Véres húsvét Izraelben

Rámalláh. Legalább öt palesztin, köztük Jasszer Arafat egyik testőre meghalt, többen pedig megsérültek, amikor az izraeli fegyveres erők tegnap megrohamozták Rámalláhban Jasszer Arafat palesztin elnök irodáját.

Hajri al-Oridi moszkvai palesztin nagykövet közlése szerint a palesztin elnök nem sérült meg, az épület azonban ostromgyűrűben van. Egy kairói TASZSZ-jelentés szerint Arafat személyesen irányítja a testőrségének védelmi harcát.

Jasszer Arafat az al-Dzsazíra televíziónak telefonon nyilatkozva péntek délelőtt kijelentette, hogy a palesztinok nem adják meg magukat Rámalláh izraeli ostromlóinak.

„Izrael foglyul akar ejteni, vagy meg akar ölni” – mondta. Hozzáfűzte azonban: kész mártírként meghalni. Arafat szerint a Rámalláh ellen intézett izraeli rajtaütés válasz az Arab Liga bejrúti csúcsértekezletének állásfoglalására, amely támogatja a szaúd-arábiai béketervet.

A palesztin vezető – Arafat egyik tanácsadója szerint – nem sérült meg, jó hangulatban van, és telefonon tartja a kapcsolatot a külvilággal.

Az izraeli csapatok tegnap szobáról szobára ostromolták a palesztin hatóság központi irodáit, melyeknek jelentős részét ellenőrzésük alá vonták. Az izraeliek hetven palesztint vettek őrizetbe az épületben, és elvágták az elektromos vezetéket. Arafat egy biztonságosabb helyiségbe menekült, az egyik épület alsó szintjén.

A palesztin információs miniszter, Jasszer Abed szerint közvetlen veszélyben volt a palesztin vezető élete, mivel személyes irodáját vették célba a tankok. Az izraeli vezetés ellenségnek nyilvánította Arafatot, és részleges mozgósítást rendel el a tartalékosok körében. Tizenhárom palesztin szélsőséges csoport bejelentette: összefog a palesztin népért.

A Reuters tegnap esti jelentése szerint Colin Powell amerikai külügyminiszter közölte, Izrael biztosította az Amerikai Egyesült Államokat, Arafatnak nem esik baja a főhadiszállása ellen indított ostromban. Közben Egyiptom vezetése kijelentette, a támadással Izrael háborút hirdetett a palesztinok ellen.

Az amerikai diplomácia vezetője szerint Washingtont komoly aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet. Powell egyúttal felszólította Arafatot, hasson oda, hogy véget érjenek a terroristák merényletei, hiszen szerinte ezek vezettek a jelenlegi válság kirobbanásához.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsát tegnap este kilenc órakor rendkívüli ülésre hívták össze, melynek egyetlen témája a közel-keleti válság. A tizenöt tagú testület ülésére a palesztin és arab küldöttek kérésére kerül sor.

Az izraeli katonák tegnap több fontos létesítményt is elfoglaltak, köztük a palesztin és külföldi sajtó székházát is. Többek között a Reuters újságíróit is kiutasították az épületből. További híreink a 4. oldalon. (Reuters, m, t, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?