2020 a politikában: erre emlékezni fogunk!

Egy éve, pont ezen a napon számoltak be a kínai egészségügyi hatóságok az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) arról, hogy Vuhanban egy világjárvánnyal fenyegető, megfékezhetetlen betegség indult el világhódító útjára – mi eközben, Szlovákiában épp a kampányhajrára fordultunk rá, és a parlamenti választás esélyeit latolgattuk. A voksoláson február végén már annak tudatában vettünk részt, hogy az ajtónkon kopogtat a járvány, március közepén pedig már csaknem teljesen a járvány uralta a közbeszédet, de az életünket is. A politikai események pedig az év hátralévő részében tulajdonképpen rácsavarodtak a pandémiára – és látszólag szinte minden e körül forgott.

De csak látszólag: a 2018-ban, Ján Kuciak és Martina Kušnírová halálával elkezdődött politikai és társadalmi fordulat két szempontból is 2020-ra érett be. Egyrészt a parlamenti választáson mondhatni, meglepetésgyőzelem született – az eddig vezető politikai osztály vagy politikai nyugdíjba, vagy ellenzékbe kényszerült, a stafétát azonban nem az eddigi, „standard ellenzék” vette át, hanem az ellenzékiséget és a performance-politizálást anyatejjel magába szívó Igor Matovič, 2020 politikai főszereplője, és egyáltalán nem hétköznapi pártja. Azok pedig, akik mindezt a „jó és a rossz” harcaként fogták fel, megtapasztalhatták: a szlovákiai politika ennél a fekete-fehér felfogásnál jóval árnyaltabb.

Másrészt februárban elindult a per a két fiatal meggyilkolásával kapcsolatban a Speciális Büntetőbíróságon, és ennek közvetlen vagy közvetett hatására hirtelen nagyon sok mindent mosott felszínre a víz – a hatóságok elkezdtek foglalkozni azokkal a befolyásos emberekkel, akiknek botrányairól és viselt dolgairól eddig csak az újságok írtak. 

Genézis

A 2020-as év főszereplője Igor Matovič kormányfő volt a szlovákiai politika színpadán, és talán nem túl nagy aránytévesztés, ha leírjuk: az év az ő harcairól szólt, szinte minden téren. Már csak azért is, mert a sikereket ő maga igyekszik saját személyéhez kötni, a kudarcokat pedig politikai ellenfelei akasztják a nyakába. 

Minden egy kiélezettnek tűnő kampánnyal indult, ám a parlamenti választás legfontosabb csavarját nem csak az elemzők, de úgy általában az emberek többsége is sejtette: a Robert Fico és a Smer által fémjelzett politikai korszak lezárulása már az év elején világosnak látszott, hiszen a 2018-ban, Ján Kuciak és Martina Kušnírová halálával kezdődött, földrengésszerű politikai és társadalmi átalakulás beérett a parlamenti választásra. A legnagyobb kérdés az volt, hogy a politikai káoszból milyen koalíció születhet meg, hiszen míg a háromosztatú politikai tér egyik oldalán a Peter Pellegrini listavezetésével konszolidálódni és változni igyekvő Smernek óriási szüksége volt arra, hogy valamilyen szövetségest találjon magának, addig az ellenzéki oldalon sem volt kisebb a káosz: abban egyetértés volt, hogy kormányváltásra van szükség, ám abban nem, kivel és hogyan.

Igor Matovič és pártja, az OĽaNO végül épp ebből a politikai káoszból profitált, és frappáns pontot tett a találgatások végére. Február 29-én nagyon magasan, 25,02 százalékkal nyerte meg a választást, bő 6 százalékponttal maga mögé utasítva a Smert, és fényévekkel az összes többi ellenzéki pártot: azzal, hogy a háromosztatú politikai tér metszéspontjába igyekezett helyezkedni, hógolyó-effektust indított el, és február 29-én a politikai színpad egyértelmű főszereplőjévé lépett elő. 

