Legfeljebb teherkomp

Esztergom. „A Mária Valéria híd nem oldotta meg a két part közti áruszállítás problémáit, a magyar oldalon a 10-es főút forgalma elviselhetetlen, Párkány környékén pedig a hivatalos koncepciók nem számítanak komolyabb közúti fejlesztéssel.

Tervek a térképenSomogyi TiborfelvételeEsztergom. „A Mária Valéria híd nem oldotta meg a két part közti áruszállítás problémáit, a magyar oldalon a 10-es főút forgalma elviselhetetlen, Párkány környékén pedig a hivatalos koncepciók nem számítanak komolyabb közúti fejlesztéssel. Ezért kérjük az M10-es gyorsforgalmi út, egy esztergomi teherforgalmú Duna-híd, illetve a Párkány és Garamszentbenedek közti gyorsforgalmi út megépítését” – áll abban a memorandumban, amelyet a két ország közlekedési minisztériumához és illetékes parlamenti bizottságához címezve tegnap írtak alá az Ister–Granum Határ Menti Kisrégió polgármesterei. Konferenciájukon azt is javasolták, hogy az észak–déli transzeurópai út a Garam mentén érkezve a Párkány– Esztergom–Zsámbéki-medence vonalon keresztül vezessen Székesfehérvár felé, ne pedig a legalább ötven kilométeres kerülőt jelentő Budapest– Ipolyság vonalon. Szalay Gábor, a gazdasági és közlekedési minisztérium államtitkára a 10-es út átépítését sürgetőnek nevezte, viszont a híd helyett 2006-ig legfeljebb egy teherkompot tart reálisnak. Meggyes Tamás esztergomi polgármester rövid távon egy teherkikötő kiépítését is elfogadhatónak nevezett, mivel így a párkányi papírgyár nagy teherkikötőjén keresztül az esztergomi ipari üzemek igénybe vehetnék a rendező-pályaudvart. (tuba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?