Képzés mindhárom karon

Pozsony. Szeptemberben megkezdődhet a képzés a komáromi Selye János Egyetemen, miután az Akkreditációs Bizottság tegnap jóváhagyta a közgazdaság-tudományi kar pedagógiai programját is. Az első hazai magyar nyelvű felsőoktatási intézmény teológiai kara még múlt ősszel, a pedagógiai fakultása pedig májusban kapta meg a szükséges működési engedélyt.

Albert Sándor, a Selye János Egyetem megbízott vezetője üdvözölte az Akkreditációs Bizottság döntését: „Lehetőséget kaptunk arra, hogy valóra váltsuk elképzeléseinket. Úgy vélem, a magyar egyetem újabb távlatokat nyithat nemzetiségünk életében. Külön örömömre szolgál, hogy az illetékes testület jóváhagyásával mindhárom karon megkezdődhet a képzés. Reményeim szerint képesek leszünk a hazai egyetemekkel felvenni a versenyt. Igyekszünk minél magasabb színvonalú képzésben részesíteni majdani hallgatóinkat. Adott a képzést garantálni hivatott, részben hazai, részben magyarországi tanárok és docensek személye is.”

„Nagyon örülök annak, hogy a Selye János Egyetem kérdése végre a politikai térről szakmai térre került, és a szakma döntött” – mondta Bugár Béla. Az MKP elnöke szerint az Akkreditációs Bizottság határozatának szlovák–magyar viszonylatban is pozitív hatása lesz. Ivan Gašparovič köztársasági elnök beiktatása előtt nem sokkal azt nyilatkozta, a magyar egyetemre fordított pénzt jobban is fel lehetett volna használni. Ennek kapcsán Bugár megjegyezte, Gašparovič inkább örülhetne, hogy Szlovákia teljesíti azokat az ígéreteket, melyeket nemzetközi fórumokon tett.

Az egyetem megbízott vezetőjének tájékoztatása szerint az érdeklődők június 30-áig nyújthatják be jelentkezési lapjukat. A felvételi vizsgákat július 7–9-én tartják. Szükség esetén meghirdetik a felvételi vizsgák második fordulóját is. Utóbbi időpontja előreláthatólag augusztus 30–31-e lesz.

A Selye János Egyetem létrehozásáról szóló törvényt 2003. október 23-án fogadta el a parlament. Szeptembertől mintegy 300 hallgató kezdhetné meg felsőfokú tanulmányait a magyar egyetemen: 150-en a közgazdaság-tudományi, 130-an a pedagógiai, 20-an pedig a református teológiai karon. (ervé, kcr)

KAROK A SELYE JÁNOS EGYETEMEN

Pozsony. A közgazdasági kar leendő hallgatói kétféle tanulmányi szak, az államigazgatás és a vállalatvezetés közül választhatnak majd. A jelentkezők matematikából tesznek felvételi vizsgát. A pedagógiai karon óvópedagógusokat, alsó tagozatos tanítókat, illetve felső tagozatos és középiskolai tanárokat képeznének. A tanár szakos képzés részeként a következő tanulmányi szakokat oktatnák: magyar nyelv és irodalom, német és angol nyelv, matematika, informatika, valamint hitoktatói szak. A diákok a felsorolt szakokat szabadon párosíthatnák. Az érdeklődőknek csak alkalmassági vizsgán kell átesniük. A református teológiai fakultáson lelkészeket és hitoktatókat képeznének. (rv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?