A lengyelek viszik a felét

Brüsszel. Összesen több mint 24 milliárd eurót kaphat 2004 és 2006 között az EU-ba májusban belépő tíz ország az unió strukturális és kohéziós alapjából. A teljes keret körülbelül fele Lengyelországnak jut – közölte szerdán az Európai Bizottság regionális politikáért felelős két tagja.

Brüsszel. Összesen több mint 24 milliárd eurót kaphat 2004 és 2006 között az EU-ba májusban belépő tíz ország az unió strukturális és kohéziós alapjából. A teljes keret körülbelül fele Lengyelországnak jut – közölte szerdán az Európai Bizottság regionális politikáért felelős két tagja. Szlovákia 1,7 milliárd eurós támogatást kaphat az általa meghatározott programokhoz, amelyek elsősorban vidékfejlesztésre, beruházások támogatására és az emberi erőforrások fejlesztésére irányulnak.

Az adott összegből a legtöbbet, 1,04 milliárd eurót a régiófejlesztés kapja, pontosabban az egész ország – Pozsonyon kívül. A biztosok egyben emlékeztettek arra, hogy noha a csatlakozások május 1-jén történt, az alapok már januártól felhasználhatóak, vagyis jóváhagyott pályázatok esetén az azóta keletkezett költségek is elszámolhatóak. (mti, s)

KINEK MENNYI JUT

Csehország 2,62 milliárd euró

Ciprus 113,4 millió euró

Észtország 695,1 millió euró

Magyarország 3,21 milliárd euró

Lettország 1,16 milliárd euró

Litvánia 1,54 millió euró

Málta 88,74 milliárd euró

Lengyelorsz. 12,81 milliárd euró

Szlovénia 456,31 millió euró

Szlovákia 1,76 milliárd euró

Együtt 24,5 milliárd euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?