2022: a kormány bukásához vezető év

Az Európai Uniónak sikerült megmutatnia, hogy válsághelyzetben képes hatékonyan reagálni, s a széthúzás helyett a közös megoldásra fókuszálni, a szlovák politikai elit azonban más utat választott – a stabilitás és nyugalom megteremtése helyett személyes ellentétekből adódó konfliktusokkal és sorozatos belpolitikai válságokkal terhelték a lakosságot. 

2021 szilveszterén valószínűleg sokan azt kívánták, legyen vége a koronavírus-járványnak, s újra szabadon, félelem nélkül élhessék mindennapjaikat. A kór terjedését az év első hónapjaiban sikerült megfékezni, februárban azonban újabb rendkívüli esemény rázta meg a világot. Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát.

A hazai lakosság szinte azonnal szolidaritást vállalt az ukránokkal. Sokan az ország keleti határán segítettek önként, többen saját otthonukat nyitották meg a bajba került nők és gyerekek előtt, mások pedig gyűjtést szerveztek, vagy éppen adakoztak. A szolidaritáshullám a nemzetközi sajtóban is visszhangot váltott ki, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke márciusban Pozsonyba látogatott, hogy Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel és Zuzana Čaputová államfővel tárgyaljon az ukrán helyzetről, valamint megköszönje a humanitárius segélyt a lakosoknak.

Hibrid hadviselés

Szlovákia határozottan kiállt Ukrajna mellett, a kormány támogatta az uniós szankciókat Oroszország ellen. Az agresszor propagandája azonban kapóra jött az ellenzéknek, így a koalíció nemcsak a háború okozta kihívásokkal találta szemben magát, de ellenzéki fronton is helyt kellett állnia. A parlament jóváhagyott egy javaslatot, mely felhatalmazta a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) az álhíreket terjesztő internetes portálok blokkolására. Az intézkedés azonban csak átmeneti volt, a komplexebb tervezet – mint sok más koalíciós törekvés – zátonyra futott. A menekülthullám felerősödésével, az infláció egekbe szökésével és az álhírek megállíthatatlan terjedésével a közhangulat is megfordult – a szolidaritást felváltotta a frusztráció, amit a kormány népszerűtlensége is tükrözött.

Fico megúszta

A globális tényezők hatása vitathatatlan, a négyes koalíciót azonban belső feszültség szakította szét. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter viszonya annyira elmérgesedett, hogy az év végére a kormány bukásához vezetett.

Május 5-én arról döntött a parlament, hogy Robert Fico (Smer) volt kormányfőt nem lehet vizsgálati fogságba helyezni. A szavazás nemcsak Ficót mentette meg a letartóztatás elől, de koalíciós válságot is okozott. Az SaS elnöke azt mondta, át kell értékelni, van-e értelme tovább folytatni a koalícióban, melynek fő célja a korrupcióellenes harc volt, majd kijelentette, Matovič politikai karrierjének legnagyobb kudarca, hogy nem sikerült kiadni Ficót. „Soha többé nem beszélhetnek korrupcióellenes harcról” – hangsúlyozta. Ficót és kollégáját, Robert Kaliňákot bűnszervezet létrehozásával, adótitok megsértésével és hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolta a rendőrség. Kaliňákot letartóztatták – a volt belügyminisztert vigyorogva, bilincsbe verve is sikerült lencsevégre kapni – Ficót azonban védte a parlamenti képviselőket illető mentelmi jog, melynek felfüggesztéséről tárgyalt a parlament. A törvényhozás nem járult hozzá Fico mentelmi jogának felfüggesztéséhez, ami a gyakorlatban azt jelenti, a képviselőt nem lehet vizsgálati fogságba helyezni, de a büntetőeljárás továbbra is tart. November végén azonban kiderült, már nem vádolják bűnszervezet alapításával és az adótitok veszélyeztetésével a két politikust. A büntető törvénykönyv 363-as paragrafusa alapján Jozef Kandera, Maroš Žilinka főügyész első helyettese ejtette a vádakat. Žilinka jelölésére 2020 decemberében bólintott rá a parlament. A koalícióból kinevezése óta többen bírálták a főügyészt az említett paragrafus alkalmazása miatt. Az SaS és a Za ľudí képviselői a jogszabály módosítását sürgették, a Sme rodina azonban blokkolta a törekvéseket.

