A különös házasság első éve – egyéves a kormány

Pozsony |

<div>Egy éve nevezte ki Robert Fico négypárti kormányát Andrej Kiska államfő. A kabinet első évére alaposan rányomta bélyegét a Bašternák-botrány, de emellett néhány reform is körvonalazódik.</div>

A 2016-os parlamenti választások megdöbbentő eredménye – elsősorban a Smer és a Sieť gyenge eredménye, a KDH parlamentből való kizuhanása és Marian Kotleba 8 százaléka – után nem kellett sokáig várni a következő meglepetésre: a Smer, az SNS, a Híd és a Sieť koalíciós megállapodást kötött, és március 23-án megalakult az új kormány. Robert Fico stabil kormányzást ígért, ami kezdetben nem tűnt túl hihetőnek. Elsősorban a Sieť tűnt gyenge láncszemnek, ez később be is igazolódott: Radoslav Procházka pártja néhány hónap alatt felszámolta önmagát, a pártelnök távozott a politikából, majd nyár végére a négypárti kormány hárompártira fogyott. A parlamenti támogatásán azonban ez nem nagyon mutatkozott meg, mivel a Sieť listáján bejutott képviselők többsége a Híd frakciójába evickélt át. A koalíció egy év elteltével stabil támogatással bír, a három frakciónak 79 képviselője van, emellett több független képviselő voksára is számíthat. A kormány működése egyelőre nem okozott meglepetést. A kormányprogram ugyan nem túl ambiciózus – ami a meglehetősen eltérő beállítottságú pártok, pártprogramok miatt annyira nem meglepő –, de a teljesítése egyelőre halad. Az első intézkedések között volt a kisiskolák megmentése, a májusi parlamenti ülésen sikerült átmeneti megoldást találni, jelenleg pedig a parlamentben van a vonatkozó finanszírozási törvény módosítása. Sínen van a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozása. A kormány megoldotta az uniós elnökséggel és a szeptemberi pozsonyi csúcstalálkozóval kapcsolatos feladatokat. Ugyanez mondható el a párizsi klímaegyezmény gyors uniós ratifikálásáról is, amit a környezetvédelmi minisztérium vezényelt le. A kormányzást azonban nehezítik az előző Fico-kormány idején szekrényekben hagyott csontvázak. A legnagyobb problémával az egészségügy küzd: amellett, hogy a Smer piacellenes beállítottságával is meg kell birkózni, a kórházak mintegy 500 millió eurós, és az állami Általános Egészségbiztosító több mint 200 milliós hiányára sem talált egyelőre megoldást a kabinet. Az egy éve kipattant Bašternák-botrány még mindig megoldatlan, és a Čistý deň-ügy kapcsán sem győzte meg a kormány a közvéleményt, hogy tényleg a legjobb megoldást keresi. Nem teljesült az egyik fő ígéret: nem sikerült megállítania szélsőségesek erősödését: Kotleba pártja a választáson elért 8 százalékról már 12 százalék fölé tornázta magát.  Miniszterelnök Fico számára az elmúlt év nem szólt másról, csak a túlélésről, az utóbbi 12 hónap ugyanis karrierje legkeményebb időszaka volt. Minden vereségre jutott azonban egy kisebb győzelme. A parlamenti választás csalódást és gyengülést hozott pártja számára. Győzelmet ért el azonban azzal, hogy „táncba tudta vinni” az SNS-t, a Hídat és a Sieťet, rábírva őket addigi politikai arculatuk feladására. Így kiénekelte a sajtot Richard Sulík és az SaS szájából, ráadásul azóta is különösebb gondok nélkül tudja irányítani koalíciós partnereit. Komoly ellenfele akadt ugyan Andrej Danko, az SNS elnökének személyében, aki igyekezett kihasználni Fico átmeneti gyengülését – ám jelen pillanatban a fél ország Danko nyelvbotlásain és századosi kinevezésén nevet, Fico népszerűsége pedig (bár megkopott), stabilnak mondható, és pártja sem produkál zuhanórepülést a botrányok ellenére. A kormányfő túl van egy szívműtéten is, mely miatt a sajtó már az esetleges visszavonulását kezdte el ragozni, ám végül ez