Kiszámítható marad a koalícióban

Galánta. Természetesnek tartja az MKP, hogy egy ország lakosai állampolgárságot kaphassanak egy másik államban, és a párt tagjai szabadon véleményt nyilváníthassanak a népszavazással kapcsolatban. Ilyen határozatot fogadott el a magyar párt VI. országos kongresszusán, mely a választási ciklus első két évét volt hivatott értékelni.

Zöldet kaptak a kongresszusi határozatokSomogyi Tibor felvételeBugár Béla pártelnök beszámolójában rámutatott, reményeik a hatékony és ideológiai vitáktól mentes kormányzásról hamar szertefoszlottak, amikor Mikuláš Dzurinda megszegte a státustörvény végrehajtásáról szóló egyezségüket. Az SDKÚ és az ANO belviszályai pedig felszámolták a koalíciós többséget. Az MKP-nak a kialakult helyzet ellenére továbbra érdeke, hogy kiszámítható, stabil koalíciós partnerek legyenek, és teljesíteni tudják választási programjukat, mondta Bugár. „Tudatosítanunk kell, hogy helyi és megyei szinten a létünk függ az együttműködési készségünktől” – tette hozzá.

A pártelnök sikerként könyvelte el a Selye János Egyetem létrejöttét, az agrártámogatásokat; az elmaradottabb régiók támogatására szétosztott, 61 milliárd koronát kitevő uniós forrásokat; a nyugdíjasoknak jóváhagyott egyszeri, ezer koronás támogatást. Bugár szerint pártja mindent megtett, hogy az egészségügyi és a szociális reform negatív hatásait minél kevésbé érezze meg a lakosság.

Az MKP a választási ciklus második felében a dialógusra szeretné helyezni a hangsúlyt. „Hiányzik a társadalmi párbeszéd a tanárokkal, a polgármesterekkel, a fiatalokkal, a nőkkel. Éppen ezért az elkövetkező időszakban rendszeres szakmai vitákat, találkozókat, eszmecseréket kezdeményezünk” – mondta Bugár. A nők társadalmi helyzetének javítására Nő az esély címmel új programot szeretnének indítani.

Nagyobb hangsúlyt fog kapni a regionális gazdaságpolitika is. Ezzel kapcsolatban Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője lapunknak elmondta, a pártnak régiónként válaszolnia kell arra, hogyan lehet megoldani a munkanélküliség, a gazdasági felzárkózás problémáját, a szociális gondokat.

Az általános vitában a küldöttek kitértek a kettős állampolgárság kérdésére is. Duray Miklós ügyvezető alelnök szerint helyesebb lett volna, ha erről a kérdésről nem írnak ki népszavazást, hanem parlamenti döntés születik. Ha a decemberi referendumon nemleges lesz az eredmény, az politikailag nagyon kellemetlen helyzetet teremthet, úgy a magyarországi belpolitikában, mint a Kárpát-medencei politikában. Duray szerint ha megbukik a népszavazás, az nevetség tárgyává teszi a Közép-Európában élő magyarokat. ĺgy a jelenlegi helyzetben az lenne az egyedüli megoldás, ha a magyar választók igennel szavaznának, tette hozzá. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?