A Focus szerint a pénzügyi tudatlanság generációról generációra öröklődik

deti
Pozsony |

A pénzügyekkel kapcsolatos hibás döntések Szlovákiában generációról generációra öröklődnek – derül ki a Partners Alapítvány és a Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felméréséből, amely szerint általában ugyanazokat a hibákat követjük el, mint a szüleink.

A szeptember 8-ára, vagyis a mai napra eső pénzügyi tudatosság napja alkalmából kidolgozott elemzésükben a Partners Alapítvány és a Focus ügynökség szakemberei három generáció – a 18–34, a 35–54 közöttiek és az 54 éven felüliek – pénzügyi szokásait vették górcső alá, és meglepő eredményre jutottak.

„A hibás pénzügyi szokásainkat többnyire a szülői házból visszük magunkkal, ezek ugyanis generációról generációra öröklődnek, és gátolnak meg bennünket abban, hogy hatékony döntéseket hozzunk a pénzünk fialtatásánál” – mondta el lapunknak Andrea Kasanická Straková, a Partners group SK munkatársa. Állásítását Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál elemzője is alátámasztja, aki szerint a lakosság nagy része a nyugdíjas éveinek a bebiztosításával például csak akkor kezd el foglalkozni, amikor már késő. „Időt és pénzt pocsékolnak el a sorozatos hibás pénzügyi döntésekkel, ahelyett, hogy például a befektetési alapokban szép kis összeget takarítanának meg” – tette hozzá Ovčarik.

5 millió „szakember”

A most közzétett felmérés szerint a lakosság 46 százaléka a médiából szerzi meg a pénzügyi döntésekhez szükséges információkat, 43 százalékuk pedig a „saját tapasztalataira” hagyatkozik. „Szlovákia a több mint 5 millió pénzügyi szakember országa, ahol mindenki mindenhez ért, ám csak rendkívül felületesen” – állítja Kasanická Straková. Hogy nem mindenhez értenek, szerinte azt általában épp a magasabb végzettséggel és nagyobb fizetésekkel rendelkezők szokták elismerni, akik felelősebben állnak hozzá a pénzügyeikhez.

A többség egy-egy témára korlátozódott tapasztalati alapján állítja azt, hogy ért a pénzügyekhez. „Úgy gondolják, hogy kellő tapasztalattal rendelkeznek, ha sikerült elintézniük egy jelzáloghitelt, vagy sikeresen bejelentkeztek a második nyugdíjpillérbe. A probléma ezzel csupán az, hogy ezt többnyire átgondolatlanul, kellő tapasztalat hiányában teszik, anélkül, hogy átlátnák a rendszer egészét” – vallja Kasanická Straková.

Felesleges pénzszórás

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? A Focus felmérése szerint a szlovákiai háztartások háromnegyede többet költ a szakemberek által ajánlott 40 százaléknál, és nem csupán az alacsony bevételei miatt. A megkérdezettek több mint kétharmada elismerte, hogy ha akarnának, képesek lennének visszafogni a kiadásaikat. A többségük 50 eurónál nagyobb lefaragást is el tudna képzelni. „Ebből is látszik, hogy ha meglenne az akarat, a többség képes lenne pénzt spórolni a nehezebb időkre vagy a váratlanul felmerülő nagyobb kiadásokra” – állítja Kasanická Straková.

Nem gondolunk a jövőre

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezettek mekkora nyugdíjat szeretnének idős korukra. A legnagyobb elvárásai ezzel kapcsolatban a fiatalabb generációnak vannak. A 18 és 34 év közöttiek több mint fele 1101 eurónál nagyobb nyugdíjról álmodozik. Hogy anyagilag bebiztosítsa magát a nyugdíjas éveire, azzal azonban jelenleg alig a 9 százalékuk törődik, és ez még a középkorúaknak is kevesebb mint a kétharmadát izgatja. „A tapasztalataink azt mutatják, hogy az emberek nagy része egyáltalán nem gondol a nyugdíjas éveire. A fiatalabbak ezt a döntést folyamatosan halogatják, miközben ezzel fontos éveket veszítenek, amikor a megtakarításaik szépen kamatozhatnának. Nem mindegy azonban az sem, hogy ha már spórolnak, hol tartják a pénzüket. Ha például egyszerű bankszámlán, akkor a megtakarításaik még veszítenek is az értékükből” – figyelmeztet Ovčarik. Szerinte azonban e tekintetben is nagy a tudatlanság, hiszen minden harmadik megkérdezett még csak nagyjából sem tudja, hogy a banki megtakarítások manapság hogyan kamatoznak, 80 százalékuknak pedig fogalma sincs a jelzáloghitelek kamatszintjéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?