Június vége felé járunk, lassan mögöttünk az év első fele. Az elmúlt hat hónapban lezajlott számos nagy jelentőségű – és költséges – kulturális rendezvény, amatőr művészeti fesztivál, megvalósult rengeteg tárlat, megjelent számtalan könyv. Mindez egyetlen fillér állami támogatás nélkül.
Nem adnak a kultúrára
Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára például úgy nyilatkozott, hogy több esetben a Csemadok tisztségviselői saját nevükre vettek fel kölcsönt, vagy ők adtak kölcsön a szervezetnek, hogy megvalósulhassanak az eddigi országos rendezvények. „A gombaszögi színpad felújítására is kölcsönt vettünk fel. Rengeteg adósságunk van.” Szabó Kingától, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága elnökétől megtudtuk, a társaság utolsó tartalékait használta fel, hogy a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában megrendezhessék az illusztrációs biennálét, de még így is maradtak tartozásaik. Varga Anna, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója a Jókai Napok megszervezésének körülményeiről azt mondja: „Hitelbe szerveztünk. Azokkal, akiket átutalással kellett fizetnünk, úgy próbáltunk megegyezni, hogy hoszszabb határidőt szabjanak meg az összeg elküldésére. A készpénzkifizetéseket pedig magánszemélytől felvett kölcsönből oldottuk meg.” Hodossy Gyula egyebek mellett a Lilium Aurum Kiadó, a Katedra Társaság és a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának nevében is hitelezett már az államnak – vagyis nekünk adófizetőknek: „A kifizetések késésének az a következménye, hogy kialakul egy rendkívül egészségtelen és átláthatatlan körbetartozás. Nehéz helyzetbe kerülnek például azok a nyomdák is, amelyek a dotált könyvek nyomtatásából élnek, és mivel maguk is fizetésképtelenekké válnak, nem tudnak tovább hitelezni a kiadóknak sem. És ez nem csupán a kultúra vérkeringését gátolja, hanem sok ezer család életszínvonalára is közvetlenül kihat.”
Ez már maga a hitelképtelenség. Pedig hitel nélkül nem megy. Kérdés, ki fizeti meg a kamatát?! (in, tb)
Átláthatóbb rendszer, hosszabb átfutási idő
Dohányos Róbert, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Kultúrák Főosztályának vezetője lapunknak elmondta, az uniós csatlakozás kapcsán megváltozott a pályázati rendszer. Eddig a tárcák közvetlenül kapták a költségvetésből nekik megítélt összeget. Most a kulturális tárcának kell a pénzügyi tárcához fordulni a kifizetésért. Ez ugyan átláthatóbbá teszi a kifizetési rendszert, de az átfutási időt is növeli. Dohányos szerint a kulturális szervezetek leghamarabb július elején juthatnak hozzá a pályázati pénzekhez. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.