sem történt meg, és Fico továbbra is igyekszik energikusnak és keménynek mutatkozni. Fő fegyvere továbbra is a populizmus, újabb és újabb ellenségképeket húz elő a kalapból – ha az Erik Tomáš által megálmodott kommunikációs stratégia úgy kívánja, a romákból csinál ellenséget, máskor a sajtóval folytatott különháborúját folytatja, vagy épp korrupcióellenes harcot jelent be. Egyelőre a Bašternák-ügy sem kényszerítette térdre, bár a tavaly nyári ellenzéki tüntetéssorozat több ezer embert mozdított meg, és a téma azóta is élénken él a közbeszédben – ugyanakkor most úgy tűnik, el kell költöznie a Bonaparte lakókomplexumból, amelyben az adócsalással gyanúsított vállalkozótól bérli lakását. Védelmi tárca Gajdoš „háromcsillagos tábornokként” érkezett a minisztérium élére. Komolyabb eredmény nem fűződik a nevéhez, nagyobb botrány is csak egy: ő nevezte ki ugyanis Andrej Danko házelnököt tartalékos századossá, amivel meglehetősen nagy kommunikációs slamasztikába keverte az SNS elnökét. Belügyminisztérium A jelenlegi kormánytagok közül Robert Kaliňák izzadt meg a leginkább a miniszteri poszton, az elmúlt egy évét beárnyékolta Ladislav Bašternák vállalkozó adócsalási ügye. Fokozatosan kiderült, hogy a kétes múltú vállalkozóhoz jóval szorosabb szálak fűzik annál, mint amit eredetileg állított. Ha korábban azt rebesgették, hogy épp Kaliňák lehetne Robert Fico legesélyesebb utódja, ma már ilyen forgatókönyv szóba sem jöhet. Oktatási tárca Peter Plavčan (SNS-jelölt) úgy foglalta el az oktatási miniszter székét, hogy a diákhitelalapnál folytatott tevékenységének botrányaitól volt hangos a sajtó. Az alap, Plavčan vezetése alatt 2011-ben 5,5 milliót kölcsönzött egy befektetési alapnak, amelynél neje is dolgozott. A tárca egyik első lépése a minimális osztálylétszám eltörlése volt, mellyel az alacsony létszámú iskolák megmenekültek a bezárástól. A teljes siker még hátravan, a kisiskolák helyzetét a finanszírozási törvényben kellene garantálni, amely heteken belül kerülhet a kormány elé. Tavaly augusztusban módosult az alsó tagozatos iskolák sokat vitatott kerettanterve, de a magyarórák száma csak az első osztályban emelkedett. A tárca a napokban bemutatta a tanügyi reform alapjául szolgáló dokumentumot, amely a Tanuló Szlovákia címet kapta. Óvatos becslések szerint az első intézkedések 2018 szeptemberében léphetnek életbe. Kulturális minisztérium A kulturális tárca eddigi legnagyobb eredménye – legalábbis a szlovákiai kisebbségek szempontjából – a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény előkészítése. A jogszabály már csak a parlamenti elfogadásra vár, és jövőre 8 millió eurót szán a kisebbségek támogatására. Az alap július elsején kezdheti meg működését. A tárca eddig botránymentesen működik, de a koalíción belül vannak kisebb csatározások: a Szlovák Rádió és Televízió feletti irányításért harcol egymással Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszter és Andrej Danko (SNS) házelnök. A tét, hogy kinek a jelöltje szerezheti meg az intézmény irányítását. Külügyminisztérium Szlovákia 2016. július 1-jével átvette az uniós elnökséget, amelyet Miroslav Lajčák (Smer) zökkenőmentesen vezényelt le. A tárca sikere a szeptemberi pozsonyi, nem hivatalos uniós csúcstalálkozó, amelyen a 27 tagállam – Nagy-Britanniát a brexit miatt már nem hívták meg – elfogadta az úgynevezett pozsonyi menetrendet, ami az unió óvatos reformját alapozta meg. A botrányok ezt a tárcát sem kerülték el, a külügy három volt alkalmazottja is azt állítja, hogy Miroslav Lajčák tudtával és beleegyezésével egy előre kiválasztott cég túlárazva szervezett meg több az elnökséggel kapcsolatos rendezvényt. Miroslav