100 + 50 képviselő

<p>Kétkamarás törvényhozás &ndash; egyebek mellett ezzel számol a Híd Polgári Vízió 2016 stratégiai dokumentumának hetedik, Alkotmányos rend című fejezete, amelyet nyilvános szakmai vitára bocsátott a párt. Bugár Béla, a Híd elnöke emlékeztetett: szeptember 1-jén lesz 22 éve, hogy elfogadták Szlovákia alkotmányát, mégis az ország alkotmányos rendje gyakran válik különböző célzatos politikai beavatkozások tárgyává.</p>

 „Elutasítjuk, hogy egyes politikai erők üzletelnek az állam alapdokumentumával” – figyelmeztet Bugár, a Smer és a KDH háttéralkuira utalva. Lucia Žitňanská, a Híd alelnöke rámutatott, az Alkotmányt az elmúlt 22 évben 12 alkotmánytörvénnyel módosították, de arra is volt példa, hogy az Alkotmányt a már elfogadott törvényekhez igazították, vagy amikor a képviselők olyan törvényre bólintottak rá, amely nyilvánvalóan alkotmánysértő volt.Peter Kresák alkotmányjogi szakértő elmondta, az egyik javaslatuk az Alkotmány preambulumát érinti, amely a polgári elvet rögzítené az eddigi nemzeti helyett. „Szükségesnek tartjuk a parlamenti képviselők számának csökkentését is, és egy kisebb, második kamara létrehozását” – mondta Peter Kresák alkotmányjogi szakértő. Az első kamarában 100, a másodikban 50 képviselő ülne, őket egyéni választókerületekben 6 évre választanák. További lényeges változás, hogy önálló fejezet lenne az Alkotmányban az ombudsmanról, valamint rögzítené az egyenlő bánásmód alapelveit. Kresák szerint a köztársasági elnök közjogi hatásköreit az Alkotmányban önálló részben kell rögzíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?