Dzsalálábád. Nagy erejű robbanás történt tegnap az Afganisztán keleti részén levő városban. A jelentések ellentmondóak voltak. Egyes hírközlők húsz halottat említettek, a sebesültek számát húsz és nyolcvanöt között adva meg. Egyes feltevések szerint véletlen szerencsétlenségről van szó, mások szerint merényletről.
Hatalmas robbanás rázta meg Dzsalálábádot
Dzsalálábád. Nagy erejű robbanás történt tegnap az Afganisztán keleti részén levő városban. A jelentések ellentmondóak voltak. Egyes hírközlők húsz halottat említettek, a sebesültek számát húsz és nyolcvanöt között adva meg. Egyes feltevések szerint véletlen szerencsétlenségről van szó, mások szerint merényletről. A robbanás erejére jellemző, hogy mintegy ötven épület súlyosan megrongálódott. Folyik a romok eltakarítása, a mentők szerint még újabb holttestek kerülhetnek elő az omladék alól. A pakisztáni AIP hírügynökség tudósítója szerint tegnap délutánig húsz holttestet emeltek ki a romok alól. A detonáció egy útépítéssel, utak karbantartásával foglalkozó cég (más jelentések szerint segélyszervezet) épületében történt. Állítólag nagy mennyiségű robbanóanyagot tároltak az épületben. Viszont Hazrat Ali helyi katonai parancsnok azt mondta, hogy autóba rejtett pokolgép robbant. Az elmúlt hetekben megnőtt az aggodalom, hogy az al-Kaida terrorszervezet és a nemrégiben megbuktatott tálib kormány fegyveresei merényletek sorozatát hajthatják végre Afganisztánban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.