Célba ért Rakonczay Gábor: 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Rakonczay Gábor

Utolsó napjait a fáradtság mellett törött hüvelykujja, valamint az élelmiszer-raktárának kiürülése is nehezítette.

Rakonczay Gábor extrém sportoló magyar idő szerint szombat este célba ért Antigua és Barbuda szigetén az utolsó expedícióján, melyen a tervezett 65 helyett 75 nap alatt evezte át kenujával az Atlanti-óceánt.

A 44 éves magyar sportember közösségi oldalán élőben lehetett követni, ahogy a sziget mellett haladt és már csak az utolsó méterek vártak rá a több mint 5000 kilométeres táv végén. Kishajóval kimentek elé, üdvözölték őt, Rakonczay pedig jókedvűen fogadta a köszöntést. A közvetítésbe mintegy 15 ezren kapcsolódtak be.

A sportember útjának utolsó napjait a fáradtság mellett törött hüvelykujja, valamint az élelmiszer-raktárának kiürülése is nehezítette, de a kedvező időjárásnak köszönhetően gyorsabban tudott haladni.

Az eredeti elképzelés szerint december 16-án indult volna a Kanári-szigetekről, La Palmáról utolsó nagyszabású expedíciójára, amellyel 18 évnyi sportpályafutását zárja le, az időjárási viszonyok miatt azonban várni kényszerült, és végül december 23-án szállt vízre.

Az útnak egy kabinnal rendelkező, speciális kenuval vágott neki. A hajót eredetileg Fa Nándor tervezte és építette, majd Rakonczay a 2012-es 77 napos óceán-átkelésen szerzett tapasztalatai alapján átépítette, új kabinnal, tőkesúllyal, kormányrendszerrel, valamint a legmodernebb technikai eszközökkel szerelte fel. A hajót tavaly januárban egy 1400 kilométeres úton már tesztelte, amikor Portugáliából a Kanári-szigetcsoporthoz evezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?