A hiányzó magyar helységnévtáblákat kérik számon

Pozsony |

<p>A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom szerint legalább 34 olyan település van az országban, ahol a törvény értelmében magyar helységnévtáblának is lennie kellene, mégis hiányzik.</p>

A mozgalom ezért nyílt levélben felszólította a szlovákiai közútkezelő vállalatot, pótolja ezeket a táblákat, s cselekedjen olyan gyorsan, ahogy ezt korábban a kétnyelvű útjelző tábla esetében tette.

Mint ismeretes, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil mozgalom két héttel ezelőtt Dunaszerdahely közelében felállította az ország első szlovák és magyar megnevezéseket is tartalmazó útjelző tábláját, amelyet a közútkezelő vállalat azonban nem egészen két munkanap elteltével eltávolított.

A mozgalom a múlt héten felhívást intézett szimpatizánsaihoz, amelynek következtében csaknem tucatnyi bejelentést kaptak a hiányzó magyar helységnévtáblákról. Ezzel kiegészítették saját adatbázisukat, s így 34 települést tartalmazó jegyzéket készítettek.

".....levélben fordultunk a közútkezelő vállalat pozsonyi igazgatóságához, amelyben tételesen felsoroltuk azt a 34 települést és 76 helyszínt, ahol 2011. október 23-án a magyar helységnévtábla törvényt sértő módon hiányzott. Levelünkben a táblák mihamarabbi pótlására, a múlt héten tapasztalt eljárási gyorsaságra szólítottuk fel a közútkezelő vállalatot" - olvasható a Kétnyelvű Dél-Szlovákia közleményében, amelyet a Bumm szlovákiai magyar hírportál közölt teljes terjedelmében kedden.

"Az úgynevezett Táblatörvény értelmében (191/1994) Dél-Szlovákia bizonyos településein a szlovák felirat alatt kötelező lenne feltüntetni a községek nevét magyarul is, ám ezek a kékszínű táblák sok helyütt évek óta hiányoznak. Szeretnénk felhívni a Szlovák Közútkezelő Vállalat figyelmét, hogy a magyar helységnévtáblák kihelyezésének elmaradásával mulasztásos törvénysértést követ el. Felmérésünk a 2011. október 23-i állapotot rögzíti, miszerint legalább 34 településen legalább 76 magyar tábla hiányzik" - áll a közleményben.

"Felszólítjuk a Szlovák Közútkezelő Vállalatot, hogy ugyanolyan iramban cselekedjen a lentebb részletesen felsorolt hiányzó helységnévtáblák pótlásában, mint amelyet az első kétnyelvű irányjelző tábla eltávolításakor tapasztalhattunk. Ellenkező esetben joggal feltételezhető, hogy a törvények betartását kétféle mércével mérik" - zárult a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom közleménye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?