Marad a miniszter befolyása KKA-ra

A Kisebbségi Kulturális Alap 2017-ben a Híd kezdeményezésére jött létre
Pozsony |

Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos szerint nem valószínű, hogy a Kisebbségi Kulturális Alapra (KKA) vonatkozó törvény módosítása során korlátoznák a kulturális miniszternek az intézményre való befolyását.

Ahogy arról beszámoltunk, a kulturális miniszter, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) megvétózta Rigó Konrádnak, korábbi hidas államtitkárnak a KKA felügyelő-bizottságába való kinevezését. Döntését érdemben nem indokolta. Rigót a nemzetiségek képviselői a kormány mellett működő ún. kisebbségi bizottságban választották meg a tisztségre. 

Horony Ákos, aki kormánybiztosként a kisebbségi bizottságot is vezeti, pénteken reggel a Pátria rádió műsorában arról beszélt, szerinte a KKA-törvénynek a terítéken lévő módosítása során nem valószínű, hogy a korlátoznák a miniszter vétójogát. „Tudomásom szerint ebben a kérdésben változást nem terveznek” – mondta a műsorban Horony. Majd arról beszélt, mivel a miniszternek a koalíción belül egyébként is harcolnia kell az elképzelései átültetéséért, nem tűnik számára reálisnak, vagy valószínűnek hogy most szűkítenének a tárcavezető hatáskörein. 

Arra a kérdésre, kormánybiztosként ő tesz-e erre javaslatot, megismételte lapunknak adott nyilatkozatát, mi szerint erről a kisebbségi bizottságban, annak következő ülésén, július 2-án fognak egyeztetni. „Ha a bizottság részéről lesz egy ilyen szándék, azt nyilván fel fogjuk vetni” – jelentette ki, de hozzátette, a politikai realitásokat látva nem tűnik valószínűnek, hogy egy koalíciós párt által jelölt miniszternek a hatásköreit ilyen módon szűkítenék. Úgy véli, magyar parlamenti képviselet nélkül nehéz olyan szándékokat átültetni, amelyek valamelyik koalíciós szereplőnek az érdekeit sérthetik. A kisebbségi bizottság júliusi ülésén fognak új jelöltet állítani KKA felügyelő-bizottságába is. 

(Pátria, czg) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?