Szakál László János kapta az idei évi Szent György-díjat

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

A Szent György-díj átadásával kezdetét vette az idei Szent György napok rendezvénysorozat, amely öt napon át tart a városban. A Szent György-díjat idén Szakál László János esperes-plébánosnak ítélte oda a díj alapítója, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet.

Szent György napján, a Vermes-villában került sor a díjátadóra, amely az idei Szent György napok nyitóeseménye volt. A díjátadó előtt, a helyi Szent György-templomban szentmisét celebrált Szakál László János esperes, Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperes, Fóthy Zoltán párkányi esperes, Hlédik László ipolysági plébános, Nagy Gábor atya Érsekújvárból és Olgyay Csaba állandó diakónus. A szentmisét a város lakosaiért mutatták be. Majd átvonultak a Kortárs Magyar Galériába, ismertebb nevén a Vermes-villába, ahol Iván Péter a galéria igazgatója köszöntötte a vendégeket. A Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet tizedik alkalommal ítélte oda a díjat. Az elismeréssel azokat a személyiségeket tüntetik ki, akik Dunaszerdahely város egyházi, kulturális és társadalmi életében elévülhetetlen munkásságot fejtenek, fejtettek ki és életpéldájukkal magyar közösségünk meghatározó alakjai. Az egylet kuratóriuma idén egyhangúlag Szakál László János korábbi dunaszerdahelyi esperesnek, jelenlegi alistáli lelkipásztornak ítélte oda a díjat. A kitüntetettet Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperes méltatta, melyben kiemelte: 

A Monsignore azon papi generáció tagja, melynek a kommunista korszak lezárása után (is) állandóan tovább kellett képeznie magát, hogy kész legyen a kor újabb kihívásaira. Csodálandó személyében azon igazság, hogy mindig lehet rá számítani. Ha tud - természetéből adódik - segít, s ha valaki gondokkal küzd, nála mindig hallgató lélekre talál. Szolgálatát mindig derűvel és nagy kitartással teszi.

A szerző felvétele

Szakál László János Jókán született 1956-ban. Édesapja földműves munkásként dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. Három fiútestvérével a családban keresztény-katolikus nevelést kaptak. A szenci gimnáziumban érettségizett. Középiskolai tanulmányai után egy évet raktári munkásként dolgozott Pozsonyban, majd 1976-tól a pozsonyi papi szemináriumban és a Comenius Egyetem Szent Cirill és Metód Hittudományi Karán készült papi szolgáltára. 1981-ben szentelték pappá, majd hét éven át káplánként működött Érsekújvárban és Pozsonyban. 1987-ben kinevezték Oroszvár és Horvátjárfalu plébániák kormányzójának. Plébánosként szolgált Zselízen, Diószegen, Galántán, Bősőn, Nagymegyeren, és Dunaszerdahelyen. 23 év esperesi szolgálat után 2023 tavaszán kérelmezte a nagyszombati főegyházmegyénél felmentését az esperesi és plébánosi szolgálat alól. Jelenleg Alistálon, mint plébános és Csallóközkürtön, mint kisegítő folytatja lelkipásztori munkáját. Plébánosi teendői mellett örömmel kóstolt bele a cserkészetbe, éveken át rendszeresen misézett a zselízi börtönben, 2000-től két éven át volt a pozsonyi Žabí majeri büntetés-végrehajtási intézet katolikus lelkésze. A Nagyszombati Főegyházmegye, szolgálata iránti nagyrabecsüléseként, felterjesztette a pápai káplán kitüntetésre, amelynek helyt adtak. A pápai káplán egyike a ma is meglévő pápai kitüntetéseknek, melyet a Szentszék szolgálatában lévő, vagy a megyéspüspök felterjesztése alapján az arra érdemes katolikus papoknak adományozhatnak. Attól a naptól kezdve használhatja a Monsignor megszólítást. Szakál László János így köszönte meg a Szent György-díjat: 

A díjat alázattal elfogadom, mert azoknak is szól, akikkel együtt dolgoztam. Az utam során nagyon sokan segítettek, mellettem voltak, papok és világi szolgálattevők is. Testvérként kell jelen lennünk az emberek között, az a küldetésünk, hogy egymást segítve, irgalmasságot gyakoroljunk. Tizenöt éve vagyok a Csallóközben, az itt élők inspiráltak és motiváltak sok mindenben, jó itt szolgálni.

A szerző felvétele
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?