Az ego mindenek felett

Az SaS távozását a koalícióból az elnöki vétó megtörése pecsételte meg júniusban. Matovič ún. családtámogatási csomagja, melyet gyorsított eljárásban fogadott el a parlament, kiverte a biztosítékot a liberális pártnál. Elsősorban azt kifogásolták, hogy az 1,3 milliárd eurós intézkedéscsomagról nem zajlott széles körű egyeztetés, illetve rámutattak arra is, a tervezet nincs jól kidolgozva, s a kivitelezésnél gondok adódhatnak. Az államfő megvétózta a törvényt, a parlament azonban Sulíkék tiltakozása ellenére, az ellenzék szavazataival megtörte a vétót. Ezt a koalíciós szerződés megszegésének tartotta az SaS, és nyáron bejelentette, kilép a koalícióból. A partnerek ultimátumot kaptak – ha szeptemberig nem távozik Matovič a kormányból, akkor a liberális párt miniszterei benyújtják lemondásukat. A kisebbségi kormány megalakulásakor Sulík arról beszélt, konstruktív ellenzékként fognak működni. A helyzet azonban néhány héten belül kiéleződött, s a Hlas képviselőivel közösen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a Heger-kabinettel szemben. A koalíciót számos kritika érte, amiért a szélsőséges pártok támogatásával fogadtak el javaslatokat. Tomáš Taraba és társai, akik a fasiszta ĽSNS listáján jutottak be a parlamentbe, többször a koalícióval összhangban szavaztak, s felmerült, hogy épp ők hárman segítenek megtartani a Heger-kormányt. Ennél azonban sokkal váratlanabb fordulatot vett a történet – a szavazás előtt néhány perccel Matovič aláírta lemondását az elnöki palotában, majd meggondolta magát, és kitépte a hivatalvezető kezéből. Innen már nem volt visszaút – a parlament nem szavazott bizalmat a kormánynak.

Az államfő kinevezte az ügyvivő kormányt, majd folytatódtak a tárgyalások a jövő évi állami költségvetésről. Az utolsó pillanatban ugyan, de sikerült elfogadni – Matovič ezúttal hajlandó volt távozni a minisztérium éléről, amiért cserébe Sulíkék megszavazták a javaslatot. A folytatás a jövő zenéje, az előrehozott választáshoz pedig rögös út vezet.

A folytonos civakodás leginkább az ellenzéki pártoknak kedvez, melyek preferenciái az elmúlt időszakban növekvő tendenciát mutatnak. Ezt az összevont megyei és önkormányzati választás is megmutatta, ahol a kormánypártok leszerepeltek, a parlamenten kívüli szereplők, illetve az ellenzéki jelöltek viszont jobban teljesítettek. A reformtörekvésekre nézve mindenképp rossz hír, ha a pártok továbbra is a belső konfliktusokkal vagy a választás előtti kampánnyal lesznek elfoglalva, nem pedig az oktatási, egészségügyi, illetve igazságügyi reform megvalósításával, amelyre az EU helyreállítási alapjából sikerült biztosítani a finanszírozást.

Az év végére lezárult az ún. családtámogatási csomag ügye, mellyel Čaputová az Alkotmánybírósághoz fordult. Ivan Fiačan, a testület elnöke kijelentette, a csomag vitatott része nem a családoknak nyújtott egyszeri célzott segítségről szól, hanem a családok finanszírozásának rendszerszintű megváltoztatásáról, így nem volt indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása. Az intézkedés ellen tiltakoztak az önkormányzatok is, mondván, az infláció és az energiaválság kellős közepén további kiadásokat varr a nyakukba az állam.

Gyűlölet-bűncselekmény

Az év legtragikusabb eseménye a Vár utcai terrorcselekmény volt, melyben két ártatlan fiatal vesztette életét. Az LMBTQ-közösség tagjai ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény rámutatott a közösségi hálón zajló radikalizációra, az álhírek és összeesküvés-elméletek romboló hatására, illetve a tolerancia hiányára a kisebbségekkel szemben. A parlament nem fogadta el a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének bevezetését Szlovákiában, mely némi előrelépést jelenthetett volna az LMBTQ-közösség jogegyenlősége terén.