A koalíciós tárgyalások nem tartottak túl sokáig, és viszonylag simán mentek: az OĽaNO a Sme rodinával, az SaS-szel és a nagyon meggyengült Za ľudíval kötött szövetséget, alkotmányozó többséget teremtve ezzel a parlamentben. Szlovákia „nagygenerálja” azonban váratott magára – bekopogott ugyanis az ajtón a koronavírus-járvány.

Kopogtatások

Szlovákiában az első beteget egy héttel a választás után, március 6-án regisztrálták, de már akkor tudni lehetett, hogy az országot biztosan nem fogja elkerülni a vihar, hiszen Olaszországból és más országokból már érkeztek a riasztó hírek a járvány terjedésének üteméről, a halottak számáról, a korlátozó intézkedések miatt kiürülő utcákról. Mire Zuzana Čaputová március 21-én kinevezte Igor Matovič kormányát, addigra a lakosság már ismerkedett a szájmaszk fogalmával, emésztgette a határzár tényét, és nem volt kérdés, hogy mi lesz az új kabinet és a koalíció feladata az elkövetkező hónapokban. Az ország bezárkózott, elindult a távmunka és a távoktatás.

A márciustól májusig tartó időszak ennek köszönhetően szinte légüres térben telt: a kommunikációs teret a koronavírus és az ellene való küzdelem uralta. Ez egyrészt hatalmas probléma volt az arcát kereső ellenzéknek, elsősorban a Smernek, hiszen az elvesztett választás után nem igazán jutott lélegzethez. Igor Matovičék is megszenvedtek azonban a helyzettel: egyből a mély vízbe kerültek, és népszerűtlen intézkedéseket kellett hozniuk, hogy féken tartsák a járványt – s bár az ország szekrényéből folyamatosan potyogtak a csontvázak, a közbeszédet csak nagyon nehezen lehetett tematizálni az előző kormány ballépéseivel. Az embereket leginkább a vírus és a bezárkózásból fakadó komoly bevételkiesés, a gazdasági érvágás foglalkoztatta – ebből adódóan pedig megjelentek az első hajszálrepedések is a koalícióban, amelyek felülírták a hurráoptimizmust. Ám a szigorú és időben meghozott intézkedéseknek köszönhetően Szlovákia egészségügyi szempontból nagyon eredményesen vészelte át az első hullámot, kevés beteggel, és arányaiban nagyon kevés halálos áldozattal. Ezzel pedig nyárra az ország és a politikusok is lélegzethez jutottak a nyárra.

