Működik a kínai adósságcsapda

Laosz lehet a következő, amely elesik a kínai beruházási hitelek nyomása alatt. Az ország – a szomszédos Vietnámhoz hasonlóan – kommunista vezetéssel működik, szigorú sajtóelnyomással. Vietnámmal ellentétben azonban kifejezetten Kína-barát politikát visz.

Két nagy beruházási hullám érte el Peking felől. Egyfelől egy gyorsvasút projektje kerülne körülbelül 6 milliárd dollárba, amely szinte a nemzeti GDP egyharmadát jelenti. Persze kínai alvállalkozókkal kell építkezni, tehát ez a szokásos megoldás az „Egy út – egy övezet” ismert politikai gazdaságtana értelmében.

A másik folyamatban lévő pénzkihelyezés a Mekong folyón épülő erőműveket célozza. A folyónak van egy jól kihasználható laoszi szakasza, és több mint 60 (!) erőművet terveznek ott felépíteni. A laoszi kormány nemrég alá is írta a megállapodást egy kínai céggel, és aszerint 25 évre koncesszióba adja ezt a termelési lehetőséget. (Nem teljesen világos még, hogy a villamosvezetékek és az infrastruktúra mely más elemeit érintheti a szerződés.)

Ami tény, hogy még a nem sokat szivárogtató laoszi közszolgák is ki-kibeszélték a nemzetközi sajtóban: teljes érthetetlen, hogy egy ilyen üzletet elvihetnek a kínaiak, és felfoghatatlan, hogy miért adják nekik olyan könnyen oda, hiszen a legjobb esetben is exportra fognak termelni az erőművek...

Az már csak hab a tortán, hogy a híres arany háromszög – Vietnám, Thaiföld és Laosz határa – is kínai kézbe került: egy amerikai szankciós listán szereplő, a bűnüldöző szervek előtt ismert figura vezeti az ottani szabad vámterületet, hivatalosan Laosz megbízásából. Óriási kaszinók nőttek ki a földből tíz év alatt – elsősorban a kínai közönségnek –, és most egy nagy folyami kikötőt terveznek. Hogy az arany háromszögből származik az ázsiai szintetikus drogkereskedelem nagyobb része, az pedig az ENSZ vonatkozó adataiból derül ki.

Laosz hitelbesorolását múlt augusztusban rontották tovább, mivel a világjárvány következtében még instabilabb a költségvetés, és az országra nehezedő kínai hitelek súlya miatt nem biztosítható a stabilitás. Arra viszont kiváló a helyzet, hogy további lépésként, az adósságcsapda árnyékában Peking esetleg néhány újabb stratégiai „kérést” tolmácsoljon.

Egy kommunista a másik kommunistával sem bánik különbül. Nemhogy a kapitalistákkal. Azt kéne már csak megérteni Európában, hogy nincs kínai nemzetközi kapitalizmus: egy kommunista párt van, amelynek van gazdasági tevékenysége, és mindent fel fog használni annak érdekében, hogy terjeszkedjen és politikai befolyást vásároljon – egyszerre. Ezért legalább az elemi óvatosságot érdemes lenne betartani Európában is.