A mečiarizmus egyik bástyája

Hiába bírálja évek óta a harmadik oldal, még mindig Ondrej Srebala az Emberi Jogok Szlovák Nemzeti Központjának vezetője, az igazgatótanácsban pedig továbbra is helyet kapnak a Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagjai.

1999 májusában ötven nonprofit szervezet emelt kifogást a központ tevékenysége ellen, mert szerintük nem volt működőképes. Csáky Pál kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes tavaly szeptemberben kezdeményezte a központ tevékenységét szabályozó törvény módosítását; a kormány, majd a parlament is jóváhagyta a javaslatot. Rudolf Schuster államfő – kisebb technikai problémákra hivatkozva – viszont nem írta alá, hanem újratárgyaltatta a törvényhozással. A baloldali honatyák jóvoltából – akik rejtélyes okokból nem tartózkodtak az ülésteremben – a parlament második nekifutásra már nem fogadta el, azaz maradt minden a régiben. „Srebaláék meg röhögnek rajtunk a központban – mondta felháborodva az egyik kormányon kívüli szervezet képviselője. – Fél évre meg van kötve a kezünk, addig nem lehet a jogszabályt a parlament elé terjeszteni.”

Miroslav Kusý, a Szlovák Helsinki Bizottság elnöke szerint a problémát a mostani megbízatási időszak elején azonnal kellett volna orvosolni. „Minél tovább húzódik, annál nehezebb bármit is tenni: különböző politikai befolyás és érdekek érvényesülnek. A központ kétségkívül nem teljesíti eredeti feladatát, a kormányzaton kívüli szervezeteket kellene kiszolgálnia. Ehelyett a mečiarizmus bástyája. Az igazgatótanács bebetonozta magát az alapszabály megváltoztatásával, és a demokratikus eszközök gyengének tűnnek áttörni ezt az erős falat. Hihetetlen, az általuk kialakított mechanizmusok mennyire képesek bonyolítani a helyzetet” – mondta lapunknak Kusý professzor, aki szerint a központról szóló törvény parlamenti vitája előtt a harmadik oldal intenzívebben lobbizhatott volna a képviselőknél. „A köztársasági elnök csak formai hiányosságok miatt nem írta alá a jogszabályt. Ha az újratárgyalás előtt is lobbiztak volna a kormányon kívüli szervezetek, talán nem alakult volna ki ez a fagyos helyzet” – jegyezte meg. A professzor szerint nem ez volt az egyedüli megoldás, gyorsabb lett volna az intézmény felszámolása, ami ellen a központigazgató nemzetközi dokumentumokra hivatkozva tiltakozott. Szerinte a kormány akarja a befolyása alá kényszeríteni a „független” szervezetet, illetve a kormányhoz közel álló, kormányzaton kívüli szervezetek „szolgájává” akarják átalakítani, ami Srebalának egyáltalán nem tetszik. Mindent elkövet „jól fizetett állása” megtartásáért, a törvény tárgyalása előtt és alatt ő is a parlamentben tartózkodott.

Miroslav Kusý szerint a központ megszüntetése ellen az ENSZ emberjogi főbiztosának sem volt kifogása. „Genfben elmondtuk a kifogásainkat és puhatolóztunk, mit szólnának a központ bezárásához. Azt mondták, a mi dolgunk. Ráadásul ők is élesen bírálták az intézményt, a központban dolgozó nemzetközi szakemberek tetszését sem nyerték el az ott uralkodó állapotok. És miután nem tapasztaltak javulást, távoztak a központból. Sajnos, mi nem a megszüntetés mellett döntöttünk, a törvényt akartuk módosítani. Csődöt mondtunk” – tette hozzá Kusý. A központ gyönyörű, ám az emberektől távol eső épületében Srebala és társasága – Marta Aibeková, Katarína Tóthová és a többiek – vígan gazdálkodik az állami költségvetésből kapott évi ötmillió koronából. Hogy mire költik, annak csak Srebala a megmondhatója. „A kabinet próbálta kideríteni, ám kudarcot vallott. A Számvevőszék ellenőreit Srebala be se engedte. Nem hivatalosan egyszer sikerült belenéznünk a központban végzett könyvvizsgálati jegyzőkönyvbe – kiderült, az ötmillió négyötödét az intézmény működtetésére fordítják, azaz bérleti díjra, telefonokra, fűtésre, villanyra és persze fizetésekre” – mondta Šarlota Pufflerová, a Polgár és Demokrácia Alapítvány munkatársa.

Pufflerová és Kusý meg van róla győződve: ötmillió koronából csodákat lehetne művelni. „A Szlovák Helsinki Bizottság már most többet tud felmutatni, mint a nemzeti jogvédelmi központ, nem még ha ötmilliót kapnánk az államtól!” – tette hozzá Kusý. A harmadik oldal nem adja fel a harcot és a reményt a győzelemre. Még mindig szóba jöhet a központ megszüntetése, és ha mégsem sikerül lerombolni Srebala „fellegvárát”, némileg vigasztalhat minket a tudat: már csak egy-két évig kell tűrni Srebalát, hiszen utána nyugdíjazzák…

Csáky Pál kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes szintén csalódott a parlamenti kudarc miatt. „A központ 1995-ben az ENSZ kérésére jött létre. Független intézményként kellene működnie, mely rendszeresen elemzi, figyelemmel kíséri az emberi jogok és szabadságok tiszteletben tartását hazánkban. A központ nem teljesíti eredeti küldetését” – ismerte el a kormányalelnök. Szerinte a helyzet egyébként is megváltozott, 1995-höz képest hazánkban mára más intézményrendszer épült ki. „Fölöslegesnek tűnik öt és fél milliót kidobni az ablakon. Három megoldás kínálkozik. Vagy megmarad analitikai központnak, mely évente elemzést készít a hazai állapotokról, azaz továbbra is eredeti funkcióját töltené be, de ez gyakorlatilag 1995-től nem működik. A második megoldás a központ felszámolása, amit az igazságügyi minisztérium is szorgalmaz. A harmadik lehetőség három mozzanatból tevődik össze: biztosítanunk kell az esélyegyenlőséget Szlovákiában, nemzetközileg köteleztük magunkat egy, a polgári jogokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget biztosító, diszkriminációellenes intézmény létrehozására, melynek a szociális- és munkaügyi minisztérium keretében kellene működnie; készül a diszkriminációellenes törvény, melynek gyakorlati alkalmazását szintén valamilyen intézménynek kell majd felügyelnie; és itt van a már létező jogvédelmi központ, mely sajnos semmire se jó. Miért ne lehetne ezt a három dolgot öszszevonni? A központot átalakíthatnánk e nemzetközi kötelezettségeinket teljesítő, közös intézménnyé, miközben jelentéseket is készíthetne az emberi jogokról” – részletezte Csáky, aki november végéig a kormány elé terjeszti megoldási javaslatát.