Tisztulás

Eközben egy másik, párhuzamos térben, az igazságszolgáltatás malmában őröltek a malomkövek. Még a választás előtt, januárban elindult Szlovákia történetének legnagyobb figyelemmel követett pere, a Kuciak-per: a vádlottak padján pedig ott ült Szabó Tamás és Miroslav Marček, a gyilkosságok elkövetői, valamint a feltételezett megrendelők, Marián Kočner és Alena Zsuzsová is. Miroslav Marček már az első napon beismerő vallomást tett – ám a többiek nem, így a megaper egyebek mellett a járványnak köszönhetően is, hónapokig tartott. Augusztus 5-én mindenki arra készült, hogy ítéletet hirdetnek, és Marián Kočner, akit egyébként a Markíza-váltók ügye miatt még februárban 19 évre ítélt a bíróság, valamint Alena Zsuzsová, mint a gyilkosság megrendelői, rács mögé kerülnek. A szenátus azonban váratlanul elhalasztotta az ítélethirdetést egy hónappal. Szeptemberben pedig az ország meglepetésére felmentette Kočnert és Zsuzsovát a vádak alól, mondván, a közvetett bizonyítékok láncolata nem volt elég meggyőző, és az in dubio pro reo elve alapján a bíróságnak a vádlottak javára kellett döntenie. Az ügy azonban nem zárult le, és visszatekintve az ősszel történtekre tulajdonképpen csak egy fontos, de nem definitív epizódnak bizonyult az ítélet egy komplex megtisztulási folyamatban. Marián Kočner 2019-ben nyilvánosságra került Threema-üzenetei ugyanis reflektorfénybe helyezték a rendőrségen és a bíróságokon uralkodó állapotokat, és mindenkit, beleértve a hatóságokat is arra engedtek következtetni, hogy a korrupciós mechanizmusok teljesen eluralták az országot. Az új kormány pedig, mondhatni, eloldozta a hatóságok kezét: minden a márciusi, Vihar elnevezésű akcióval kezdődött, mely során bírókat tartóztatott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, mások mellett az előző kormány igazságügyi államtitkárát, Monika Jankovskát (Smer) is. Nyártól kezdődően pedig elkezdődött egy eddig soha nem látott letartóztatási hullám, a lehető legkülönfélébb és fantáziadúsabb fedőnevű akciókkal. Az Állattenyésztő (Dobytkár) nevű akcióban Norbert Bödör befolyásos vállalkozó került rács mögé, akit ezer szál köt össze Marián Kočnerrel, de a Smerrel is. Majd jött az Isten malmai nevű akció, amelynek keretén belül letartóztatták Ľudovít Makót, a Pénzügyi Felügyelet bűnüldözési osztályának volt vezetőjét, valamivel később pedig Dušan Kováčikot, a Speciális Ügyészség vezetőjét is. Az év végére pedig szinte minden hétre jutott egy akció: a „bűnbánók” beszélni kezdtek, s újabb és újabb részleteket árultak el a korrupciós mechanizmusokról. Október végén újabb bírókat, és egy befolyásos ügyvéd-vállalkozót, Zoroslav Kollárt tartóztatott le a NAKA a Forgószél nevű akcióban. Aztán jött a Tisztítótűz, ami a rendőrség szinte teljes korábbi csúcsvezetését rács mögé juttatta: Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt, Peter Hraškót, a NAKA volt vezetőjét és a NAKA két korábbi csúcsrendőrét, Róbert Krajmert és Bernard Slobodníkot is. Végül pedig december elején elindult a Júdás nevű akció is, mely során ismét egy volt rendőrfőkapitány, Milan Lučanský került rács mögé – utóbbi december 29-én öngyilkosságot kísérelt meg a cellájában. S végül előzetes letartóztatásba került Jaroslav Haščák, a Penta csoport társtulajdonosa, a Gorilla-ügy egyik főszereplője is, akit pénzmosással és korrupcióval vádoltak meg.

A sajtóba kiszivárgó tanúvallomásokból és jegyzőkönyvekből több különböző, de egymással több ponton összeérő korrupciós masinéria képe rajzolódott ki. A vádak szerint a bíróságokon és a rendőrségen több tízezres vagy százezres kenőpénzekkel szinte bármit el lehetett intézni, vagy el lehetett tussolni, és nagyon valószínűsíthető, hogy a főszereplők politikai fedésben, politikai jóváhagyással dolgoztak. Míg 2020-at tehát egy nagy per, a Kuciak-tárgyalás határozta meg, 2021 szinte biztosan a tárgyalások éve lesz majd a bíróságokon és a sajtóban is.

Törésvonalak

Épp a korrupció elleni harc bizonyult a koalíció aduászának és legszilárdabb kötőanyagának idén. Az új kormány ugyanis még tíz hónapja sincs hatalmon, de az első repedések már az első hónapokban megjelentek, és a járvány őszi eldurvulásával csak tovább nőttek – miközben a politikai erőterek teljesen megváltoztak az elmúlt hónapokban.

