Pozitív értékelésre számíthatunk

Pozsony. Szlovákiára nézve minden bizonnyal pozitív lesz az Európai Bizottság (EB) országjelentése, amely, ha minden jól megy, egyben az utolsó ilyen dokumentum lesz, jelentette ki Ján Figeľ külügyi államtitkár.

Szlovákia európai uniós főtárgyalója ezt arra alapozza, hogy ha az unió csatlakozásra érdemesnek tartja az országot, s még ebben az évben befejezzük a tárgyalásokat, akkor a csatlakozási szerződést jövő április tizenhatodikán írhatja alá Pozsony és Brüsszel, onnantól kezdve pedig „állandó felügyelet” alatt lesz az ország, s országjelentésekre nem lesz szükség. Az idei Figeľ szerint ajánlást fog tartalmazni Szlovákia uniós tagságára, persze nem rejti majd véka alá a hiányosságokat sem. Az idei országjelentést október 16-án hozzák nyilvánosságra, egy héttel a brüsszeli EU-csúcs előtt, ahol döntenek majd az egyes országok felkészültségéről, és megnevezik, mely országok csatlakozhatnak az unióhoz. Figeľ szerint Szlovákiában a csatlakozási népszavazást leghamarabb júniusban rendezhetik. A lényeg, hogy minél korábban, mert ez pozitív hatással lehet a tizenötök törvényhozóira is, akik ezután kezdik meg a bonyolult szavazássorozatot a nemzeti parlamentekben (Belgiumban például hétszer szavaznak a belépésünkről).

Pozsony és Brüsszel is szeptember végéig le szeretné zárni a nem kimondottan pénzügyi fejezeteket, tehát a gazdasági versenyről szólót, s a végére maradna a két legkényesebb téma, a mezőgazdaság és a költségvetés. Mindenesetre a decemberi koppenhágai EU-csúcsig be kellene fejeződnie a tárgyalási maratonnak.

Figeľ szerint Brüsszelnek nincs forgatókönyve arra az esetre, ha az októberi írországi népszavazás negatív eredménnyel végződne. A főtárgyaló szerint ez az eredmény nem gátolná a jelöltek csatlakozását, ám azt elismerte, hogy lelassíthatja.

A NATO-val kapcsolatban Figeľ elmondta, nagyon fontos, hogy Szlovákiában csatlakozásunknak több mint 60 százalékos támogatottsága van. A szövetségnek nagyrészt pozitív véleménye van Pozsonyról. Sok függ majd a választások eredményétől, mert az már biztos, hogy a NATO novemberi prágai csúcstalálkozóján újabb tagok előtt nyitják meg a kaput. (mono)

Már az ötödik országjelentés készül

Pozsony. Eddig négy jelentés készült Szlovákiáról. Az 1997-es volt a legnegatívabb, ez konstatálta, hogy Szlovákia politikailag nem felel meg a csatlakozási feltételeknek, az 1998-as is hasonló szellemben készült. Egy évvel később már politikailag megbízhatónak nevezték a jelentéskészítők az országot, és Pozsony meghívót kapott a tárgyalások megkezdésére. 2000-ben már működő piacgazdaságként tartották számon az országot, 2001-ben pedig olyannak, amely felkészült az európai piaci konkurenciaharcra. (mert)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?