A kormány az adókat is csökkenthetné

Peter Kažimír
Pozsony |

A pénzügyminiszter elégedett a napokban bemutatott jövő éves költségvetés sarokszámaival, elemzők szerint a jó gazdasági eredményeknek köszönhetően sokkal gyorsabban lehetne csökkenteni a hiányt.

 

Lassúnak tartja a hiány csökkentését Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője is. „Az országban egyre többen dolgoznak, miközben az adóterhek nem csökkentek, ami automatikusan több bevételt hoz az államnak. Ezt azonban a kormány nem használja ki eléggé a deficit csökkentéséhez” – mondta Ďurana. „Abszolút számokban mérve, jövőre nem egész 100 millió eurós deficitre számíthatunk. Makrogazdasági szempontból ugyan nem játszik nagy szerepet, hogy a költségvetés 100 milliós pluszban vagy mínuszban végez, a többlet azonban sokat dobna a pénzpiacok szemszögéből az ország megítélésén” – tette hozzá Valachy.

 

Az elemzők egyetértenek abban is, hogy ha a kormány nem hajlandó a gazdaság lehetőségeihez mérten csökkenteni a deficitet, akkor legalább az adóterheken csökkenthetne. „Ennek azonban épp az ellenkezője történik. Annak ellenére, hogy az állam adóbevételei a nagyobb foglalkoztatottságnak köszönhetően már így is nagyobbak a vártnál, a lakosságra újabb adóterheket raknak. A biztosítási adó bevezetése mellett végül a lakosság fizeti meg az üzletláncokra kivetett különadót is, amelyet annak ellenére komponáltak be a jövő évi költségvetés tervezetébe, hogy még el sem fogadták” – mondta Ďurana.

Persze, az is kérdéses, hogy a kormánynak sikerül-e egyáltalán teljesítenie a most felvázolt, az elemzők szerint ambiciózusnak egyáltalán nem nevezhető ütemtervet a deficit csökkentése szempontjából. „A kormány korábban azt tervezte, hogy már 2019-ben 0,16 százalékos többlettel zárja az évet, végül aztán letett erről a szándékáról” – figyelmeztet Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője, emlékeztetve arra, hogy a pénzügyminisztérium a többlettel záró költségvetést most is csak 2021-re, vagyis a választások utánra ígéri. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?