Tizennégyezer lakás épült tavaly

Pozsony. Tavaly az előzetes becslések szerint mintegy 14 ezer lakás épült Szlovákiában – közölte Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. Az elmúlt évben az ágazat termelésbővülése 5,9 százalékkal nőtt, ami messze megelőzi az előzetesen várt 1-3,7 százalékot.

Pozsony. Tavaly az előzetes becslések szerint mintegy 14 ezer lakás épült Szlovákiában – közölte Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. Az elmúlt évben az ágazat termelésbővülése 5,9 százalékkal nőtt, ami messze megelőzi az előzetesen várt 1-3,7 százalékot. Úgy tűnik, az építőipar dinamizmusa 2004-ben sem törik meg, hiszen idén közel 3 százalékos növekedéssel számolnak. Ennek következményeként az ágazat egyre több munkaerőt foglalkoztat. Tavaly év végén 131,8 ezer fő dolgozott az összesen 3,8 milliárd korona nyereséget elkönyvelő ágazatban, ami 8 százalékkal haladja meg a 2002-es szintet, idén pedig további 1500-3000 munkaerő felvételével lehet számolni. Vagyis úgy tűnik, a januártól egységes 19 százalékos áfa-kulcs sem okozott törést.

A szakminiszter szerint az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) több mint 3 milliárd koronát kitevő idei költségvetését a jövő héten fogadja el a kormány. A lakásfejlesztési alap a minisztériummal együttesen 1,950 milliárd koronát szán 2004-ben az önkormányzati lakások finanszírozására. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?