El tudja képzelni, milyen lehet az élet a világ legnagyobb óceánjának közepén? Egy mérföldnyi mélységben, ahol egyetlen fénysugár sem hatol át, és távol mindentől...
Keresés
Dunaszerdahelyen rajtol a szlovák kerékpárversenyen
Június 26-án egy dunaszerdahelyi csapatidőfutammal rajtol a 68. szlovák kerékpáros-körverseny.
Egyre magasabbak a benzinárak
Tesz valamit ez ellen a kormány?
Személyes körkép Szabó László fotókiállítása (KÉPEK)
A megnyitó 2024. április 23-án, kedd este volt, ahol a szervező, a Nagymegyeri 23. számú Arany János cserkészcsapat képviseletében Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szervezeti alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. A fotóművész mellett Polák László, a szomszédos Ekecs község polgármestere, a kiállítás védnöke, valamint Gyarmati Mária Marianna, a tárlat kurátora szólt a közönséghez. A felszólalók közt Kéri Denisa könnyűzenei klasszikus dalokat adott elő, melyeket minden alkalommal lelkes taps követett.
Van miért várni a májust
A szervezők szerint a Pozsonyi Jazznapok Európa legrégebbi jazzfesztiválja, és nyilván igazuk van. A nagy múltú őszi fesztivált pár éve egy tavaszi minirendezvény előzi meg, amolyan kedvcsinálóként – idén ugyan nem egymást követő két napon, de annál nagyobb nevekkel.
Náci karlendített a parlamentben Huliak? (VIDEÓ)
Furcsa magyarázatot adott a történtekre az SNS képviselője.
Lengyel külügyminiszter: Oroszország vereségével végződne a NATO elleni támadás
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismertető beszédében.
Világsztárral a fedélzetén szállt fel először a szlovák repülő autó (VIDEÓ)
Az autó mindössze három perc alatt képes átalakulni repülővé.
SaS: Rendkívül veszélyes a környezetvédelmi törvény javasolt módosítása
A környezetvédelmi és tájvédelmi törvény kormány által javasolt módosítása örökre megváltoztatná azt a tájat, amit most ismerünk, főleg a városok és faluk bel- és külterületét, valamint közvetlen környezetét – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Alojz Hlina, az SaS képviselője. Bízik benne, hogy a kormány eláll ettől a tervtől.
Szakál László János kapta az idei évi Szent György-díjat
A Szent György-díj átadásával kezdetét vette az idei Szent György napok rendezvénysorozat, amely öt napon át tart a városban. A Szent György-díjat idén Szakál László János esperes-plébánosnak ítélte oda a díj alapítója, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet.