A World Trade Center épületszerkezetéről a szeptember 11-i támadás óta vitatkoznak a szakemberek.
Keresés
Eddig nem vetített felvétel a New York-i támadásról
Az egyik amerikai tévétársaság pénteken műsorára tűzi azt a filmet, amit két francia filmes készített tavaly szeptemberben közvetlenül a World Trade Center összeomlása előtt.
Beneš-dekrétumok - Martonyi János a Die Presse-ben
A Die Presse című bécsi lap "Budapest kitart a Beneš-dekrétumok vége mellett még az EU-bővítés előtt" címmel közölte csütörtökön tudósítója, Bognár Péter cikkét.A szerző bevezetőjében azt írta: a csütörtökön Ausztriába látogató Martonyi János magyar külügyminiszter megerősítette a Beneš-dekrétumok k
Vallási erőszak Indiában - már 665 halott
India Gudzsarát államában csütörtökre már 665-re emelkedett a hindu-muszlim összecsapások áldozatainak száma. A rendőrség szóvivője számolt be arról, hogy újabb holttesteket találtak az India nyugati részén lévő állam mezőgazdasági területein.
Orbán-Medgyessy vita - a miniszterelnök ott lesz, kihívója nem?
Orbán Viktor kormányfő április 5-én este 8 órakor mindenképpen ott lesz a közgazdaság-tudományi egyetemen, és vitára várja Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet, akinek viszont elfogadhatatlan ez az időpont.
PRAVDA
A lap elmarasztalja a kormányt, a parlamentet, valamint a szakszervezeteket és a munkáltatókat is, amiért néhány héttel a munkaidő tervezett korlátozása előtt jönnek rá, hogy rossz a munkatörvénykönyv. A kórházakban, a színházakban és a felsőokatásban is nagy gondot okozna a legfeljebb 48 órás heti munkaidő.
Vállalja, nem vállalja…
Kisautó érkezik egy magyar–szlovák határátkelőhöz. Az autóban erdélyi magyarok. Mennek „pecsételtetni”. Mit is jelent ez valójában? Mivel nincs tartózkodási engedélyük, 30 naponta el kell hagyniuk az anyaországot. A román határ messze van, ezért rendszeresen Szlovákiát választják. Most is.
Katolikus körlevél: „Csángók, legyetek románok!”
Egy román római katolikus püspök arra biztatja a moldvai csángómagyarokat, hogy a márciusban sorra kerülő romániai népszámláláskor vallják magukat románnak. A Kolozsváron megjelenő erdélyi közéleti napilap, a Krónika interjút közölt a jászvásári római katolikus püspökség segédpüspökével.
Eleve hátrányban
A szlovákiai agrártermelők, a többi társult ország mezőgazdasági termelőihez hasonlóan, nyernek az európai uniós csatlakozáson. Feltéve, ha a csatlakozás pillanatától uniós kollégáikkal azonos elbírálásban részesülnek.
Alpári fricska
Tizenötödször próbálja meg ebben a megbízatási időszakban az ellenzék partvonalon kívülre tenni a kormány valamelyik tagját, de csak másodszor teszik ki Mikuláš Dzurinda kormányfőt – és ezzel az egész kabinetet – a bukás veszélyének.