Lajčák a botrányt kirobbantó Zuzana Hlávková állításait egyszer sem cáfolta, sőt a tárca máig nem hozta nyilvánosságra a vitatott szerződéseket. Igazságügyi minisztérium Reformlépések elfogadása szempontjából kétségkívül Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter vitte a prímet. Viszonylag rövid idő alatt kidolgozta az offshore-törvényt, melynek köszönhetően nyilvános a cégek tulajdonosi háttere. Ennek köszönhető, hogy Juraj Široký végre elismerte, övé a Váhostav. Új szabályok alapján választják ki a bírókat, és módosították a végrehajtási rendszert, új feltételeket vezettek be a magáncsődre. Viszont kevésbé hatékonyra sikeredett a szélsőségek és rasszista indíttatású bűncselekményekkel szembeni szigorúbb fellépés. Egészségügyi tárca Tomáš Drucker egészségügyi miniszternek az első évben főleg a tűzoltással kellett foglalkoznia. A legnagyobb csontváz ősszel esett ki a szekrényből: kiderült, hogy az állami Általános Egészségbiztosító hiánya 2016-ban több mint 200 millió euró lesz. Emiatt a biztosítónak konszolidációs tervet kellett kidolgoznia. Pozitívum, hogy a VšZP igazgatótanácsába először az ellenzék és civilszervezetek is jelölhettek képviselőt. Továbbra is kezeletlen azonban az állami kórházak mintegy 500 millió eurós hiánya. Az egészségügy átalakítása tehát még meg sem kezdődött. Eddig csak kozmetikai módosításokat fogadott el, például 2-ről 10 euróra nő majd az orvosi ügyelet díja azoknak, akik indokolatlanul veszik igénybe. Elkészült a pozsonyi központi kórház fejlesztési koncepciója is, az intézmény 2022-ben kezdheti meg működését, ha minden a tervek szerint alakul. (fm, dem, ie, lpj) A gazdaság ugyan fejlődött, de... Több szempontból és szemszögből lehet értékelni a kormány munkáját az elmúlt egy évben. Nem kizárt, hogy a kormánytagok a következő napokban sorra tartanak majd sajtótájékoztatókat, ahol kiemelkedőnek minősítik munkájukat, s el kell ismerni, hogy egyes statisztikai mutatók alapján az elégedettségük megalapozott. Kormányzásuk viszont távolról sem volt felhőtlen.Szlovákia gazdasága tartós növekedési pályára állt. A gazdaság évente több mint három százalékkal bővül, a munkanélküliek aránya mélyen 9 százalék alá bukott, az országos átlagbér tavaly átlépte a 900 eurót. Ennek dacára az egyes miniszterek munkájával nem mindenki elégedett. Földművelésügyi tárca A földművelésügyi tárcánál az elmúlt egy évben ugyan nem voltak akkora botrányok, mint az előző miniszter, Ľubomír Jahnátek vezetése alatt, a szakmai szervezetek azonban továbbra sem dicsérik a minisztériumot. A legkirívóbb problémák a tárca alá tartozó Agrárkifizető Ügynökséget (PPA) érintették. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói az elmúlt hónapban 6 ezer eurós kenőpénz átvételénél tartóztatták le az ügynökség közvetlen támogatásokat kifizető részlegének az alkalmazottját. Az ügynökségnél az Állami Számvevőszék (NKÚ) is végzett ellenőrzést, és számos hiányosságot talált. „Nagyon sok a mulasztás, egyes esetekben egészen hihetetlenek” – nyilatkozta az NKÚ elnöke, Karol Mitrík. A PPA egyéb botrányoktól sem volt mentes. Tavaly októberben tájékoztattunk arról, hogy az ügynökség igazgatóhelyettese egy dunaszerdahelyi kidobófiú, Cseh Marián lett, akinek a szakmai rátermettsége megkérdőjelezhető. Elvégezte ugyan a közgazdasági egyetemet, ám 2013 és 2016 között munkanélküli volt, tavaly két hónapig pedig egy biztonsági cégnél dolgozott. Cseh Marián végül személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter lapunknak korábban elmondta, az a víziója, hogy a szlovákiai vidék fenn tudjon maradni, a gazdák azonban nem leplezik az elégedetlenségüket. „A mezőgazdasági ágazattal