A BŐSÉG ASZTALÁRÓL – 2.

Az asszony ötliteres vesszőfonatú demizsonban hozta az ásványvizet, és az asztalra kétdecis vizespoharakat állított, aztán meg melléjük helyezett három finom ezüstkanalat. Az üdítő porokat a poharakba szórták és ásványvizet öntöttek rá, aztán sokáig kavargatták a színesedő folyadékot az ezüstkanalakkal, de az ital nem habzott, a porok nem pezsgették meg az ásványvizet. Szürkésfehér, zavaros ital lett a krachedliből.

Örvénylő idő

Az élelmiszerbolt előtt kenyérért álltak sorban az asszonyok. Ömlött rájuk az égből a márciusi meleg ragyogás. Kilenc óra lehetett, és a városi pékség csukott autója még nem érkezett meg. Hét óta várják a kenyeret az asszonyok. Húsra is várnak, bár a henteskocsi nem biztos, hogy kijön.

Aszály

A polcokon megjelentek az UNRRA-segély csukaszürke konzervjei (gyorssegély éhenhalás vagy más végszükség esetén), néhány keksz, rózsaszín vagy sárga üdítőitalpor, rágógumi és egy szelet kakaósajt vagy nyers csokoládé pléhdobozban, a nagyobbakban plusz egy csomag kőkemény kétszersült s egy apró babkonzerv (mintegy konzerv a konzervben).

Álmodtak tengert

Tušinsky úr bableveses fazekában főzték meg a szafaládét. Gál szobáját illatos gőzök töltötték meg, és halk, biztató rotyogás. Amikor a szafaládét elfogyasztották, a maradék kenyeret sóval ették, „gyerekkorom kedvelt eledele volt a sós kenyér”, emlékezett merengve a Báró.

Valaki kopogott az ablakon

A szerkesztő elhatározta, hogy ügyet sem vet rá tovább. Mintha itt sem volna. Háziszalonnát és hagymát vett elő a szekrényből, meg egy darab száraz kenyeret, és enni kezdett. Bicskájával nagy szeleteket vágott a szalonnából, és harsogva harapta hozzá a hagymát. Közben nem nézett a lányra. A saját lakásomban úgy eszem, ahogy akarok, gondolta.

Halódó parasztvilág

Csetlünk-botlunk a nagyok között Gergővel, nápolyit majszolunk, aztán maróti kalácsot eszünk, a felnőttek beszélgetéséből semmit nem értünk. Nem is merünk közbeszólni. Hol lehet Marót, milyen messze?

Az élet lehajló ága

Nézik a pizzát. Gyönyörű, kerek építmény, a széle felfodrozva, barnapirosan, hasonlít az egykori tejfeles lepényekre, sütőlapáttal veszi ki öregmama a kemencéből, fehér a tésztája és párolog rajta a tejföl, nagyanyja nem sütötte pirosbarnára, csak „megkapatta”, nagyon finom volt, ám ez itt kész remekmű. Nyolc háromszögletű szeletre van vágva, tetején sárga kukoricaszemek, zöld olajbogyók, piros sárgarépakockák...