Pozsony. Több panasz is érkezett olvasóinktól, hogy múlt szombaton nem kapták meg az Új Szót; sajnos, ennek a veszélye még a jövőben is fennáll. Kiderítettük, hogy a probléma a postahivatalokban keletkezett, az ott dolgozók ugyanis, a módosított munka törvénykönyve hivatkozva, megtagadták a szombati munkát.
Munkatörvénykönyv kontra Új Szó
Pozsony. Több panasz is érkezett olvasóinktól, hogy múlt szombaton nem kapták meg az Új Szót; sajnos, ennek a veszélye még a jövőben is fennáll. Kiderítettük, hogy a probléma a postahivatalokban keletkezett, az ott dolgozók ugyanis, a módosított munka törvénykönyve hivatkozva, megtagadták a szombati munkát. A módosítás heti negyvenórás munkaidőt ír elő, melyet a postások a hét öt munkanapján kimerítenek, ezért szombaton már jogosan nem állnak munkába. ĺgy viszont a hírlapterjesztő vállalat, amely a postával közösen felel a szombati újságkihordásért, nem tudta átvenni a kihordandó újságot. A két fél hétfőn tárgyal erről, viszont Vlastislav Čánky, a hírlapterjesztő vállalat igazgatója szerint megegyezés csak később várható. Az igazgató úgy látja, ők tehetetlenek, mivel a postahivatalok szombaton nem nyitnak ki, így ők nem tudják elvégezni a munkájukat. Szerinte a helyzet még tovább romlik, mivel egyre több helyen fogják kihasználni az új rendelkezést. Sajnos, lapunk a Szlovák Posta monopolhelyzete miatt ez ügyben tehetetlen, és csak remélni tudja, hogy a két fél minél előbb megoldást talál e problémára.
Rimaszombatban és Losoncon egyelőre nincs panasz a hétvégi sajtó elosztásával és kihordásával. A kézbesítés akadálytalan, a posta vagy saját kézbesítőivel vagy szerződéses újságkihordókkal oldja meg a feladatot. A kisebb falvakba ugyan csak dél körül jut el a napi sajtó, de ezt az előfizetők már megszokták. (sd, szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.