kapcsolatosan nem tudok különösebb pozitívumot kiemelni az eltelt egy évből. Ami meghatározza a gazdák életét és tevékenységét, az a pénz. Sajnos sok agrártermelő még mindig nem kapta meg a tavalyi évről a támogatást. A válasz az illetékesektől erre a kérdésre az, hogy június 30-ig van idő a támogatások kifizetésére. Viszont a gazdáknak nap mint nap kell a pénz a termés megalapozására, a növényvédelemre, egyéb befektetésekre. Pozitívumként megemlíteném, hogy a benyújtott pályázatokat konkrét kritériumok alapján fogják elbírálni, megszüntetve az eddigi bírálóbizottságot. De lehet, hogy ez a lépés későn jön, ugyanis a pénzek nagy részét már elosztották, csupán néhány kisebb tervezet vár elbírálásra, elsősorban a speciálisnövény-termesztésre, valamint az állattenyésztésre vonatkozólag” – mondta lapunknak Polóni Péter, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnökhelyettese. Közlekedési minisztérium Érsek Árpád a kormány megalakulása után a közlekedési tárca államtitkára volt, majd miután a Sieť kilépett a kormányból, s tárcáját megkapta a Híd, Roman Brecely helyére lépett ősszel, így ha lett is volna szándéka és szabad keze, nem volt ideje radikális változások elfogadására. A magyar közösség számára legfontosabb, hogy elérte, a vasútállomások egy részén kihelyezik a kétnyelvű táblákat. Beindította a közlekedési információkat tartalmazó odoprave.info honlapot; s visszaállította a Pozsony–Kassa vonalra a veszteséges InterCity-járatokat. Ez utóbbi nem az ő, hanem Andrej Danko kezdeményezése volt, Érsek ezen a téren csupán kivitelezte az SNS elnökének kívánságát. Legfontosabb célkitűzése azon sztrádaszakaszok és gyorsforgalmi utak kiépítése, melyek az elmúlt években háttérbe szorultak, különös tekintettel a magyarok lakta vidékre. Ezen a téren viszont nincs nagy mozgástere, ugyanis a közlekedési projektekre elkülönített uniós támogatás jelentős része már le van foglalva, az állami költségvetésben sincs jelentős összeg az úthálózat fejlesztésére. Fontosnak tartja a pozsonyi körgyűrű, illetve az R7-es gyorsforgalmi út már épülő szakaszainak befejezését – a tender győztesével Érsek írta alá a szerződést – , ám ezt a projektet elődjeitől örökölte meg ugyanúgy, mint az elektronikus sztrádamatricák rendszerét, mely még most sem működik százszázalékosan. Gazdasági tárca Peter Žiga tapasztalt politikusként nagy eséllyel pályázott arra, hogy hasznos és aktív gazdasági miniszter legyen, egy év elteltével viszont a Fico kormány egyik legpasszívabb tárcavezetője. Neve az utóbbi hetekben került ismét előtérbe, az energiaárak körüli botrány kipattanása után. Arról, hogy az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) által elfogadott új díjszabályok jelentősen megemelik az ország egyes régióiban az energiaárakat, elsősorban neki kellett volna tudnia, a hivatal ugyanis a gazdasági tárca alá tartozik. A hosszasan tartó huzavona után, amikor a kormányfő egy nap azt állította, tépjék szét a számlákat, másnap az ÚRSO bejelentette, fizessék ki, végül közölték, az eredeti, drágulás előtti árak maradnak érvényben, s módosítják az árszabályozási törvényt. A legfontosabb változás az lesz, hogy a gazdasági tárca visszakapja beleszólási jogát a hivatal energiaárakkal kapcsolatos döntéseibe. A gazdasági minisztérium a gáz-, az áram- és a hőszolgáltatás, a környezetvédelmi tárca pedig a vízszolgáltatás díjszabását véleményezheti. Ez a módosítás sem Žiga érdeme, inkább korábbi tétlenségének eredménye. Szociális eredmények Az ország viszonylag gyors gazdasági növekedésének eredményeképpen csökken a munkanélküliség, ami jól jön Ján Richter (Smer) szociális ügyi miniszternek: havonta egyszer eldicsekedhet