Igor Matovič kormányfő és Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke már a járvány eleje óta folyamatos konfliktusban van egymással, és ezt nem is rejtik véka alá. Első konfliktusuk a felszínen a járványügyi korlátozások kapcsán robbant ki – Matovič ugyanis a szigorúbb, nagyobb érvágással járó intézkedések mellett állt ki, Sulík ugyanakkor kevésbé zárkózott volna be, a mérleg nála inkább a gazdaság életben tartása és a károk minimalizálása felé billent. Ez a harc március óta húzódott köztük, ráadásul mindenki szeme láttára, hiszen Igor Matovič szinte minden kommunikációját a Facebookon intézte, és a sajtótájékoztatóin is keményen oda-odaszólt Sulíknak – de nemcsak neki, hanem Zuzana Čaputová államfőnek is, akivel egy újabb frontvonalat nyitott. A helyzet novemberben, az országos tesztelés kapcsán kezdett újra nagyon kiéleződni – az ország történetének eddigi legnagyobb katonai logisztikai akciója, mely során több mint 3 millió embert teszteltek le, ugyan a lebonyolítás szempontjából sikeresen zárult, ám a számokat nem csökkentette, sőt – decemberre már naponta többtucatnyian haltak meg a kórházakban, és a fertőzöttek száma is elérte a többezres nagyságrendet. 

Matovič és a kormány népszerűsége ugyanakkor törvényszerűen zuhanni kezdett – ám nem csak a járványügyi intézkedések körül kialakult káosz miatt, hanem egyéb ügyek miatt is, melyek nem igazán tettek jót a kormányfő egyébként is megtépázott imidzsének. Az ellenzéki megmondóemberből kormányfővé lett Matovičról ugyanis a nyáron kiderült, diplomamunkáját nem önmaga írta, és a munka nagy része szó szerinti másolat. Hasonló botrányba nemcsak ő került, hanem Branislav Gröhling oktatási miniszter és Petra Krištúfková, a Sme rodina képviselője is – sőt, Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke is. Kollár ráadásul egyéb botrányok főszereplője is volt – a kijárási tilalom idején egy modell barátnőjével szenvedett autóbalesetet, majd a kórházi kezelése során az egészségügyi nővérekkel akadt problémája. Mindezek a koalíciós politikusok „jellembeli hiányosságait” kiemelő botrányok is hozzájárultak ahhoz, hogy a járványba belefáradt lakosság körében a kormány népszerűsége rohamosan csökkenjen. Az OĽaNO pedig különösen megszenvedte ezt: népszerűségük a tavaszi 25 százalékról 11 százalékra zuhant.

Richard Sulík és az SaS népszerűsége azonban folyamatosan emelkedik: a februári választáson 6,22 százalékkal kerültek a parlamentbe, a decemberi közvélemény-kutatásokon azonban már a második legnépszerűbb pártként fordulnak rá 2021-re. És nemcsak Sulík profitált az elmúlt időszak átalakulásaiból és turbulenciáiból, hanem az ellenzék is.

A nyár egyik legfontosabb eseménye ugyanis az volt, hogy Peter Pellegrini korábbi kormányfő pontot tett a közte és Robert Fico között zajló harc végére, és otthagyta a Smert több társával együtt – és megalapították a Hlas nevű szociáldemokrata formációt, hogy átvegyék a Smer helyét a politikai baloldalon. A Hlas pedig rakétarajtot vett, és december végére már teljesen egyértelműen vezették a felméréseket. A Smer eközben a túlélésért küzdve a korábbinál is jóval radikálisabb hangot ütött meg – Robert Fico pártja már a legszélsőségesebben kormányellenes választók között vadászik, Marian Kotleba pártjának vadászterületén. 

A politikai káosz tehát egyáltalán nem kisebb 2020 végén, mint a választás előtt – sőt, ha lehet, fokozódott. Az erőviszonyok egyáltalán nincsenek kőbe vésve, és a 2021-es év a koronavírus, a korrupciós perek és a törésvonalakkal tarkított politikai színpad árnyékában talán még turbulensebb lesz, mint az idei, történelmi év volt.