25. Tardoskeddi Szent István Napok: hagyományőrzők felvonulása, veterán autók szerelmeseinek első nagy találkozója

Faluház, hamarosan indult a hagyományőrzők felvonulása
Tardoskedd |

Szabadtéri főzőversennyel, ünnepi futóversennyel folytatódott szombaton a 25. Szent István Napok rendezvénysorozata az érsekújvári járásbeli nagyközségben. A délelőtti órákban a Felvégi parkban nagy volt a sürgés-forgás nem csak a kondérok körül, hanem a veterán autók szerelmeseinek nagy találkozóján és a szabadtéri játszóparkban is. 

Miután megnyitották az Ízek utcáját, amely néhány órán belül családok és baráti társaságok közös piknikévé változtatta a Felvégi parkot, a Faluház elől indult a Szent István-napi futóverseny. A Szent István-téren bárki felülhetett a falunéző kisvonatra, hogy megtekintse az ismerős utcákat, tardoskeddi nevezetességeket. „Mindenkinek köszönetet mondanék, hogy időt szakított a veterán autók szerelmeseinek nagy találkozójára, annak is az első évfolyamára. Többen jártak itt már augusztus elején, amikor a berencsi körútjuk során útba ejtették községünket a veterán gépkocsikkal. Hatvan jelentkező nagyon szép eredmény, de jövőre valószínűleg még nagyobb területet nyitunk és megszervezzük a veterán autók szerelmeseinek második találkozóját is. A díjat nem a tulajdonosok kapták, hanem a gépkocsik” – hangsúlyozta Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere a kora délutáni díjátadón. Az első díjazott a 26-os rajtszámmal érkező, vágsellyei rendszámú MG TD Midget személygépkocsi lett, de díjazták a régi motorokat is és kiosztották a közönségdíjat egy kis piros bogárhátúnak. A polgármester díját a Lincoln Phantom Excalibur kapta 1989-ből, a 280 lóerős kocsinak tardoskeddi tulajdonosa van, és különlegessége, hogy egyetlen ilyen típusú járgány van az egész országban. Különös élményben volt részünk, amikor átsétálva az Alvég irányába megálltunk egy pillanatra Szent István szobránál. A pénteki ünnepi önkormányzati ülést követően zajlott a koszorúzás, de legnagyobb meglepetésünkre egy kisebb, kamara jellegű koszorúzási ünnepség zajlott ugyanott. Kiderült, hogy a Felvidékiek Kórusa, a Bonyhádi Felvidéki Egyesület Kórusa énekelte a magyar himnuszt, miközben két tagjuk elhelyezte az emlékezés koszorúját a szobornál. Baráti beszélgetésünk során az asszonyok elmondták, huszonöt éve rendszeres, állandó vendégei a Szent István Napoknak Tardoskedden. A csoport ideiglenes vezetője Steib Györgyné, aki 1970-től foglalkozik a bonyhádi történetek kutatásával, publikálásával. Nagyon szoros rokoni és baráti szálak fűzik a bonyhádiakat a nagyközséghez. Még arra a szállásra is emlékeztek, ami egykori a futballpálya közelében volt. Időnként két napra tervezik az ittlétet, mint idén, de olyan évekre is emlékeztek, amikor ideutaztak hajnalban, és hazaindultak éjszaka. Sosem érezték kimerítőnek a négyórás utat, mert a tardoskeddi barátaik is örömmel tettek eleget minden meghívásuknak. Az egyik énekes hölgynek az édesanyja tardoskeddi, az édesapja udvardi származású, ő már bonyhádi lakos. Van, akinek a mátyusföldi Deákiból telepítették át a szüleit Magyarországra, de nem szakadtak meg a családi kapcsolatok. Az egyesületüket is azért hozták létre, hogy a baráti és a kulturális kapcsolatok fennmaradjanak. Szép példája a kapcsolattartásnak, hogy Bonyhádon egy unoka a nagyszülők, szülők halálát követően továbbra is tartja a kapcsolatot Tardoskeddel. Az ünnepi felvonulásra gyülekezők közt a Faluház előtt szép számmal láttunk fiatalokat és az idősebb generációt képviselőket is. A rekkenő hőség ellenére vidáman dalolva tették meg az utat a szabadtéri színpadhoz. Bonyhádon kívül a magyarországi Környe hagyományőrzői is jelen voltak és szólótáncokkal szórakoztatták a közönséget. Nem hiányozhattak az idei találkozóról a nagykéri hagyományőrzők sem. Tardoskeddet a helyi nyugdíjasklub Rozmaring hagyományőrző csoportja képviselte, valamint a Fehér Akác asszonykórus, a férfikar, a Recefice citerazenekar és a tardoskeddi citerások. A tájházban egész nap fogadták a látogaltókat. Vasárnap ünnepi szentmisét tartottak a Szent István római katolikus templomban, délután bajnoki futballmérkőzés lesz a Szikora György sportpályán, ahol Tardoskedd és Nagymegyer A csapatai mérik össze erejüket. Ma 17 órától Mihályi Réka, Masni és Pocó babjátékos gyerekkoncertjére, majd a Kiss Zenészek, végül a The Beatless Band koncertjére várják a vendégeket. Hétfőn a termálfürdőben 20 órától fellép a Veselá Muzika együttes és 21 órától fényszínházzal lepik meg a közönséget a szervezők. 


 


 


 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?