A kormány elé kerül a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény

Pozsony |

<div>&nbsp;Az ütemtervet tartva még februárban a kormány elé kerül a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény &ndash; közölte a kulturális államtitkár.</div>

Rigó Konrád, elmondása szerint a napokban ért véget a tárcaközi egyeztetés, a 195 beérkező módosító javaslatból 16-ot találtak mérvadónak, a civil szektorból is érkeztek észrevételek. Miután a kormány megtárgyalta, tavasszal a parlament elé viszik a tervezetet. Rigó Konrád közlése szerint július elsejével létrejöhet a Kisebbségi Kulturális Alap, 2018 januárjától tudja fogadni a pályázatokat. „A tárcaközi egyeztetésben több alkalommal meg kellett védenünk a törvényt, de most már biztos a 8 milliós keret és a kulturális önrendelkezés. A 195 módosító javaslatból számos hozzászólást, jogtechnikai javaslatot beépítettünk. A 16 alapvető javaslatot egyenként kellett megvitatni az egyes tárcákkal, például a pénzügyminisztériummal is komoly tárgyalásokat folytattunk” – tette hozzá az államtitkár. A Kisebbségi Kulturális Alap 8 millió eurós költségvetéséből több mint 4 millió euró jut magyar kultúrára. A döntéshozókat az egyes kisebbségek a kulturális szervezetek közgyűlésén választják meg. Az így megalakult testületek maguk döntenek a pályázati kiírások tartalmáról és céljairól. Minden kisebbség saját maga határozza meg prioritásait, a támogatás formáját, és ugyancsak maga dönt az egyes pályázatok sorsáról. A megválasztott testületek döntései kötelező érvényűek az intézmény igazgatója számára, nem bírálhatja felül azokat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?