Šimečka: Fico politikai veszteséget, személyes kudarcot szenvedett Brüsszelben

michal simecka
Pozsony |

Bár a miniszterelnök, Robert Fico (Smer) sajátosan értelmezi a csütörtöki uniós csúcs eredményeit, a kormányfő valójában politikai és személyes kudarcot szenvedett Brüsszelben, jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke a JOJ televízió Politika 24 című műsorában, ahol a külpolitikai kérdések mellett a hetek óta húzódó kormányválság legfrissebb fejleményeit is értékelte.

A kormányfő, Robert Fico és az Európai Unió elképzelései mondhatni félúton találkoztak. A szlovák miniszterelnök a korábbi fenyegetései ellenére elállt a belengetett vétótó, mivel a múlt csütörtökön lezajlott rendkívüli uniós csúcs zárónyilatkozatába bekerült egy homályos passzázs, ami az ukrajnai tranzit újraindítására vonatkozik.

Fico veszített

Ez a kormányfő politikai vesztesége, de akár azt is mondhatnánk, hogy a személyes kudarca 

– értékelte a fejleményeket a Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka, aki szerint az Európai Bizottság megfogalmazása egyfajta házi feladatot adott Robert Ficónak. Šimečka értelmezése szerint a miniszterelnöknek intenzív egyeztetéseket kellene folytatnia a gázszállítás újraindításáról, amit eddig is megtehetett volna.

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy már korábban is léphetett volna az ügyben

– szögezte le Šimečka, aki úgy véli, Szlovákiára még azt követően is nehéz tárgyalások várnak, hogy az EU is állást foglalt az ügyben. Mindez Robert Fico korábbi kijelentéseinek, valamint zsarolásának tudható be, ami miatt jelentősen megromlott a viszony Pozsony és Kijev között.

„Bízom benne, hogy visszatérünk a konstruktív párbeszédhez, ami mindenki érdeke, mert Ukrajna a jövőben is a szomszédunk lesz” – magyarázta a progresszívek elnöke.

A biztonság mindenek előtt

A rendkívüli uniós csúcs az Ukrajnát érintő kérdések mellett az európai biztonságra koncentrált. A Progresszív Szlovákia vezetője üdvözli, hogy a tagállamok többsége tudatosítja, eljött az ideje, hogy Európa a saját kezébe vegye a védelme biztosítását, mert a Donald Trump által vezetett Egyesült Államokra „már nem számíthatunk”. 

Olyan időket élünk, amikor minden európai országnak, így Szlovákiának is jelentősebb összeget kellene fordítania a védelmi kiadásokra

– közölte Šimečka, aki nem szeretett volna számháborúzni, így konkrét összeget nem említettem, pontosan mekkora invesztícióra lenne szükség.

Michal Šimečka szerint Robert Fico legnagyobb hibája az, hogy olyan turbulens időkben, mint amiket élünk, Szlovákiára egyáltalán nem számítanak az egykori partnereink a tárgyalóasztalok mellett.

Nem vagyunk részesei azoknak a döntéseknek, amik a mi jövőnket is alakítják majd

– figyelmeztetett a progresszívek vezetője, aki szerint szó sincs olyasmiről, hogy az Európai Unió megkerülne bizonyos tagállamokat, amiért azok a többségtől ellentétes véleménnyel rendelkeznek.

„Az európai álláspontot tekintve egyetértést látunk, de ott van a különutas Szlovákia és Magyarország is” – magyarázta Michal Šimečka.

Előrehozott választások kellenek

A Progresszív Szlovákia elnöke rámutatott, hogy az ellenzéki pártok ideológiai beállítottságában komoly eltérések láthatóak, ennek ellenére képesek „normális kommunikációt folytatni”, a Szlovákia mozgalom esetében azonban felmerülnek bizonyos aggályok, amit Michal Šimečka is elismert.

„Ha hajlandóak lennének változtatni a viselkedésükön, nyitottak lennénk az együttműködésre” – jelezte Šimečka, aki szerint egy ilyen váltás elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy egy esetleges választási győzelem után a jelenlegi ellenzék stabil kormányt alakíthasson. A progresszívek elnöke a korábbi tapasztalatok okán azt is kizárt, hogy a jövőben közösen kormányozzon a hlasosokkal.

A párt Matúš Šutaj Eštok vezetése alatt a Smer másolatává lett 

– mutatott rá a Progresszív Szlovákia elnöke, aki azt is leszögezte, semmiben, így a tervezett ülések megnyitásában sem hajlandóak segíteni a jelenlegi kormánynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?