San Francisco/Bagdad/Párizs. Csak tréfa volt az a videofelvétel, amelyet szombaton egy amerikai állampolgár Irakban történt állítólagos lefejezéséről tettek közzé egy internetes honlapon. Harminc napig nem látható a katari al-Dzsazíra hírtelevízió adása Irakban.
Lefejezés mint rossz vicc
Az iraki belügyminiszter szombaton elrendelte, hogy egy hónapig ne legyen látható a katari központtal működő arab hírtelevízió adása Irak területén. Az al-Dzsazíra részéről hevesen kritizálták a döntés miatt az ország vezetését. Ijad Allavi miniszterelnök egy sajtótájékoztatón megerősítette a hírt, mondván: egy bizottságuk figyelte az al-Dzsazírát az elmúlt négy hét során, s azt vizsgálták, hogy a csatorna működése alkalmas-e erőszakra ingerlésre vagy gyűlöletkeltésre, és – tette hozzá az iraki kormányfő – arra a következtetésre jutottak, hogy Irak népének megvédése érdekében szükséges a csatorna letiltása.
Sajnálatos, és úgy gondoljuk, nem is igazolható – kommentálta a döntést a televízió szóvivője, Dzsihad Ballát. Szerinte az iraki kormányzat lépése ellentétes azokkal az ígéreteivel, melyek a sajtó- és szólásszabadságra vonatkoztak. Az iraki kormányzati álláspont szerint az arab televíziók emberrablásra bátorítanak azzal, hogy kivégzéssel megfélemlített túszokat mutatnak be. Az al-Dzsazírát azzal is megvádolták, hogy egyes műsorai bátorítják az iraki bűnözőket és gengsztereket. A csatorna visszautasítja a vádakat, s a jövőben is beszámol az eseményekről, annak ellenére, hogy az irakiak a következő hónapban nem láthatják ezeket a híradásokat.
A Riporterek Határok Nélkül nevű, párizsi székhelyű szervezet a sajtószabadság elleni súlyos támadásnak minősítette a lépést, s magyarázatot kért az iraki kormánytól. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.