Pozsony. A tavaly októberben aláírt kollektív szerződés értelmében a kormány tegnap elfogadta a közel 300 ezer közalkalmazott fizetésemeléséről szóló rendeletet. Ennek értelmében 2004.
Inflációkövető béremelés a közszférában
Pozsony. A tavaly októberben aláírt kollektív szerződés értelmében a kormány tegnap elfogadta a közel 300 ezer közalkalmazott fizetésemeléséről szóló rendeletet. Ennek értelmében 2004. augusztus 1-től – az egyetemi oktatókat és az egészségügyi alkalmazottakat leszámítva – 7 százalékkal nő az érintettek havi bruttó bére. A valorizáció révén a költségvetési szervezetek és az önkormányzatok alkalmazottainak bértáblája augusztustól 5550 és 18 100 korona közötti lesz, a pedagógusok, a környezetvédők és a kulturális szféra által foglalkoztatottak bére pedig 5400 és 20 570 korona között alakul. Az állami költségvetésből finanszírozott alkalmazottak esetében a 7 százalékos bérfejlesztés átlagosan 813 koronát jelent, havi átlagbérük 12 430 koronára emelkedik, míg az önkormányzatok munkatársai augusztustól átlagosan 730 koronával több fizetéssel számolhatnak, ezzel havi átlagbérük 11 170 koronára emelkedik. A pénzügyminisztérium számításai szerint az év hátralévő 5 hónapjában a béremelés – a bérre rakódó járulékokkal együtt – 1,24 milliárd korona kiadást jelent, az önkormányzatok többletkiadása pedig 320,5 millió koronára rúg. A képhez hozzátartozik, hogy Marián Jusko, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke tegnap közölte: 2004-ben az éves szinten mért infláció 6,4 százalék körül lesz, ami gyakorlatilag semlegesíti a 7 százalékos béremelést. Az említett kollektív szerződés a bérfejlesztésen kívül lehetőséget ad az érintett alkalmazottak munkaidejének rövidítésére is. (t, só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.