New York. A New York-i tőzsde és a Nasdaq tárgyalásokba kezdett, hogy katasztrófatervet készítsen arra az esetre, ha egyikük – például egy terrortámadás miatt – nem tudja folytatni működését.
Keresés
Tovább csökken a kőolaj ára
London. Tegnap is folytatódott a határidős nyersolaj árfolyamesése az európai jegyzésben. A globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent minőség most futó legközelebbi, novemberi határideje 33 centes veszteséggel 22,56 dollár volt a londoni nemzetközi olajtőzsdén.
Az OTP Bank félévi nyeresége
Budapest. Az OTP Bank Rt. 2001. első félévében 25,2 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabályok alapján készült, nem auditált kimutatás szerint. A Magyar Tőkepiacban közölt adatok szerint a konszolidált nyereség 27,7 százalékkal haladja meg a 2000 első félévit. (MTI)
Ruhrgas a Mol gázüzletágában
Budapest. A Ruhrgas bejelentette, hogy novemberben ajánlatot tesz a Mol gázüzletágának megvásárlására.
Szlovák munkások Németországban
Pozsony. Míg Csehország a Németországgal kötött kölcsönös foglalkoztatási szerződésben meghatározott kvótákat csak 44 százalékra használja ki, addig Szlovákia esetében ez 113 százalék, az építőiparban azonban még ennél is nagyobb, mintegy 44 százalékkal lépjük túl a keretet.
Nyugdíjas munkanélküliek
Pozsony. A nyugdíjkorhatár emelése, amelyről ma tárgyal a kormány, hosszú távon negatívan befolyásolna a szlovák mun-kaerőpiacot. 2003 és 2014 között a szlovák munkaerőpiacon ugyanis 80 és 243 ezer közötti olyan dolgozó maradna, akiknek a jelenlegi rendszer szerint már nyugdíjban kellene lenniük.
Lakásépítés állami pénzen
Nyitra. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) a Nyitrai kerületben idén eddig 302 millió koronát nyújtott a lakásépítés támogatására. Ebből 155 millió koronát fordítanak bérlakások építésére.
Nosülés és szabadnap
M. I.: Rövidesen megnosülök. Azt szeretném tudni, hogy ezzel kapcsolatban jár-e nekem valamilyen szabadnap.
Szükséges az áremelés
Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) az idei év végére 2,5-2,7 milliárd koronás bruttó nyereségre számít. Ez jelentősen elmarad az első féléves eredménytől, amikor a vállalat az előző év azonos időszakához képest több mint 3 milliárd koronával növelte nyereségét. Profitja ekkor elérte a 7,03 milliárd koronát.
Tovább terjeszkedhet a magyar Mol
Budapest. A már jó ideje tartó huzavona után tegnap – a múlt heti bejelentésnek megfelelően – tényleg döntött a lengyel fél a PKN Orlen 17,58 százalékos pakettjének sorsáról. A Nafta Polska az OMV-vel szemben a Mol Rt.