Feloszlatta magát az RMDSZ-platform

Marosvásárhely. Zárt ajtók mögötti tanácskozáson – a mozgalom formájában történő újjászületés reményében – saját feloszlatásáról döntött szombaton Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Reform Tömörülés (RT) nevű platformja.

Marosvásárhely. Zárt ajtók mögötti tanácskozáson – a mozgalom formájában történő újjászületés reményében – saját feloszlatásáról döntött szombaton Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Reform Tömörülés (RT) nevű platformja. A platform feloszlatásáról és a Reform Tömörülés Mozgalom (RTM) létrehozásáról szóló döntéssel az RMDSZ radikális belső ellenzékének számító csoportosulás saját kettészakadását előzte meg, mivel így elkerülhetővé vált az a választás, hogy az RMDSZ-en belül vagy a szövetségen kívül folytassák tevékenységüket.

Toró T. Tibor, az RT eddigi vezetője a döntést ismertetve hangsúlyozta, hogy a platform utolsó kongresszusának döntése minden RT-tag számára lehetővé teszi, hogy a most induló mozgalomban az RMDSZ tagjaként vagy az RMDSZ-t elutasítva vegyen részt. Hozzátette, hogy a Székelyföldön élő tömbmagyarság körében minden bizonnyal alakulnak olyan politikai szervezetek, amelyek az RMDSZ választási ellenfelei lesznek. Toró T. Tibor szerint a tíz évvel ezelőtt alapított platform felszámolását az indokolja, hogy az RMDSZ legutóbbi, Szatmárnémetiben tartott kongresszusának döntései lehetetlenné tették, hogy szabadon, meggyőződésétől vezérelve működjön a szövetségen belül. „Az RMDSZ befogadó szövetségből kirekesztő párttá lett azzal, hogy csak tagjai érdekképviseletét vállalja, és nem törődik azokkal az erdélyi magyarokkal, akik nem találják helyüket az RMDSZ-ben” – mondta Toró T. Tibor, aki szerint a Reform Tömörülés nem tudta végrehajtani azt, amit a két évvel ezelőtti kongresszusán célként fogalmazott meg: az RMDSZ-en belüli rendszerváltást.

Reform Mozgalom néven, az RMDSZ keretein kívül folytatja tevékenységét az eddig RMDSZ-platformként működő Reform Tömörülés. A mozgalom megalakulását szombaton mondták ki, miután az RT kongresszusa úgy döntött: a platform feloszlatja önmagát. Az új mozgalom elnökévé Szilágyi Zsoltot, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselőjét választották meg.

Medgyessyék ellen tüntettek Szabadkán

Szabadka. Mintegy négyszáz fiatal tiltakozott szombaton a magyar főkonzulátus előtti téren a Medgyessy-kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája ellen. A békés tüntetést a bejegyzés alatt álló Három Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nevű délvidéki magyar szervezet rendezte. A HVIM azt követeli, hogy a budapesti kormány felelősen lépjen fel a határon túli magyarok jogaiért, maradéktalanul érvényesítse a kedvezménytörvényt, és a vízumkényszer bevezetésekor biztosítsa a kárpátaljai és a délvidéki magyarok számára „az anyagi terhekkel nem járó, korlátlan határátlépési lehetőséget”. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?