Pozsony. Szlovákia bagdadi nagykövetségén már csak két fő dolgozik, tudtuk meg tegnap a külügyminisztérium szóvivőjétől. Boris Gandel lapunknak elmondta, a létszámcsökkentés után a külképviseleten fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be.
A légtérnyitással is háborúba lépünk
Nemzetközi jogászok szerint azzal, hogy Szlovákia megnyitja légterét az Egyesült Államok Irak elleni akciójához, és az USA azt igénybe is veszi, hazánk hadviselő állammá válik. Ha a szlovák diplomaták ezek után is Irakban maradnak, ellenségként internálhatják őket.
Lelkes Tünde jogász lapunknak elmondta, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) engedélyezi a katonai hadműveletet, a támadás hivatalosan ENSZ-akciónak minősül, melynek vezetésével az USA-t bízzák meg. „Ha az ENSZ BT megtagadja a támadás jóváhagyását, az Egyesült Államok visel majd háborút Irak ellen, s amelyik ország csatlakozik hozzá, az belép a háborúba.” Annak eldöntése azonban, hogy egy ország belépett-e a háborúba, illetve védelmi vagy támadó jellegű-e a háború, az ENSZ BT hatáskörébe tartozik. „Mivel hazánk megnyitotta légterét egy esetleges támadás támogatására, a BT egyik határozata alapján hadviselő országgá válik, amint az USA támadásba kezd” – tájékoztatta az Új Szót Lelkes Tünde. (jéel, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.