Részletben is törleszthető a gázszámla

Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) adatai szerint ebben az évben – a Pozsonyi kerületet leszámítva – hozzávetőlegesen ugyanannyi túlfizetést és ugyanannyi elégtelen nagyságú kifizetést regisztrált a 2003. március 31. és a 2004. április 1.

Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) adatai szerint ebben az évben – a Pozsonyi kerületet leszámítva – hozzávetőlegesen ugyanannyi túlfizetést és ugyanannyi elégtelen nagyságú kifizetést regisztrált a 2003. március 31. és a 2004. április 1. közötti gázszámlák kiegyenlítése terén – jelezte lapunknak Dana Kršáková, a gázművek szóvivője. A korábbi évekhez viszonyítva viszonylag kedvező egyenleg annak köszönhető, hogy enyhe volt a tél. Ennek dacára számos háztartásban jelentős, több ezer koronára rúgó összeget kell ráfizetni, különösen a nem megfelelőn szigetelt családi házak tulajdonosai esetében, akik az elmúlt év során nem módosították a havi előleg nagyságát. Ez azért lett volna indokolt, mert 2003 januárjában és 2004 januárjában jelentős lakossági gázáremelés történt. A gázművek jelezte: a vizsgált időszakban történt elmaradást legkésőbb 2004. június 15-ig kell kiegyenlíteni, egyes esetekben pedig június 30-ig. Azok viszont, akik a vizsgált időszakban a kelleténél többet fizettek, a társaság állítása szerint május 31-ig visszakapták pénzüket.

Az SPP azok számára, akik egyszerre nem képesek a kívánt, tetemes összeget befizetni, törlesztőrészleteket ajánlott fel. Azonban ezzel a lehetőséggel nem mindenki élhet, csak az, aki bizonyítottan, anyagi megszorultság okán nem képes fizetni. Annak az ügyfélnek, akinek a gázművek elismeri ezt az indokot, a következőképpen kell eljárnia: az elmaradt összeg 30 százalékát egyszerre köteles befizetni, majd a fennmaradó tételt további, maximum hat részletben kell törlesztenie. Abban az esetben, ha a kliens akár csak egy részlet kifizetésével is késik, a következő hónapban egyszerre kell kifizetnie a teljes fennmaradó összeget. Ha ezt sem teszi meg, az SPP utasítást adhat az illetékes elosztó központjának a gázszolgáltatás kikapcsolására. A törlesztéssel, a havi előleg kiszámításával kapcsolatos további részletek a Szlovák Gázművek www.spp.sk internetes címén olvashatók. (n, ú, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?