösségek nem fogják tudni elérni.

Nem gondolom, hogy Dél-Szlovákiának mértéktelenül iparosodnia kellene. Délnyugat-Szlovákia értékei a mezőgazdaságban és a helyi turizmusban rejlenek. A lakosság nagy része régen is a zöldségtermesztésből, a háztájiból tartotta el magát: ez volt a megoldás, a stratégia a túlélésre a nagy pénztelenségek idején is. Szerintem lassan visszatérhetünk ehhez! Nem hiszem, hogy az autópálya a megoldás a régió problémáira – az csak a sok idegent fogja lakosnak behozni a régióba, elveszhet az identitásunk. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy arról beszéljünk: a Csallóköznek legyen neve, divatos szóval, brandje. Olyan vidék legyen, ahova az emberek eljárnak jókat enni és pihenni.

Az utóbbi években lát olyan civil kezdeményezéseket, amelyek ebbe az irányba hatnának?

Rengeteget! Csallóközben például összefogtak a községek a kerékpárutak építése ügyében, pályáztak, nyertek, s idén el is fog készülni újabb 40 km. Mondok egy egyszerűbb példát: a falunapokat. Ha az összes csallóközi falunapot Csallóközi Kulturális Fesztiválként hirdetnénk, igaz, hogy ugyanannyi rendezvényünk lenne, mint most, ám a vonzerejük megnőne. Ezt a sok kezdeményezést csak össze kellene fogni – de erre egy politikai párt nem nagyon alkalmas. Annak más a szerepe.

Ha ez így összejönne, lassan mindegy is lenne, hogy bejut-e egy párt a parlamentbe vagy sem…

Szükség van országos politikai érdekképviseletre. De: az emberek szeretnek nyerni. A politika harc, amiben nyerni, de veszteni is lehet. Nekünk abban a belső hitünkben kell megerősödnünk, hogy igenis képesek vagyunk elérni bizonyos politikai célokat! Másrészt ma a pártok képtelenek az egyéni vagy kisközösségi ambíciók befogadására és kezelésére. Így nagyon sok energia veszik el. Szeretném hangsúlyozni, hogy szükség van politikai érdekképviseletre – és a pártok a parlamenti demokrácia fontos intézményei. De nem mindenhatók és nem mindentudók.

Mi a baja a közösségi életünknek?

Nincs önbizalma a közösségnek. S mivel az emberek nem hisznek a közösség erejében, mindenki egyénileg próbálja a saját dolgait megjátszani, amire túl gyenge.

A politikában mit lehetne tenni?

Például köztársaságielnök-jelöltet kellene indítanunk. Azért az is valamit elmond, hogy 20 éve nem voltunk képesek elnökjelöltet indítani. Nem merjük vállalni, hogy erre is képesek lehetünk.

Vannak ötletei, hogy kit?

Ha én kimondanék egy nevet, azzal pár perc alatt elásnám az esélyeit.

Ön szerint lehet definiálni a szlovákiai magyart?

Zárkózott. Pedig szélesebb horizontot látunk a világból, mint a többségi nemzetek, mivel két kultúra, a magyar és a szláv szomszédságában nőttünk fel. Úgy vélem, nagyon sok előnye lehet a „szlovákiai magyar” pozíciónak, ám valamiért mégsem működik a közvetítői szerep. Nagy baj például, hogy a szlovákiai magyar iskolák nem elég effektívek. Ha viszont ezt valaki kimondja, akkor letorkolják, mert nyíltan erről senki nem akar beszélni. Sokat emlegetjük viszont az önrendelkezést. Az iskolaügyet már több éve igazgatjuk – iskoláink többségét a magyar pártok helyi politikusai felügyelik. Történik valami? Miért nincs legalább egy-két elitiskolánk? A mi dolgainkat mi intézzük! – mondjuk. Mi intézzük, és rendben vannak? Ezzel foglalkozni például tipikusan pártfeladat.

Ha elitiskoláink nincsenek, legyen elitcsapatunk? Kell a szlovákiai magyarságnak egy jó DAC?

Vannak a szlovákiai magyarságnak olyan intézményei, melyeket meg kell tartanunk, fejlesztenünk kell. Ilyenek például a színházaink. Vagy a Fórum Intézet, amely csodálatos tárháza egy nagy információs anyagnak. Valahol itt kellene lennie a sorban a Csemadoknak is, amely viszont az utóbbi években a pártossága miatt szélre került. A DAC is egyfajta intézménye, jelképe lett a szlovákiai magyarságnak.

Egy hiteles, új DAC segítene az önmeghatározásunkban?

Biztosan. A sportnak nagy jelentősége van az öntudat-azonosságtudat megizmosításában. Fontosnak tartom, hogy a tehetséges dél-szlovákiai srácok tudják hol folytatni, legyen egy csapatuk, ami igazán az övék. A mai DAC problémája az, hogy csak viseli a DAC nevet – de nincs vele önazonossága.

A DAC feljutott az első osztályba, örül neki?

Nem a DAC jutott fel – egy feljutást nem 500 vagy 1000 ember ünnepel.

A klubot még meg akarja szerezni Mohseniéktől?

Ebben már nem gondolkodom. Az, hogy ki játszik Dunaszerdahelyen, alapvetően licensz kérdése. Ma Szlovákiában annyi minden eladó – ebben nem látok problémát.

A klub felépítése viszont munka. Lenne erre a Slovnaft mellett energiája?

Klubot felépíteni hatalmas munka. Lehet, hogy nincs annyi energiám, mint amennyi ötletem és elképzelésem van. Meglehet – és így is van. Viszont nem szabad, hogy abban éljünk: nincsenek megoldások, nincsenek víziók. Mindenütt csak probléma van, és nincs megoldás. A hitünket és az elszántságunkat kell megerősíteni, és össze kell fognunk a közös célért – s akkor jönnek a megoldások is.