Pöstyén. Végső nyugalomra helyezték Blažena Martinková hamvait szülővárosában. A szertartáson megjelent a HZDS számos vezetője, többek között Vladimír Mečiar, Katarína Tóthová, Ivan Gašparovič és Miroslav Maxon; hiányzott viszont az elhunyt férje és kisebbik fia.
Keresés
12 milliárd a Devín Bankban
Pozsony. A Devín Bank védett betétjeinek az összege eléri a 12,032 milliárd koronát, ami 130 350 betéten van elhelyezve. A Betétvédelmi Alap a betéteseknek ezt a Szlovák Takarékpénztár fiókjain keresztül november 5-én kezdi el kifizetni. (SITA)
Megszüntették az eljárást Jány ellen
Pozsony. Megszüntették a Saša Jány elleni eljárást. Az ismert modellügynökség igazgatója autójában tavaly kábítószereket találtak, ő azonban mostanáig nem ismerte be bűnösségét, és nem sikerült bebizonyítani, hogy a bűntényt valóban Jány követte el. (TASR)
Több patika, több gond
Pozsony. A Monopolellenes Hivatal érvénytelennek nyilvánította a gyógyszerészkamara belső rendeletét, melynek értelmében új patika eddig csak 5000 lakosonként és egymástól 500 méteres távolságban nyílhatott.
Támogatást kértek
Pozsony/Brüsszel. Az Európai Néppárt (EPP) támogatását kérte a múlt héten Brüsszelben Agárdi Attila, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jövő évi parlamenti választásokra való felkészüléséhez. Az MKP külügyi titkára Wilfried Martens, az EPP elnökének felkérésére számolt be a szlovákiai belpolitikai helyzetről.
Halálspirál és halálugrás
Pozsony. Amíg nem csökkennek a gyógyszerkiadások, nem változtathatunk az alapellátást és szakellátást nyújtó magánorvosok, kórházak bevételein – jelentette be tegnap Roman Kováč egészségügyi miniszter.
Egy vadászgép vigyáz az ország légterére
Pozsony. A szlovák légtér védelmére egyetlen, hangsebességnél gyorsabb MIG 21-es vadászgép áll állandó készültségben, ami Jozef Pivarčí szerint békeidőben elegendő védelmet nyújt az esetleges légtérsértők ellen.
A mečiarizmus egyik bástyája
Hiába bírálja évek óta a harmadik oldal, még mindig Ondrej Srebala az Emberi Jogok Szlovák Nemzeti Központjának vezetője, az igazgatótanácsban pedig továbbra is helyet kapnak a Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagjai.
Veszteséges a St. Nicolaus
Pozsony. Rontott idei gazdasági eredményein a liptószentmiklósi St. Nicolaus, az egyik legnagyobb hazai szeszesital- és mustárgyártó vállalat. Hat hónap alatt 6,61 millió koronás veszteséget termelt, miközben tavaly az első félévben még 23,39 millió koronás bruttó nyereséget ért el. (SITA)