Taccsra tették a királyi udvart

London. Hivatalos és sürgős vizsgálat indult a londoni királyi udvarban tegnap annak kiderítésére, hogy az egyik napilap miképp tudta minden biztonsági ellenőrzés nélkül álláshoz juttatni riporterét a királynő és az elnök közvetlen környezetében.

A gonosz tengelyen. Az amerikai elnök látogatása és az iraki háború ellen tiltakozó londoniak a legbrutálisabb brit szokás szerint „az áruló fejének szuronyra tűzését” követelték. Háttérben a Millenium Eye. TASR/AP-felvételLondon. Hivatalos és sürgős vizsgálat indult a londoni királyi udvarban tegnap annak kiderítésére, hogy az egyik napilap miképp tudta minden biztonsági ellenőrzés nélkül álláshoz juttatni riporterét a királynő és az elnök közvetlen környezetében. A Daily Mirror, az egyik legnagyobb brit tömeglap George Bush látogatásának kezdetéhez időzítve, tegnap robbantotta a hírt: munkatársának a 10 millió fontba kerülő, 14 ezer rendőrt megmozgató példátlan biztonsági előkészületek ellenére már nyolc hete szabad bejárása volt a Buckingham-palota belső szentélyeibe is. Ryan Parry, a lap újságírója tegnapi 13 oldalas képes beszámolóban feltárta: fullajtárnak vették fel a palotába, miután egy valós és egy hamis referenciát megadva jelentkezett az udvar internetes honlapján meghirdetett állásra. A valós referencia is csak Parry pubja volt, ahol az újságíró korábban kisegítőként dolgozott. A palota illetékese felhívta a kocsmát, ahol az egyik törzsvendég azt mondta bele a telefonba, hogy „ismerem azt az embert, rendes srác” – és a háttérellenőrzésnek ezzel vége is volt. Parry fotókkal igazolta a lapban, hogy szabad bejárása volt II. Erzsébet királynő reggeliző szobájába, a királyi pár gyermekeinek és unokáinak palotabeli lakosztályaiba, valamint az amerikai elnök és neje által használt Belga Lakosztálynak még a hálószobájába is. Tegnap reggel ő lett volna az egyike azoknak, akik segédkeznek Bush reggelijének felszolgálásában. A Daily Mirror azonban úgy döntött, ezt már nem várja meg; Parry előző este, palotabeli díszes egyenruháját egy sportszatyorba téve, a főbejáraton távozott, rendőrök sorfala között, anélkül, hogy bárki bármit kérdezett volna tőle.

A brit lapok a mindent eluraló biztonsági készültséget emelték ki tegnapi cikkeikben. A The Times főcíme szerint az elnök megérkezett Britannia Erődbe, a The Daily Telegraph Busht láthatatlan látogatónak nevezi. A The Guardian első oldalas főcíme szerint az amerikai elnök Laura, én és 700 barátunk felkiáltással is beköszönhetett volna, utalva a kísérő biztonságiak létszámára.

Bush az erő alkalmazásáról

Az amerikai elnök szerint a nemzetközi biztonság egyik alappillére a szabad nemzetek hajlandósága arra, hogy e biztonság védelmében szükség esetén „kiszámított mértékű erőszakot” alkalmazzanak. George Bush, aki tegnap kezdte hivatalos állami látogatását Londonban, jelentős várakozással megelőzött külpolitikai beszédében azt mondta, az erőszakos diktátorokkal szemben néha erőszakkal kell fellépni. Bush szerint a gonosz ma is jól látható, és az általa jelentett veszély csak növekszik, ha létét tagadják. Ismét a nagy demokráciákra hárul a veszéllyel való szembeszállás felelőssége – tette hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?