„Számomra azért fontos a választási részvétel, mert így hozzájárulok ahhoz, hogy az általam kormányzásra legalkalmasabbnak tartott párt kerüljön be a parlamentbe. Talán pont az én szavazatom segíti őket ahhoz, hogy nagyobb erőt képviseljenek és az esetleges kormányalakítás során jobb tárgyalási pozícióba kerüljenek.
Varga Anna népművelő
„Számomra azért fontos a választási részvétel, mert így hozzájárulok ahhoz, hogy az általam kormányzásra legalkalmasabbnak tartott párt kerüljön be a parlamentbe. Talán pont az én szavazatom segíti őket ahhoz, hogy nagyobb erőt képviseljenek és az esetleges kormányalakítás során jobb tárgyalási pozícióba kerüljenek. Ez az egyik dolog. Másfelől pedig szavazatommal jogot formálok arra, hogy a most elhangzott ígéreteiket számon kérjem rajtuk az elkövetkező években. Sokan háborognak, hogy a pártok csak ígérgetnek-ígérgetnek. Viszont ha megkérdezzük tőlük, hogy ők maguk tettek-e valamit azért, hogy a számukra alkalmasnak tartott párt be is tudja váltani ígéreteit, akkor kiderül, el se mentek szavazni. Én tehát szavazatommal igyekszem segíteni a kiválasztott pártot, hogy aztán bizonyíthassanak és teljesíthessék a programjukban megfogalmazott ígéreteket.” (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.