a csökkenő számokkal. A tartós munkanélküliség azonban korántsem csökken a kívánt ütemben, ami azt mutatja, hogy hiányoznak a foglalkoztatáspolitikai intézkedések. A tárcának volt néhány pozitív intézkedése is az első évben: megváltoztatta a nyugdíjak valorizációjának módszerét, ennek köszönhetően a járadékok 8,2 euróval emelkedtek néhány cent helyett. A rendszer stabilitása érdekében meghagyták az emelkedő nyugdíjkorhatárt, és Ivan Švejna államtitkár elérte azt is, hogy javuljon a második pillérből származó járadék kifizetésének a módszere.A tárca nevéhez fűződő egyik legnagyobb botrány a Čistý deň reszocializációs központtal kapcsolatos, ahol a gyanú szerint szexuálisan zaklatták a fiatalkorúakat. Környezetvédelmi tárca Solymos László, a Híd környezetvédelmi minisztere összességében jól látta el feladatait a tárca élén. Peter Žiga után a hazai viszonyokhoz képest egy aránylag jól működő tárcát örökölt meg, bár a Smer minisztere azért egy aknát hagyott utódjának, a vajkai komp körüli botrány formájában. A komp üzemeltetésére kiírt tender túlárazott volt, s a gyanú szerint a győztes cégre, már meglevő konkrét komp paramétereire írták ki a pályázatot. Solymos kinevezése után ígéretet tett, hogy mielőbb orvosolja a problémát, a komp üzemeltetésére szóló új versenypályázatot azonban csak idén februárban írták ki. A Vízépítő Vállalat ugyanolyan összegben határozta meg az költségeket, mint amelyek a vitatott, eredeti tenderben szerepeltek. Solymos miniszteri funkciójának első évében nem lógott ki a sorból, fölöslegesen nem akarta magára terelni a figyelmet, olyan témakörökkel foglalkozott, amelyeket egyszerű kommunikálni a közvélemény felé. Ilyen volt például a biológiailag lebomló hulladék szeparálása, melyet idén januártól szelektálhat a lakosság új barna konténerekbe; a klímaváltozást megakadályozó egyezmény, az úgynevezett Párizsi szerződés ratifikálása; illetve a hulladéktörvény módosítása, melynek értelmében 2019-től tilos az üzletekben ingyen adni a nejlontáskákat. Pénzügyi tárca A kormány egyik botránymentes minisztériuma volt a pénzügyi tárca. Peter Kažimír tárcavezető csak ott folytatta a munkát, ahol a választások előtt abbahagyta, hiszen a tárcát ő vezette az előző négy évben is. Szemére vethető azonban, hogy a kormányprogram több, a vállalkozói környezetet javító intézkedést is tartalmaz, de ezeket a pénzügyi tárca csak vonakodva vezeti be. Az előző Fico-kormány alatt a kft.-kre kivetett minimáladót például csak 2018-tól törölte el a kormány. Peter Kažimír miniszternek felróják azt is, hogy nem használja ki megfelelően a gazdasági fejlődés adta lehetőségeket, és nem csökkenti elég gyorsan a költségvetési hiányt, illetve az államadósságot. Erre az évre 1,29 százalékos hiányt tervezett a pénzügyminiszter, jövőre 0,44%-ot, 2019-re pedig 0,16%-ot, vagyis kiegyensúlyozott költségvetése csak 2020-ban lehet legkorábban Szlovákiának. A bruttó államháztartási hiány is csak 2019-re csökken a GDP 50 százaléka alá. Kormányfőhelyettes Peter Pellegrininek a nagyberuházásokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszton nem volt könnyű dolga az elmúlt évben, hiszen egy olyan kabátba kellett belebújnia, amit még Ľubomír Vážnýra, a Szociális Biztosító jelenlegi vezetőjére szabtak. Ráadásul az előd nem végezte jól a munkáját, Vážny elképesztő passzivitását így nem volt túl nehéz túlszárnyalnia. Kifejezetten pozitív lépés részéről, hogy az európai pénzalapok körüli korrupció felszámolását tűzte zászlajára, és ebbe a korrupcióellenes civilszervezeteket is bevonta – vagy legalábbis meghallgatta tanácsaikat. (sus, dem, lpj, fm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?