Az iraki helyzet miatt drágul az olaj

Bécs/Pozsony.

Bécs/Pozsony. A nyersolaj hordónkénti (159 liter) ára 19 hónap után először ismét 31 dollár fölé emelkedett, miután Oroszország bejelentette, hogy a negyedik negyedévben várhatóan csökkenni fog olajexportja, a brit kormány pedig közölte, hogy Irak megtámadásához nincs feltétlenül szükség a fegyverellenőrök visszaengedését illető újabb ENSZ-határozatra, ráadásul Tony Blair miniszterelnök szerint egyértelmű bizonyítékaik vannak Irak tiltott fegyverprogramjáról. Vajon az aggasztó mértékű, a múlt héthez képest hordónként több mint 2 dolláros emelkedés mikor gyűrűzik be Szlovákiába? Ľubomír Žitňan, a Slovnaft kőolaj-finomító szóvivője kérdésünkre közölte: az árugrás hatása nem azonnali, például éppen tegnaptól csökkentették a Slovnaft benzinkutaknál a benzin árát, mégpedig literenként 40 fillérrel. Az árképzés eleve több tényezőtől függ, például számunkra az a fontos, hogy a mérvadó Brent típusú nyersolaj ára miként változik, emellett a korona/dollár árfolyam alakulása szintén lényeges. Žitňan szerint, ha az olajpiacon tartósan feszült marad a helyzet, akkor a Slovnaft rugalmasan reagál, és a világpiachoz idomítja benzinárait, ám ennek időpontjáról még korai volna nyilatkozni. (NG, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?