Már nem csak ebédre szól a meghívó

Barcelona. Az Európai Unió másfél naposra tervezett, tegnap megnyílt csúcsértekezletét a tizenötök elsősorban az unió hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiájával kapcsolatos kérdések megvitatásának szentelik.

Barcelona. Az Európai Unió másfél naposra tervezett, tegnap megnyílt csúcsértekezletét a tizenötök elsősorban az unió hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiájával kapcsolatos kérdések megvitatásának szentelik. Tegnap az Unió állam- és kormányfői találkoztak a 13 tagjelölt ország képviselőivel, többnyire kormányfőkkel, akik most első ízben kaptak meghívást kötetlen csúcsra és – ugyancsak először – nemcsak ebédre voltak hivatalosak, hanem munkaülésen is részt vettek. A házigazda José María Aznar spanyol kormányfő külön köszöntötte Magyarországot nemzeti ünnepe alkalmából, s elsőként Orbán Viktor magyar kormányfőnek adta meg a szót.

Mikuláš Dzurinda miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozta, Pozsony eltökélt a belső piac kiépítése során jelentkező akadályok leküzdésére, miközben megőrzi az egyensúlyt a gazdasági növekedés, a szociálpolitika és a környezetvédelem között. Szlovák részről a csúcstalálkozón részt vett Eduard Kukan külügy- és František Hajnovič pénzügyminiszter. A nap folyamán Boris Gandel külügyi szóvivő arról tájékoztatott, hogy Barcelonában nem került sor a visegrádi négyek külügyminisztereinek tervezett rövid megbeszélésére. Arról sem kaptunk jelentést, hogy legalább a folyosón összefutott-e a szlovák és a magyar kormányfő.

Josep Piqué spanyol külügyminiszter kiemelte a tizenötök és a tizenhármak találkozójának jelentőségét. A katalán fővárosban tegnap három egyidejű munkaülés folyt: az állam- és kormányfők, a külügyminiszterek, illetve a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácskozásán egyaránt arról volt szó, hogyan áll az EU gazdasági gyorsítást célzó lisszaboni stratégiája, és hogyan lehetne ebbe mielőbb bevonni a tagjelölteket is. Piqué szerint általános volt a tizenöt tagország egyetértése abban, hogy a gazdasági növekedés megtorpanása idején a reformokra még nagyobb szükség van, a lisszaboni folyamatnak új lendületet kell adni neki, s ehhez a barcelonai csúcson konkrét döntésekre, határidők kitűzésére van szükség. Az EU gazdasága csak így kerülhet ki a hullámvölgyből, Európa csak ezáltal lehet versenyképesebb, így tarthatja meg szociális modelljét és biztosíthatja a fenntartható fejlődést polgárainak százmilliói számára. Kifejezésre jutott, hogy az EU-nak vezető szerepet kell játszania a mexikói Monterreyben tartandó ENSZ fejlesztési értekezleten, ahol pontos menetrendet kellene elfogadtatni arról, hogy a gazdagabb országok mielőbb fordítsák nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát a szegénység, elmaradottság és az egyenlőtlenségek felszámolására.

Rohamrendőrség oszlatott fel tegnap egy több száz fős, globalizációellenes tüntetést a csúcs helyszínén, a tüntetőket gumibottal ütlegelték. Civil ruhás rendőrök több brit és francia tüntetőt kiragadtak a tömegből, az AFP szerint tucatnyi tiltakozót letartóztattak. A spanyol EU-csúcs lebonyolítására mintegy 8 500 rendőr ügyel. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?