A hazai dinnyetermesztőket tönkreteszi a külföldi behozatal

dinnye
Pozsony |

A csapadékban bőséges június miatt az idén később került az üzletekbe a hazai termesztésű görögdinnye. A dinnye érésének ugyanis nem kedvezett a hűvös időjárás, a 10 fok alatti hajnali hőmérséklet negatívan befolyásolta a görögdinnye megfelelő és egészséges növekedését. Ezért is van az üzletekben nagyrészt külföldi termesztésű dinnye.

Június végén, július elején mindenekelőtt a spanyolországi és a görögországi behozatal dominált, majd vagy két héttel később már a magyarországi dinnyéből is bőven ott volt az üzletekben. A szlovákiai termelők igencsak háttérbe szorultak termésükkel, mivel a nagymértékű behozatal az árakkal szinte lesöpörte őket a piacról.

Viszonyításképpen megemlítendő, hogy például 2018-ban a szlovákiai zöldségbehozatalnak mintegy 14 százalékát képezte a görögdinnye, a legtöbb – az összmennyiség 22 százaléka – Németországból érkezett, 19,5 százaléka Magyarországról, 16 százaléka Olaszországból, valamint 14 százalékos részesedést mondhatott magáénak Nagy-Britannia. 2018-ban Szlovákia 38 ezer tonna dinnyét importált, két évvel korábban 35 ezer tonnát, 2014-ben pedig 32,8 ezer tonnát.

Az országban az elmúlt egymásfél évtized folyamán jelentősen visszaesett a dinnyetermő területek kiterjedése. A múlt évtized közepe táján az országban csaknem 400 hektáron termesztettek görögdinnyét, cukordinnye pedig vagy 600 hektáron termett. Hat évvel ezelőtt azonban már csak 190 hektárnyi területen termesztettek Szlovákiában görögdinnyét, cukordinnyét pedig 55 hektárnyi területen. Az idén pedig dinnyetermő terület nem egész 100 hektárra zsugorodott.

Jana Holéciová, a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője lapunknak elmondta, hogy az európai dinnyepiacot július közepéig, augusztus elejéig általában a spanyolok uralják. A dinnye felettébb érzékeny kultúrnövény. Ugyanis amint beérik, azonnal szedni kell, és ha lehet, rugalmasan kell értékesíteni, mert különben ott rothad, vagy sül meg a földeken. Horváth Péter hidaskürti gazda lapunknak elmondta, hogy a szlovákiai termesztőknek sok esetben mindössze 15-20 centet fizettek a felvásárlók a görögdinnye kilójáért. Ez pedig végképp nem fedi a termelési költségeket. A nagy üzletláncok bármilyen mértékű behozatalra képesek, igencsak alacsony áron. Elsősorban ez lehetetleníti el a szlovákiai termesztőket, de az is szegi a kedvüket, hogy az üzletekben látják, mostanság akár 35-40 centért is kapható egy kilogramm, nagyrészt külföldi görögdinnye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?